Orbán Viktor: januárban repülőrajtot kell vennünk
Gazdaság

Orbán Viktor: januárban repülőrajtot kell vennünk

Portfolio
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió "Jó reggelt, Magyarország" c. műsorában beszélt Brüsszelből, a fontosabb részletekről ezen cikkünkben számoltunk be.
Megosztás

2025-ös költségvetés

Az Országgyűlés ma szavaz a 2025-ös költségvetésről. Orbán Viktor szerint nagyon sok munka van a költségvetésben, és nem mellékes, hogy közben változás áll be a jegybank élén: Varga Mihály lesz az MNB elnöke, a Pénzügyminisztérium pedig beleolvad a Nagy Márton vezette gazdasági csúcsminisztériumba.

A kormányfő hangsúlyozta, az új költségvetésben már látszódnak Nagy Márton-féle új gazdaságpolitika elképzelései, az akcióterv részei (pl. Demján Sándor program, lakhatási munkáltói támogatás, kollégiumépítések, munkáshitel).

Orbán Viktor szerint a legfontosabb, hogy "repülőrajtot vegyünk",

januártól megszülessenek azok az intézkedések, amiben mindenki érzi:

a háborúnak vége van, egy békeidőszak kezdődik, ehhez igazodik az új magyar gazdaságpolitika.

Megosztás

Európa kiszorul a világpiacról, versenyképesebbnek kell lenni

Megjegyezte, Európa nem versenyképes Amerikához, Kínához és Indiához képest, ezért valamit tenni kell, ha azt akarjuk elérni, hogy az európai emberek jobban éljenek, vagy legalább a mostani életszínvonalat tartani tudják. Kiemelte, a magyar uniós elnökség alatt az ellentétes elképzelések ellenére sikerült egy dokumentumot tető alá hozni a közös álláspontokról, a közös munkaterv pedig egy közös kiindulópont a versenyképesség visszaszerzésében.

Megosztás

Románia és Bulgária schengeni tagsága, balkáni uniós folyamatok

A miniszterelnök megjegyezte: a románokkal és a bolgárokkal is sorsközösségben vagyunk, ezért üdvözlendő a január 1-tól beálló változás, amiben a magyar uniós elnökségnek is szerepe volt.

Elmondta, míg a nyugat-balkáni térségben - élén Szerbiával - két és fél évig nem volt előrelépés az Európai Unióhoz való közeledésben, a magyar elnökség alatt több lépést is sikerült tenni ebbe az irányba.

Megosztás

Ukrajna uniós tagsága és a mezőgazdaságból élők

A kormányfő hangsúlyozta, ha Ukrajna EU-s tagsága nagyon gyorsan, a mezőgazdaságból élők helyzetének rendezése nélkül valósul meg, az európai gazdák tönkremennek.

Megosztás

Nagy változások lesznek, nagy idők jönnek

Orbán Viktor azt várja a fronton való változás és a washingtoni változások miatt, hogy "nagy idők jönnek", "normálisabb életünk lesz" a nyugati világban,

ami a magyar gazdaság számára is pozitív, és a békéhez is közelebb fogunk kerülni.

Figyelmeztet: ez Magyarországot óvatosságra inti, mert ha változások jönnek, nem szabad ugyanazt csinálni, amit eddig. A kormányfő elmondása szerint ebben a brüsszeli vezetőkkel van ellentét, a nemzeti vezetők azonban érzik a változást.

A legnagyobb problémák szerinte nem Berlinben, Párizsban vagy más uniós tagok vezetéseiben, hanem Brüsszelben vannak.

Megosztás

Donald Trump beiktatása

Annak kapcsán, hogy Zelenszkij ukrán elnök szerint a kulcs Donald Trump megválasztott amerikai elnök kezében van, a kormányfő elmondta, több spekulációt hall arról, mi lesz Trump január 20-i beiktatása után,

azonban óvatosnak írja le magát, mert még 1 hónap hátravan,

és imádkozik azért, hogy el tudja foglalni a hivatalát.

Megosztás

Brüsszeli uniós csúcs, orosz-ukrán háború

A magyar miniszterelnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnök EU-csúcson való részvétele kapcsán úgy fogalmazott, egy olyan ország vezetője, amelynek területén idegen katonák vannak, amely területének 18-20%-át elfoglalták, amelyet sok millió ember elhagyott és ahol több százezren meghaltak, az energetikai infrastrukúráját pedig szétlőtték, néha mond ingerült dolgokat, ezt pedig nagyvonalúan kell kezelni.

Orbán Viktor megjegyezte, az uniós elnökség félévének végén "futottak még egy kört": járt Donald Trump megválasztott elnöknél, hosszasan beszélt Vlagyimir Putyinnal és személyesen tárgyal Erdogan török elnökkel. Utóbbi kapcsán kiemelte, Törökország volt eddig az egyetlen sikeres közvetítő, általuk jött létre korábban a gabonamegállapodás.

A magyar kormány karácsonyi tűzszüneti javaslata témájában megemlítette: Vlagyimir Putyin orosz elnököt sikerült arra rávenni, hogy legalább fontolja meg.

Hozzátette, korábban egyik fél sem volt nyitott a javaslatra.

Megosztás

Hamarosan élőben beszél Orbán Viktor

A beszélgetés során várhatóan szó lesz

  • az uniós elnökség végéről, a brüsszeli EU-csúcsról, a schengeni övezet bővüléséről,
  • a 2025-ös költségvetésről,
  • az orosz-ukrán háborúról,
  • Donald Trump megválasztott amerikai elnök közelgő beiktatásáról, az amerikai-magyar gazdasági kapcsolatokról,
  • a kormány átalakításáról.

Címlapkép forrása: MTI Fotó/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

ChikansPlanet

A farm, ahol élni fogunk

Az éghajlatváltozásra, a népességnövekedésre és a városiasodásra egyszerre adhat választ a vertikális kertészet, azaz a növények többszintes, beltéri termesztése.

Kiszámoló

Revolut védelmi funkció

Nem tudom, mikor vezették be, de néhány hete már biztos van egy nekem új funkció a Revolutban, be tudom állítani, hogy a kártya melyik pénzforrásokat használja. Alapértelmezetten mindig a vás

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Gigantikus fúzió jöhet, megszülethet a világ egyik legnagyobb autógyártója
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Ez is érdekelhet
MOL biogáz