Felemás képet mutatnak a márciusi német és francia beszerzésimenedzser-indexek: Németországban az ipari termelés közel két év után először nőtt, így az összevont bmi 50,9 pontra emelkedett, jelezve a gazdasági aktivitás bővülését. A szolgáltatási szektor azonban szinte stagnált, az új megrendelések pedig tízedik hónapja csökkennek. Franciaországban ugyan tovább tart a visszaesés, de a bmi 47 pontra ugrott, ami a vártnál jobb eredmény, és a feldolgozóiparban enyhült a hanyatlás üteme.
Alacsony maradt az új munkanélküli segélykérelmek száma, viszont a Philadelphia Fed feldolgozóipari indexe nagyon romlott. Ez az index is megerősíti a romló növekedési kilátásokat és az emelkedő árnyomást, amit a vámok hatása okoz. Összességében a bejövő adatok megegyeznek az eddigi nagyképpel.
Tavaly 13%-kal nőtt az átlagbér Magyarországon. Azonban sokaknak ennél jóval kisebb vagy akár nagyobb mértékben emelkedett a bére. A KSH kísérleti statisztikája bemutatja, hogy milyen nagy a különbség a béremelési mértékek között, és az is kiderült, hogy 2024-ben melyik ágazatok voltak a nagy nyertesek.
Nagyot estek a januári német gyártói megrendelések. Az iparban a jelenlegi helyzet nem jó, azonban a héten bejelentett óriási fiskális csomagok itt is fellendülést hozhatnak.
Februárban a várt 47,3 pont helyet 47,6 pontra emelkedett az eurózóna összesített feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe a januári 46,6 pontról, és így kétéves csúcsra ért – derült ki az S&P Global Market Intelligence piackutató intézet és a Hamburg Commercial Bank AG közös felméréséből. Ezzel együtt még bőven maradtak figyelmeztető jelek a részletes adatok alapján.
Kína februári feldolgozóipari beszerzési menedzserindexe (bmi) 50,2 pontra emelkedett a januári 49,1 pontról, meghaladva a piaci előrejelzéseket, amelyek 49,9 pontot prognosztizáltak. A másik bmi mutató (Caixin) szintén növekedést jelez, így elmondható, hogy a feldolgozóipar ismét a bővülési tartományba került a gyenge januári adatokat követően.
Ezen a héten megtorpant a forint erősödése, miután a béketárgyalásokról nem várt hírek érkeztek. Összességében azonban az erősödő trend továbbra is él, jelenleg 402-403 között oldalazik a forint az euróval szemben. A délelőtti beszerzésimenedzser-indexek vegyes képet festenek. A francia csalódást okozott, a német viszont egyáltalán nem lett rossz. A bmi adatok után azonban egyre csúnyább eladói nyomás alakult ki a forint piacán és már 405 felett is járt az euróval és 387 felett a dollárral szemben. Délben magára talált a forint és korrigált a dollárral és az euróval szemben, de kora estére oldalazni kezdett az árfolyam.
A vártnál sokkal rosszabb lett a francia beszerzésimenedzser-index februárban és ezért elsősorban a szolgáltatószektor tehető felelőssé. Ezzel szemben a német szolgáltatószektor továbbra is erős és a feldolgozóiparban elkezdtek javulni a bmi adatot, bár még továbbra sincsenek az aktivitás bővülését jelző 50 pont felett.
A gazdasági visszaesés egyre inkább érinti a német kis- és középvállalatokat, különösen a feldolgozóiparban - áll a kkv-k számára adóbevallást és bérszámfejtést végző müncheni Datev informatikai szolgáltató vállalat adatelemzésen alapuló kimutatásában.
Továbbra is alacsony az új munkanélküli segélykérelmek száma. Viszont a Philadelphia Fed felmérése szerint az árnyomás fokozódik, az új megrendelések és a beruházási kiadások tekintetében kevésbé optimisták a vállalatok.
Az elmúlt napokban a két egymást követő év negatív ipari termelési adata alaposan felborzolta a kedélyeket. Számunkra, akik több mint három évtizede készítjük a hazai feldolgozóipari konjunktúratesztet, az eredmény nem volt meglepő. 2021 utolsó negyedéve óta, azaz három éve figyeljük és jelentjük, ahogy a magyar gazdaság hazai vállalati megítélése negatívba fordult. A vállalati bizalmi index trendje 2024-ben tért át a negatív tartományba, a foglalkoztatási prognózis 2023 januárjában. A Kopint-Tárki 2025. januári feldolgozóipari konjunktúratesztje arról tanúskodik, hogy minden objektív és szubjektív hangulatindikátor legfeljebb a stagnálást jelentő 50 pontos határon ingadozik, és nincs olyan mutató, amelynek egyértelműen pozitív lenne a trendje.
Németország ipara súlyos visszaeséssel küzd, a feldolgozóipar negyedmillió munkahelyet veszített el a járvány kezdete óta, miközben az energiaárak és a globális verseny tovább nehezítik a helyzetet. Bár a lehetséges új kancellár, Friedrich Merz reformokkal mentené meg az ipart, szakértők szerint Németország hosszú távú versenyképessége továbbra is veszélyben van.
Az amerikai ipari termelés éves alapon már 2%-kal emelkedik, azaz szinte már kijelenthető: itt a fordulat az amerikai feldolgozóiparban, közel két évnyi szenvedés után.
Bár az elmúlt hetekben Donald Trump intézkedéseitől volt hangos a világsajtó, a háttérben viszont egy olyan folyamat is munkálkodik, amire jóval kevesebb figyelem irányul, mégis az év egyik legizgalmasabb befektetési sztorija válhat belőle. A fókuszban nem a történelmi csúcsról csúcsra járó arany van, hanem egy olyan fém, amelyet a gazdasági egészség indikátorának tekintenek: ez a fém nem más, mint a réz. De miért is olyan izgalmas most ez, és hogyan lehet befektetni a sztoriba?
Az elmúlt hetekben több olyan dolog is történt, ami alapjaiban írhatja át azt, amit 2025 legjobb befektetéseiről gondoltunk. Mi van, ha mégsem az AI-ban van idén a hozam és talán a dollár lehet az év vesztese? Van pár szektor, amelyek elkezdhettek életjelet mutatni mostanában pedig már mindenki temette. Ha tényleg feltápászkodik, az óriási lehetőségeket tartogathat egyes részvényekben. Amit látunk, az alapján a piac egy része már szimatot foghatott.
Véget érhettek azok az idők, amikor a forint a világ egyik legrosszabbul teljesítő devizája volt. Nemzetközi és hazai fronton is egyaránt olyan fordulatok láttak napvilágot, ami miatt újra kell gondolni, amit eddig a forintról hittünk. Bár vannak kockázatok, de érdemes nem figyelmen kívül hagyni a legújabb fejleményeket.
Eközben a magyar tőzsde jócskán felülteljesítő
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?
Tiltott támogatásokat keresnek.