Nagy üzletet kötött az Épduferr

Az Épduferr szerződést kötött egy ceglédi kosárlabda csarnok építésének fennmaradó munkálataira, a nettó vállalkozási díj 1 523 324 440 forint.

Felhasználási szerződést kötött az Épduferr

Felhasználási szerződést kötött az Épduferr

Az Épduferr bejelentette, hogy a 2023. június 27-én közzétettek szerint létrehozott GeoAkku Kft. az energiatárolás alternatív lehetőségeire vonatkozó találmány hasznosítására 2023. augusztus 29-én a találmány jogosultjaival felhasználási szerződést kötött.

Így lehetne vonzóvá tenni az építőipari szakmunkákat a fiatalok számára

Így lehetne vonzóvá tenni az építőipari szakmunkákat a fiatalok számára

Az elmúlt egy évben jelentősen visszaesett az építőipar teljesítménye, ami nem csoda: a kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt mind az állami, mind a magánberuházások száma drasztikusan visszaesett. Újra megjelent a szektorban a rég nem látott körbetartozás jelensége, amit további jogszabályi módosításokkal lehetne csak kordában tartani. Az állandósult munkaerőhiányon magas színvonalú szakképzési centrumok létrehozásával, és ha szükséges, ázsiai vendégmunkásokkal lehetne enyhíteni, a jelenlegi munkaerőpiaci állapot miatt már beruházások is veszélybe kerültek. Nem szokványos, hogy egy hazai építőipari KKV kilépjen a tőzsdére, de az Épduferr számára meghozta a sikert, legnagyobb projektjeik elnyerésében is fontos tényező volt a tőzsdei jelenlét nyújtotta magasabb reputáció. A Portfolio Palkovics Milánt, az Épduferr Nyrt. igazgatóságának elnökét kérdezte az építőipart érintő legfontosabb kihívásokról, a tőzsdére lépés részleteiről és az új, a napokban alapított innovatív energiatárolási megoldást fejlesztő vállalkozásukról.

Céget alapít az Épduferr

Céget alapít az Épduferr

Az Épduferr arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a vállalat igazgatósága 2023. június 27-i ülésén döntött az Épduferr és Meleghegyi Balázs 50-50 százalék arányú részvételével a GeoAkku Kft. megalapításáról.

Közel negyedmilliárd forintos megrendelést nyert el az Épduferr

Közel negyedmilliárd forintos megrendelést nyert el az Épduferr

Az Épduferr a BÉT oldalán tájékoztatta a befektetőket, hogy a vállalat eredményes ajánlatot tett a Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata számára az Intercisa Múzeum vállalkozási szerződés keretében történő fejlesztésének kivitelezésére. A projekt célja az Intercisa Múzeum korszerűsítése és turisztikai célú hasznosítása.

Fellélegezhet az acélpiac idén?

Fellélegezhet az acélpiac idén?

Igazán hektikus időket élt meg tavaly az acélpiac, amelynek a viszonylag eseménytelen 2022-es évkezdet után a háború okozta pánikvásárlással, kirívó drágulással, majd ezt követő forgalom- és árzuhanással is szembe kellett néznie. A kilengések és a bizonytalanság az év utolsó hónapjaiban is folytatódott, az év végére pedig mind a kereslet, mind az árak bezuhantak. Furda Roland, az Épduferr Nyrt. acélkereskedelmi és gyártási vezetője az előttünk álló hónapokra áremelkedést és stabilizálódást prognosztizál – komoly kockázatokkal.

Felére is eshet az építőipari teljesítmény az idén

Felére is eshet az építőipari teljesítmény az idén

Az építőipar teljesítménye várhatóan drasztikusan visszaesik idén, főleg a nagy lakásprojektek állhatnak le. Bár a legnagyobb hazai kivitelezők helyzete stabil, azonban számítani kell arra, hogy kisebb szereplők be fognak dőlni a piacon. A magyar vállalatok pozícióit nem csak a megemelkedett költségek és a beruházások leállítása, hanem a török cégek megerősödése is veszélyezteti a hazai piacon. A külföldi alapanyagkitettség csökkentése és a kormányzati hazai építőanyag gyártás megerősítésére tett törekvések előre mutatók, de ehhez az olyan kulcsfontosságú üzemek, mint a Dunaferr túlélése is nélkülözhetetlen. A Portfolio Palkovics Milánt, az elsősorban ipari ingatlanokat kivitelező Épduferr Nyrt. elnök-vezérigazgatóját kérdezte az építőipar előtt álló kihívásokról, a keleti versenytársak megjelenéséről, és a hazai építőanyaggyártás felfuttatásának lehetőségeiről.

Itt vannak az építőipari lézergépek

Itt vannak az építőipari lézergépek

A modernizációs projekt a mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása című felhívás keretén belül valósul meg.

Megszólalt az ÉPDUFERR-vezér: ezek lehetnek a nyerő cégek a válságban

Megszólalt az ÉPDUFERR-vezér: ezek lehetnek a nyerő cégek a válságban

A Portfolio Checklist vendége volt Palkovics Milán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Xtend-platformján jegyzett ÉPDUFFERR igazgatóságának elnöke. A vállalatvezető azzal kapcsolatban nyilatkozott podcastünknek, hogy a cég a napokban tette közzé féléves jelentését. A vállalatvezető nemcsak az ÉPDUFERR elmúlt időszakbeli teljesítményéről és jövőbeni terveiről beszélt adásunknak, hanem arról is elmondta véleményét, hogy mely cégek teljesíthetnek majd a legjobban az előttünk álló időszakban.

Sokkoló gázszámlák jöttek átlagfogyasztás alatt – Mi történik?

Sokkoló gázszámlák jöttek átlagfogyasztás alatt – Mi történik?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A mai műsor első részében arról lesz szó, hogy a napokban kézhez kapott gázszámlák miatt sokan csalódottak, felháborodottak lehetnek akkor is, ha a gázfogyasztásuk egyébként jócskán elmarad az átlagfogyasztási limittől. Arról, hogy a havi bediktálós fogyasztók esetében mi okozza a kiugró számlát, és hogy mit tehetnek az érintettek, Csiki Gergelyt, a Portfolio lapigazgatóját kérdeztük. Az adás második részében a CSOK esetében október 1-től bevezetett változtatásról lesz szó, amelynek keretében megszűnik az akár 65%-os büntetőkamat, ami eddig a gyermekvállalás meghiúsulása esetén érvényben volt. Az CSOK új kondícióit Palkó István, a Portfolio Pénzügy rovatának vezető elemzője ismertette a műsorban. Mai harmadik témánk, hogy megjelent az ÉPDUFERR Nyrt. féléves eredménye, a cég elmúlt időszakbeli teljesítményéről és jövőbeni terveiről Palkovics Milánt, a vállalat alapító-tulajdonosát, igazgatósági elnökét kérdeztük.

Nagyot húzott az ÉPDUFERR az acélkereskedelemre való átállással

Nagyot húzott az ÉPDUFERR az acélkereskedelemre való átállással

Mozgalmas félévet tudhat maga mögött az ÉPDUFERR, a társaság acélkereskedelmi üzletága a várakozásokat meghaladóan, mindössze fél év alatt teljesítette az egész évre kitűzött célokat. A vállalat emellett megtette a szükséges előkészületeket a lemezfeldolgozó félkész és kész alkatrészgyártó üzem elindulásához. Az acélkereskedelemre való átsúlyozás kifizetődőnek bizonyult, ugyanis árbevétel- és profitsoron is növekedni tudott a vállalat az első félévben.

Eszelős hullámvasúton az acélpiac

Eszelős hullámvasúton az acélpiac

Igazi hullámvasúton ül idén az acélpiac, amely álmos évkezdet után a háború okozta pánikvásárlást, döbbenetes drágulást, majd ezt követő forgalom- és árzuhanást is megélt nyár végéig. A tavaszi fokozott készletezéskor felhalmozott készletek kitartottak egész nyáron, amelynek révén a disztribútorok sokszor kénytelenek voltak veszteséggel értékesíteni némely tételt. A szeptember hozott némi élénkülést az Épduferr acélkereskedelmi és gyártási vezetője szerint, ám a jövő továbbra is megjósolhatatlan. A kínai gazdaság visszaesése, az európai recesszió fenyegetése és a hazai építőipari visszaesés egyaránt keresleti szűkülést vetít előre, ám az energiaválság miatt kényszerűen leálló üzemek miatt még így is kialakulhat acélhiány.

Szinte leálltak a megrendelések az acél piacán

Szinte leálltak a megrendelések az acél piacán

Kirívó hullámhegyet, majd hirtelen hullámvölgyet eredményezett az acélpiacon az orosz-ukrán háború és a nyomában érkező válság. Az év elején még álmosan induló szegmensben a harcok hírére úrrá lett a pánik, az erőltetett beszerzések miatt pedig jelentős áremelkedés alakult ki. Azóta viszont az ellenkező erők hatnak: szinte leálltak a megrendelések és ennek nyomán áresés alakult ki. Az egyébként is volatilis acélpiacon kiemelkedően hektikusnak ígérkezik az idei év, amely ellen átgondolt beszerzéssel és a továbbfeldolgozás jelentette hozzáadott értékkel lehet védekezni az Épduferr acélkereskedelmi és gyártási vezetője szerint.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.