Megszólalt a BKK: ilyen lesz a közösségi közlekedés az ünnepi időszakban
Üzlet

Megszólalt a BKK: ilyen lesz a közösségi közlekedés az ünnepi időszakban

MTI
Az év végi ünnepek idején is folyamatosan biztosított lesz a közösségi közlekedési szolgáltatás - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A Budapesti Közlekedési Központ a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó utasforgalmi igényekhez igazodó közlekedési rendet vezet be, a korábbi évekhez képest több járatot indítva. Közleményük szerint

december 24-én, szenteste napján a járatok reggel és napközben a szombati menetrend szerint közlekednek, a nappali felszíni járatok 15 és 16 óra között indulnak utoljára.

A külvárosi nagyobb bevásárlóközpontok korábbi zárása miatt a járatok jellemzően 13.30 és 14.30 között térnek be utoljára az áruházakhoz, kivéve a 22-es autóbuszt, amely nappali üzemzárásig érinti azokat.

A nappali járatok üzemzárását követően, 16 és 18 óra között még közlekednek a metrók, valamint a H5-ös, a H6-os, a H8-as és a H9-es HÉV is közlekedik, illetve elindulnak az éjszakai járatok is.

  • Az utolsó M1-es metró Mexikói úttól 18.02-kor indul a Vörösmarty tér felé, a Vörösmarty tértől 18.15-kor indul a Mexikói út felé.
  • Az M2-es metró utoljára a Déli pályaudvartól 18.03-kor indul az Örs vezér tere felé, az Örs vezér terétől 17.58-kor indul a Déli pályaudvar felé.
  • Az M3-as metró Újpest-központtól 17.51-kor indul Kőbánya-Kispest felé utoljára, Kőbánya-Kispesttől 17.56-kor indul Újpest-központ felé.
  • Az M4-es metró Keleti pályaudvartól 18.10-kor indul Kelenföld vasútállomás felé, Kelenföld vasútállomástól 17.57-kor indul a Keleti pályaudvar felé utolsó alkalommal.

A metrókhoz csatlakozó HÉV-vonalak (H5-ös és H8-as vonalak) ezen időszak alatt tavalyhoz képest sűrűbben közlekednek. A H5-ös HÉV 20 percenként, míg H8-as HÉV 30 percenként indul.

18 óra után - amikor már a metrók nem közlekednek - valamennyi éjszakai autóbuszjárat a teljes útvonalán közlekedik.

A 100E és a 200E repülőtéri autóbuszok, illetve a 6-os villamos a megszokott módon éjjel-nappal járnak. A 6-os villamos 16 és 20 óra között 10 percenként, 20 órától 15 percenként, a 200E autóbusz pedig 16 óra után 30 percenként közlekedik, a járatok az utolsó metró közlekedése után a Határ út megállótól indulnak, és oda érkeznek, csatlakozva a metróhoz és az éjszakai buszokhoz.

Az éjszakai járatok körülbelül 15.30 és 16 óra között indulnak el, jellemzően az éjszakai időszakhoz hasonló követési időközzel.

16 és 18 óra között a metróközlekedéshez igazodva bizonyos éjszakai járatok módosított útvonalon - a metróhoz csatlakozva, több járat esetében sűrűbben, illetve szóló helyett csuklós busszal - közlekednek.

18 óra után - amikor már a metrók nem közlekednek - valamennyi éjszakai autóbuszjárat a teljes útvonalán és a munkanapi járatsűrűségük szerint közlekedik, de a szabadidős forgalmat segítő többletindulások és járatok szenteste nem közlekednek.

December 25-én és 26-án, illetve január 1-jén a nappali járatok ünnepnapi, illetve munkaszüneti napi rend szerint közlekednek.

December 25-én a repülőtér kisebb forgalma miatt a 100E autóbuszok a szokásosnál ritkább menetrend szerint közlekednek - tájékoztatott a BKK.

December 27-én és 28-án a szombati, 29-én a vasárnapi, illetve munkaszüneti napi menetrend lesz érvényben.

December 30-án és 31-én az utasforgalom változása és a közúti forgalom jellemző csökkenése miatt a metrók mellett számos villamos-, trolibusz- és autóbuszjárat év végi menetrend szerint közlekedik, a járatok többségén pedig az iskolaszüneti munkanapi menetrend lesz érvényben. Nem közlekedik a kizárólag sűrítőjelleggel bíró 33A és a 81-es járat.

December 31-én a megnövekedő utasforgalom miatt már a nappali üzemzárás előtt a megszokottnál sűrűbben közlekedik majd a 17-es és a 47-es villamos, a 8E, a 85-ös, a 105-ös és a 224-es autóbusz.

December 31-éről január 1-jére virradóan egész éjjel közlekedik valamennyi metró, a H5-ös, a H6-os, a H7-es, a H8-as és a H9-es HÉV, a 4-es és a 6-os villamos a Széll Kálmán tér - Corvin negyed között, illetve a 4-es és a 6-os pótlóbuszok a Corvin negyed és a dél-budai végállomások között, a 14-es, a 47-es, az 50-es, az 56A villamosok, a 17-es villamos módosított útvonalon a Bécsi út/Vörösvári út és a Városház tér között, a 75-ös trolibusz, a 80-as trolibusz meghosszabbított útvonalon az Örs vezér tere és a Blaha Lujza tér között, az 5-ös és a 8E autóbusz, valamint a 7-es autóbusz módosított útvonalon Újpalota és a Deák Ferenc tér között 7B jelzéssel.

Az éjszakai autóbuszhálózaton számos járat eltérő menetrend szerint, a metrókhoz és villamosokhoz csatlakozóan jár, ugyanakkor a reptéri 100E és 200E járatok változatlan menetrend szerint közlekednek.

A BKK tájékoztatása szerint január 2-án és 3-án az iskolaszünetben érvényes munkanapi menetrend lesz érvényben.

Címlapkép forrása: Shutterstock

Kasza Elliott-tal

Medtronic - elemzés

Végig pörgettem a blogon a Top10-es posztokat, vetettem egy pillantást azokra a részvényekre, amik valamikor fennakadtak a hálómon, de nem néztem meg őket alaposabban. Az egyik ilyen volt a Medtro

ChikansPlanet

A farm, ahol élni fogunk

Az éghajlatváltozásra, a népességnövekedésre és a városiasodásra egyszerre adhat választ a vertikális kertészet, azaz a növények többszintes, beltéri termesztése.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
nyse amerikai tőzsde