3. alkalommal írták ki a Signature 40 talentpályázatot: a verseny a jövő marketing- és kommunikációs reménységeinek felkutatására és elismerésére szolgál. Pályázni 2024. augusztus 19-ig lehet: az idei év egyik újdonsága, hogy a Portfolio szakmai gondozásában Finance tematikus listával bővül a talentplatform.
Ötmilliárd forint támogatást nyújt balatoni, önkormányzati tulajdonú szolgálati lakások kialakítására a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium. A pályázatot a Balaton Fejlesztési Tanács hirdette meg idén márciusban, döntés az első körös pályázatokról július végén várható - közölte a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteki, balatonfüredi sajtótájékoztatóján.
Orvoshoz ment Joe Biden amerikai elnök, miután leszerepelt a múltheti elnökválasztási vitán – írta meg a The Hill.
Júliustól Ján Hrivňák látja el az OMV Hungária Kft. ügyvezető igazgatói és kiskereskedelmi üzletágvezetői feladatait. A szakember mintegy 10 éve dolgozik az OMV-nél, ahol az elmúlt több mint három évben a regionális kártya üzletágat irányította. Ján Hrivňák Balogh Tibort váltja az OMV Hungária élén, aki az OMV-n belül cégvezetőként folytatja pályafutását.
A Biden-kormány jelenleg azt mérlegeli, hogy feloldja a „katonai magánvállalatok” Ukrajnába küldésére kihelyezett de facto tilalmat. Mivel ez az információ már kiszivárgott az amerikai sajtóba, jó esély van rá, hogy a jelenlegi adminisztráció meg is hozza a háború elején még elképzelhetetlen döntést. A katonai magánvállalatok ebben az esetben olyan cégeket jelentenek, amelyek harcjárművek, haditechnikai eszközök karbantartásával foglalkoznak, de hosszabb távon ennél többről is szó lehet. A döntés Ukrajnának hatalmas segítséget jelenthet, de a háborút jó eséllyel tovább eszkalálja majd.
Korszerűbb, egységesebb és az uniós előírásokkal harmonizáló új magyar vasúti műszaki szabályozás készül - jelentette be az Építési és Közlekedési Minisztérium.
A svájci kormány szerdán bejelentette, hogy Martin Schlegel lesz a Svájci Nemzeti Bank (SNB) következő elnöke. Schlegel a régóta hivatalban lévő Thomas Jordant váltja, aki szeptember végén távozik posztjáról.
2024. június 6-tól Francois Berisot tölti be a Budapest Airport vezérigazgatói posztját. A szakember több mint két évtizedes nemzetközi aviatikai szakmai tapasztalattal rendelkezik, az elmúlt 5 évben a VINCI Airports-hoz tartozó belgrádi Nikola Tesla Repülőtér vezérigazgatója volt.
A munkavállalók majdnem fele (45%) úgy érzi, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt a munkaterhelése, kétharmaduk (62%) pedig bizonytalannak érzi helyzetét a munkahelyi változások felgyorsulása miatt. Mindez a készségeik hosszú távú fejlesztésére ösztönzi őket, és 28% akár váltana is munkahelyet egy éven belül - derül ki a PwC Global Workforce Hopes & Fears felméréséből.
Minden szakmának és hivatásnak van egy társadalmi megítélése, értékítélete, ami több tényezőből tevődik össze. Ezek között szerepel, hogy a tevékenységre mekkora igény van, mi az egyénre, illetve a társadalomra vonatkozó haszna, milyen hozzáadott értéket képvisel és milyen tudás, kvalitás szükséges az ellátásához. Magyarországon jelenleg az ingatlanközvetítői szakmának van egy fokozatosan javuló, de még mindig érződő negatív megítélése, ami több tényezőre eredeztethető vissza. Az alábbiakban ennek okát vizsgáljuk egyrészt az oktatási/képzési háttér, másrészt az egylépcsős jogi szabályozásban keresve a választ.
Orosz hackerek feltörték az ukrán haderő állományi adatbázisait és nyilvánosan közzétették mintegy 1200 ukrán drónkezelő személyes adatait – számol be az orosz TASzSz hírügynökség.
Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt, aki a legfrissebb eredmények szerint 41 szavazattal maradt alul Karácsony Gergellyel szemben, azt mondta a Partizán műsorában, hogy azért adott be kérelmet a 4. és a 7. kerület szavazásának megismétléséből, mert az újraszámolás ezekben a kerületekben nem kielégítő. Azzal indokolja, hogy akik a vékony kihúzás miatt Szentkirályi Alexandrára szavaztak, rá szavaztak volna, ha határozottabban van kihúzva a fideszes jelölt – ám ezekből már az újraszámolással sem lehet Vitézy-szavazat.
A Dél- és Nyugat-Ukrajnában történő építkezések és beruházások megerősíthetik a jelenlegi gazdaságot annak érdekében, hogy a megtámadott ország a hátán tudja cipelni a háború súlyát, valamint felgyorsíthatják a nemzetgazdaság központjának nyugatra és délre történő, elkerülhetetlen áthelyezését. A projekt sikeréhez megerősített légvédelemre és több munkaerőre van szükség.
A Rába folyó vízgyűjtő területén az elmúlt 24 órában olyan gyorsan felépülő és lassan mozgó zivatarcellák alakultak ki, melyek esélye ugyan előre látható, de pontos helyük, valamint a zivatarcellákból hulló csapadék pontos mennyisége és kiterjedése árvízi védekezés szempontjából tulajdonképpen előrejelezhetetlen - írja az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).
Nincs jó állapotban a hazai irodapiac, a fellendülésre pedig akár 2025-ig is várni kell, igaz, az ESG-elvárások segíthetik a prémium minőségű irodaházak beruházóit, üzemeltetőit – egyebek mellett ezekről a témákról beszélt a Portfolio Checklist keddi adásában Makk Károly Dömötör, a TriGranit bérbeadási igazgatója.
Izrael kormánya azzal számol, hogy 2024-ben még biztosan nem sikerül lezárni a gázai háborút, a harcok ebben az évben még tartani fognak – mondta el Tzacsi Hanegbi, az izraeli kormány nemzetbiztonsági tanácsadója a Reutersnek.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Olajraktárt ért támadás az éjjel.
Vidéken várhatóan 10% alatti szobaár-emelkedést bír majd el a piac
Mozgalmas esztendő volt, annyi biztos.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?