Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Mikola Bálint kollégámmal nemrég fejeztünk be egy elemzést a hatalmon lévő lengyel és magyar illiberális pártok (PiS és Fidesz) oktatás- és kultúrpolitikájáról az CEU Demokrácia Intézetének részvételével zajló, Új autoritarianizmus Európában című nemzetközi kutatásban. Méltó búcsú a PiS nyolcéves regnálásától, ha megosztom e kutatás néhány, oktatáspolitikáról szóló előzetes tanulságát.
Hasonlóságok
Ha a PiS és a Fidesz oktatáspolitikája közötti hasonlóságokat keressük, az első szembeötlő dolog az, hogy az oktatást egyik párt sem tekintette prioritásnak.
Ennek látszólag ellentmond, hogy mindkét párt intenzív, ideológiai konstrukciókon alapuló kultúrharcot indított el, s ennek egyik legfontosabb csatatere mindig az oktatás. A PiS-nek és a Fidesznek is számos olyan – egymáshoz nagyon hasonló – kezdeményezése volt, amelyek az oktatást ideológiai (nemzeti, keresztény és konzervatív) értékek szolgálatába kívánták állítani. Ezek közös jellemzőjeként azt lehet kiemelni, hogy illiberális értékeken alapuló identitások megerősítését célozták valamilyen indoktrinációs eszközzel, mint például a tantervekkel való manipuláció.
Egy másik hasonlóság a kizárólag populista politikai célokat szolgáló beavatkozások ma a két párt első kormányzati ciklusában: 2010 után Magyarországon, 2015 után Lengyelországban. A Fidesz egyik első dolga volt, hogy azonnal kiemelte a közoktatás szabályozásából azokat a „liberális rombolás” jegyében született rendszereket, amelyek a konzervatív pedagógusok körében népszerűtlenek voltak, mint például a szöveges értékelés vagy a minőségirányítás. A PiS ugyanezt tette: hatalomra jutva visszavonta az 1999-es lengyel oktatási reform néhány szimbolikus elemét, mint például a 6+3+3-as iskolaszerkezetet, vagy az iskolakezdés időpontjának korábbi szabályozását. Később ezekkel a népszerűséghajhász intézkedéssel mindkét párt felhagyott, az oktatásban vívott ideológiai háborúval azonban nem.
Végül nagyon hasonló az is, ahogy a két illiberális párt oktatáspolitikává formálta az önjáró politikai propaganda legfontosabb üzeneteit. Mindkét párt például arra törekedett, hogy a gyerekek „szexuális identitásának védelmében” kiszorítsa az oktatásból az „LMBTQ-propagandát folytató”, szexuális felvilágosító programokat kínáló nonprofit szervezeteket.
Ha azt firtatjuk, hogy egy kormány mennyire tekinti prioritásnak az oktatást, egy nagyon egyszerű indikátort kell néznünk, vagyis azt, hogy mennyi közpénzt hajlandó költeni arra. Amikor az oktatás finanszírozásának szintjéről beszélünk, általában a GDP-arányos oktatási ráfordítások mértékét hasonlítjuk össze más országokéval. Ez a mutató azonban azt méri, hogy egy ország a finanszírozási képességéhez képest mennyit költ oktatásra. A kormányok prioritásait sokkal pontosabban jelzi azonban az, hogy az állami költségvetés mekkora hányadát fordítják az oktatás finanszírozására. Mint az alábbi ábra adatain látszik,
mind a Fidesz, mind pedig a PiS kevesebbet költött oktatásra, mint a fejlett országok átlagosan.
Különbségek
A költségvetés oktatási kiadásainak fenti összehasonlítása azonban arra is alkalmas, hogy az rávilágítson néhány nagyon fontos különbségre. Az adatok arra is rámutatnak, hogy noha Lengyelországban a PiS kormányzása alatt az oktatás nem tartozott a kormányzati prioritások közé, a szektor alulfinanszírozása mégsem öltött olyan drasztikus mértéket, mint Magyarországon. Ennek egyik oka például az, hogy az eltérő politikai kontextus miatt a PiS-kormánynak nem állt módjában teljesen felszámolni a pedagógusok sztrájkjogát. Egy 2019-es pedagógus sztrájk például elérte a lengyel pedagógusok fizetésének bizonyos mértékű emelését, ami a bérköltségek magas aránya miatt azonnali hatást gyakorolt a költségvetési finanszírozás általános szintjére is.
Az eltérő finanszírozási szint mögött azonban meghúzódik egy mélyebb összefüggés is, ami az oktatás kormányzásának eltérő rendszeréből fakad. Míg Magyarországon a Fidesz hatalomra kerülése utáni fél évtized során egy bürokratikus centralizáción alapuló teljes rendszerátalakítás zajlott, Lengyelországban lényegében semmi ilyesmi nem történt. Ennek következtében a PiS hatalomra kerülése után tovább működtette azt a korszerű, fiskális decentralizáción alapuló normatív finanszírozási rendszert, ami a korábbi évtizedekben kialakult. Egy ilyen átlátható és kiszámítható finanszírozási rendszerből sokkal nehezebb forrásokat kivonni, mint a teljesen átláthatatlan és kiszámíthatatlan új magyar rendszerből.
Az oktatáspolitikai napirendek (kezdeményezések és megvalósult beavatkozások) összetételének elemzése azt mutatja, hogy amíg a Fidesz oktatáspolitikáját a politikai kontrollt szolgáló hatalomkoncentrációs beavatkozások dominálták, a PiS oktatáspolitikájában a két meghatározó elem a populista (a szavazóbázis körében népszerű) intézkedések és az ideológiai kultúrharc céljait szolgáló kezdeményezések/beavatkozások voltak. Ez a különbség más megvilágításba helyez bizonyos hasonlóságokat is. Amíg például az oktatásban, a kultúrában és más területeken vívott kultúrharc Lengyelországban a leghűségesebb politikai szövetséges, a szélsőségesen konzervatív katolikus egyház kiszolgálását szolgálta, Magyarországon a hagyományos keresztény egyházakkal kötött politikai szövetséget átszőtte a Fidesz által létrehozott autokratikus rendszer legitimitásának megerősítésére való törekvés is.
Eredmények
A PiS oktatáspolitikájának eredményességével kapcsolatban érdemes két olyan alapvető indikátor adataira pillantanunk, amelyek tekintetében Lengyelország és Magyarország az ezredfordulón ugyanabból a pozícióból startolt.
Az első a PISA-vizsgálatok által mért szövegértési teljesítmények alakulása. Mint látható,
- a kilencvenes évek legvégén elindult hosszú reformfolyamat eredményeként a lengyel tanulók teljesítménye felzárkózott az észak-európai országok szintjére, s ez a PiS hatalomra kerülése után is így maradt.
- Ezzel szemben Magyarországnak csupán az OECD átlagot sikerült megközelítenie 2009-ben, majd a Fidesz hatalomra kerülése után onnan is súlyos mértékben leszakadtunk.
A másik fontos indikátor a fiatal diplomások aránya. Lengyelországban az ezredforduló után az európai átlagnál erőteljesebb, a magyarhoz képest pedig sokkal robosztusabb felsőoktatási expanzió zajlott. 2015 után a diplomások arányának növekedése megállt, de erről szóló elemzések szerint ennek tisztán demográfiai okai voltak. Magyarország 2010-ig az európai átlaghoz felzárkózó pályán haladt, de a Fidesz hatalomra kerülése után ez a folyamat megszakadt. Ebben nemcsak demográfiai okok játszottak szerepet, hanem a felsőoktatásba való belépés lehetőségét szűkítő kormányzati oktatáspolitika is.
Összességében kijelenthető, bár a PiS oktatáspolitikája bosszantóan illiberális, szélsőségesen konzervatív és nacionalista, valamint populista volt, de mivel nem volt autoriter, nem okozott sok kárt.
EZ ITT AZ ON THE OTHER HAND, A PORTFOLIO VÉLEMÉNY ROVATA.
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A megjelent cikkek itt olvashatók.
Címlapkép forrása: Artur Widak/NurPhoto via Getty Images. 2019. április 12. Tanárok, diákok, szülők, aktivisták és ellenzéki pártok gyűltek össze Krakkó főterén, miközben a lengyel tanárok országos sztrájkot hirdettek.
