A KSH legfrissebb adatai szerint az építőipar teljesítménye tavaly novemberben 7 százalékkal nőtt, ezen belül is az épületeké közel 20 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Mi jellemezte 2022 építőiparát?
A különböző számokat sokféleképpen lehet értelmezni, aszerint, hogy a statisztikák éppen milyen adatokat dolgoznak fel. Egyáltalán nem mindegy, hogy az összegszerű megrendelésállományt, az árbevételt, illetve a megépített vagy szerződött épülettömeget nézzük. Az építőanyagok esetében legalább 20-22 százalékos áremelkedés történt átlagosan. Mivel hüvelykujj szabály szerint jelenleg egy projekt összköltségének körülbelül a fele az anyagköltség, akkor már önmagában az építőipari alapanyagok árnövekedése legalább 10 százalékkal drágítja meg az egész projektet. A többi tényezőről, mint az energiaárak, vagy a bérek emelkedése még nem is beszéltem.
Ha tehát némi növekedésről is számolhat be nominálisan a szektor, az előbb említett tényezőket figyelembe véve valójában csökkenés tapasztalható.
Ha az épülettömeget, vagyis a leszerződött vagy megépített négyzetmétereket, kilométereket nézzük akkor már sokkal negatívabb az összkép.
Mely építményfőcsoportokban várható idén a legnagyobb a visszaesés, és melyek esetében lehet optimistább a szektor?
Ha részletesebben megvizsgáljuk az iparágat, akkor négy fő területre bonthatjuk: nagy infrastruktúrafejlesztések, közintézmények fejlesztése, lakásprojektek és ipari ingatlanok. Az első kettő sorsa egyértelműen az államháztartás állapotától és az EU-s forrásokról való megállapodástól függ. Ha ezek nincsenek rendben, akkor óriási visszaesés lesz, és már van is ebben a szegmensben. A lakásprojektek megtérülését nagyban befolyásolja a lakossági jelzáloghitelpiaci környezet. Ma olyan magasak a kamatok, hogy sokkal alacsonyabb összegű kölcsönt tudnak egyre kevesebben igénybe venni, vagyis végsősoron kevesebb vagy olcsóbb lakást lehet csak értékesíteni. Már látszik, hogy ebben a szegmensben is megtorpant a befektetési kedv,
én arra számítok, hogy a felére vagy még alacsonyabb szintre süllyedhet a teljesítmény a lakásprojekteknél.
A különböző ipari ingatlanok, logisztikai központok, üzemcsarnokok fejlesztése – amiben az Épduferr is érdekelt – az egyetlen olyan terület, ahol további bővülés várható, és viszonylag optimista kilátásokkal lehet az évre tekinteni. Egy multicég sokkal rugalmasabban alkalmazkodik a hónapról-hónapra változó környezethez, mint például az állam egy közbeszerzés során. Velük ebből a szempontból sokkal hatékonyabb együtt dolgozni. Ők is jelentik a legfőbb piacunkat.
2021-ben a kivitelező szektor kibocsátása 5389 milliárd forint volt, ami minden idők legjobb építőipari teljesítményének számít. Elegendő likviditást tudott felhalmozni a szektor annak érdekében, hogy egy jelenlegi nehezebb környezetben is stabilok tudjanak maradni a szereplők? Kell-e tartani attól, hogy jelentős építőipari cégek fognak bedőlni?
Azt gondolom, hogy a legnagyobb vállalatok helyzete jelenleg stabil, de biztos, hogy lesznek olyan szereplők, akik nem fognak tudni a nehezített pályán érvényesülni, vagy leépítésre kényszerülnek. A legrosszabb helyzetben a lakásprojektek hagyományos kivitelezői vannak, ebben a szegmensben a legnagyobb visszaesés. Az infrastruktúrafejlesztések közül sok folyamatban van, vagy már elnyertünk hozzá uniós forrást, és bár a kormány behúzta a kézféket, így is számos projekt fut.
Azok az ipari ingatlan kivitelezők vannak a legjobb helyzetben, amelyek több évtizedes tapasztalattal és referenciával rendelkeznek a piacon, illetve azok a kivitelező cégek, melyek diverzifikáltabb működést folytatnak, rendelkeznek saját munkaerővel, szakiparral vagy gyártással. Mi is ezért indítottuk el időben az acélkereskedelmi és gyártási tevékenységeinket a generálkivitelezés és építőanyag kereskedelem mellett. A több, szinergiát alkotó üzletággal stabilabb és eredményesebb működés érhető el.
Akik így működnek, azok idén is meg fogják találni a számításaikat.
Egyértelmű, hogy mára fordult a kocka: míg egy éve még lasszóval kellett egy beruházónak a kivitelezők után kapkodnia, addig ma óriási lett a harc a munkákért. A kapacitások elkezdték keresni a lehetőségeket. Ez persze eredményezhet nagyobb árversenyt és hatékonyabb működést is, amely végső soron jót is tehet az iparágnak. Ugyanakkor nem feltétlenül jár a kivitelezési költségek csökkenésével. Az építőanyagok tekintetében további 10-15 százalékos emelkedésre, a munkadíjak esetében stagnálásra, kisebb mértékű növekedésre számítunk.
A beruházókat továbbra is arra ösztönözném, hogy ne halogassák tovább projektjeiket, mert további drágulással kell számolniuk.
A piacon egyre többen látják úgy, hogy a magyar építőipari cégek komoly versenytársat kaptak a hazai piacon román és török vállalatok személyében. Mekkora a súlyuk a szektorban, valóban veszélyeztetik a hazai vállalatok pozícióit?
Az említett versenytársak már valóban itt vannak, a versenyben maradáshoz vagy a pozíciók megvédéséhez viszont évekre van szüksége a magyar szereplőknek.
Nagyon sok területen el vagyunk maradva.
A digitalizálció, az új technológiák bevezetése, a bérfelzárkóztatás és a szakemberképzés is erős hiányosságokat mutat a szektorban. Ezek közül is a legnagyobb probléma a szakképzett munkaerő hiánya és az érdeklődés elmaradása miatt nem megfelelő utánpótlásképzés. Nem elég, hogy rengetegen elmentek Nyugat-Európába dolgozni, az új generáció sem szívesen választja az építőipari területet hivatásként. Megváltozott mintákat követ a társadalom, szellemi munkára, kényelmes életre vágynak, nem akarják bepiszkolni a ruhájukat. Inkább billentyűzetet fognak egész nap, mint vakolókanalat. Ezt bizonyos szempontból megértem, bár, ha a bérezés oldaláról tekintek a kérdésre, akkor már egyértelmű, hogy egy jó szakember sokkal többet tud keresni, mint sok esetben mások az irodai munkával.
A török cégek azért tudnak versenyképes szereplőként megjelenni a hazai piacon, mert nincsenek munkaerőgondjaik.
Óriási az ország, rengeteg a fiatal, és a magyar bérezés vonzó számukra. Ráadásul minőségi munkát is végeznek. Mi is tárgyaltunk olyan török partnerrel, amelyik az összes isztambuli műemléki épületet felújításának kivitelezője volt, lakóparkokat, bevásárlóközpontokat épített, 600 millió dolláros árbevételt ért el. Nagyon vonzó lehet a hazai munkaerőhiányos környezetben, ha egy kivitelező azt mondja egy tárgyalás során, hogy napokon belül tud hozni 500 szakmunkást.
Ezzel ma Magyarországon alig van szereplő, aki versenyezni tud.
Ha visszatekintünk a múltba, akkor az európai uniós tagság után kezdték el Magyarországot a jó szakemberek a magasabb fizetés reményében elhagyni. Közben itthon is jelentősen nőtt az életszínvonal, rengeteg a beruházás, magasabb lettek a megrendelői igények. Ha ezt hazai cégek nem tudják kielégíteni, akkor keletről jönnek majd cégek. Ugyanaz a folyamat játszódik le, mint 20 éve a nyugat-európai országokban, ezen nem kell csodálkozni.
Hiába az égető munkaerőhiány, iparági szereplők szerint ez nem eredményezte automatikusan a hatékonyság javulását, az építőipari termelés egy főre vetített termelékenysége csupán harmada a Nyugat-európainak. Mi okozza ezt a döbbenetes különbséget az európai versenytársakhoz képest, és hogyan lehetne javítani ezen az arányon?
Az biztos, hogy jelentős az elmaradásunk. A nyugati cégek folyamatszervezése sokkal hatékonyabb, nincsenek üresjáratok, termelékenyebb gépeket használnak. Csak egy példa: amíg Nyugat-Európában gyakorlatilag már csak géppel vakolnak, addig Magyarországon még mindig kézzel viszik fel az anyagot sok helyen.
Szerintem a versenyképesség szempontjából nagyon fontos irány az előregyártott épületek térnyerése.
Több vállalat is dolgozik a technológiai fejlesztéseken, a Masterplastra is érdemes lesz odafigyelni ezzel kapcsolatban. Mi is ebben gondolkodunk, ilyen irányban is akarunk fejleszteni. További hatékonyságnövelést lehet elérni az informatikai rendszerek alkalmazásával. Ilyenek az egyre komplexebb tervező vagy projektlebonyolító szoftverek. Ezek használatával tervezhetőbbé tehető a beruházás mind pénzügyi, mind pedig kivitelezési szempontból, amely idő- és költségmegtakarítással jár.
Ahogy előbb említette, a hüvelykujj szabály szerint a kivitelezés összegének körülbelül felét az alapanyagköltség teszi ki. Ezek ára tavaly több mint 20 százalékkal emelkedett. Mi okozza ezt, és meddig tarthat a drágulás?
A drágulás gyökerei egészen a pandémiás helyzetig vezethetők vissza, amikor a szállítási láncok megakadtak. Minden vásárló pánikba esett, hogy nem jut alapanyaghoz, eztért igyekezett feltölteni a raktárkészleteit. Mindegy volt, hogy mi mennyibe kerül, lényeg, hogy legyen. Ennek értelemszerűen komoly árfelhajtó hatása volt. A Covid-járvány után begyűrűzött az energiaválság, majd az infláció, emellett a jelentős forintgyengülés is megjelent az árakban.
Építőanyagok tekintetében 50 százalékban importra szorulunk, ezért a devizapiaci folyamatok azonnal éreztetik a hatásukat.
Ráadásul az építőipar a pandémiát megelőzően is egy túlfűtött állapotban volt, amikor keresleti piac alakult ki az építőanyagok esetében is.
A cégünk az acéliparban, acélkereskedelemben is érdekelt. Pont az acéltermékek ára volt a legvolatilisabb a piacon, volt olyan időszak, amikor három hét alatt duplázódott meg. Ez más építőanyagok esetében sem példa nélküli. De mindegyik olyan alapanyag, amelyik nagyon energiaigényes, a cserepek, a téglák ára is drasztikusan megdrágult, az üzemek elkezdtek kapacitást csökkenteni. A környező országokban acélüzemek zártak be, vagy a felére csökkentették a termelésüket.
Azoknál az ipari beruházásoknál, ahol jelentős mennyiséget használnak fel ezekből a termékekből, ott egy beruházónak és egy kivitelezőnek ilyen volatilis árak mellett lehetetlen tervezni. Ez óriási kockázatokat hordoz magában. Tavaly nagyon sokan kivártak, a megtérülést folyamatosan módosítani kellett, havonta át kellett számolni a terveket. Ezek is lassították a beruházói kedvet. Most, hogy csökkentek az energiaárak, lehet, hogy ez a helyzet konszolidálódik.
A kormány kiemelt célja, hogy az említett 50 százalékos külföldi kitettséget csökkentse, és növelje az építőanyagtermelésben a magyar cégek arányát. Reális lehet ez a célkitűzés, és ha igen, akkor mely alapanyagokkal kellene kezdeni?
Ha nagyobb lenne a magyar arány, az nem csak önmagában az építőipar szempontjából lenne előnyös, hanem az egész nemzetgazdasárga nézve is pozitívan hatna. De ahhoz, hogy előállítsunk egymillióval több téglát, ráadásul azt a gyártók ráadásul Magyarországon is értékesítsék, más eszközökhöz kellene nyúlni.
Vannak olyan terméktípusok, amiket megéri utaztatni, és vannak, amiket nem. Minél magasabb értékű egy termék, annál jobban megéri.
A téglát nem éri meg utaztatni, mert egy kamionnyi tégla 1-2 millió forintba kerül, amiből többszázezer forint a szállítmányozás, ha például Ausztriában akarom értékesíteni. Vannak nagyon pozitív törekvések, például a Market és a Masterplast közösen fog kőzetgyapot szigetelőanyag-gyárakat építeni, amivel csökkenteni lehet a kitettséget. Persze az is kulcskérdés, hogy Magyarországon milyen primer alapanyagok állnak rendelkezésre, mit lehet bányászni, ezeknek mekkora az energiaigénye.
Szerintem a szigetelőanyagokon kívül az előregyártott falazóanyagok, térkövek, zsindelyek esetében lehetne elsőként lépni.
Dunaújvárosi központú, ráadásul az acéliparban érdekelt cég vezetőjeként testközelből tapasztalhatja a Dunaferr szinte kilátástalan helyzetét. Mennyiben határozza meg a Vasmű termelése a hazai acélipari termékek elérhetőségét, miért probléma, ha egy ilyen kulcstermék előállításának képessége elveszik Magyarországon?
A Dunaferr helyzete nemzetgazdasági és társadalmi szempontból is aggasztó, hiszen a város, a régió meghatározó foglalkoztatója. Acélipari szempontból önmagában a Vasmű kiesése még nem okozna akkor problémát, mert európai léptékben egy kisebb üzemnek számít, az viszont már sokkal nagyobb gond, hogy a régióban működő gyárak is sorban leálltak vagy csökkentették a kapacitásaikat. Igaz ez Romániára, Szlovákiára, és természetesen Ukrajnára is. Ez így együttesen már komoly ellátási nehézségeket okoz. A leállásra hivatkozva valamelyest elkezdett növekedni az acél ára, de valójában inkább azért, mert leállt az össztermelés Közép-Európában, a raktárakat pedig már kisöpörték. Nagyon bízom benne, hogy a Dunaferr valamilyen formában tovább tud működni mind a város, a nemzetgazdaság és már csak az említett hazai építőanyagelőállítás szempontjából is egyaránt.
Mindezek ellenére egyéb importbeszerzésekre továbbra is van lehetőség Európán belül vagy a közel keletről. Mi is egyre aktívabbak vagyunk ezen a téren.
Címlapkép és fotók: Stiller Ákos - Portfolio
A cikk megjelenését az Épduferr Nyrt. támogatta.
