Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
A 21. század elején a modern információtechnológiák újabb generációi már nemcsak a tudományt, űr- és hadiipart, a tömeg- és szórakoztatómédiát, hanem a kormányzati infrastruktúrákat és kormányzóképességet is alapvetően befolyásolják. Az Egyesült Államok IT zászlóshajói, különösen a Szilícium-völgyben működő óriásvállalatok, azaz a nagy techcégek (GAFA: Google, Amazon, Facebook, Apple) élen járnak nemcsak a globális IT területén, hanem az innovációk és azok társadalmasítása terén is, amelyeket az esetek nem kis részében a hadiipar is már csak riadtan követni tud.
Ebben a globális versenyben az államnak is fel kell vennie a fonalat. 2020 októberében Marion Fourcade–Jeffrey Gordon szerzőpáros, a Berkeley, valamint a Yale kutatói a Journal of Law and Political Economy-ben közölt tanulmányukban (Learning Like a State: Statecraft in the Digital Age) az „adatvezérelt állam” modelljét bemutatva azt fejtették ki, hogy a közeljövőben teljesen másképp fog működni az állam, különösen az, amelyik alapvetően az adatbázisokra és – tegyük hozzá – nem megváltoztathatatlan dogmákra építi kormányzását.
Másképpen fogalmazva ez azt jelenti, hogy a jól hangzó ideológiák kora talán lejár(t), mert gyakorlatilag a legatomizáltabb társadalmi jelenségre, folyamatra is lesz adat,
ami a laboratóriumi körülmények között és elvben hibátlan elméleteknek fog ajtót mutatni, hiszen a nyertesek és vesztesek száma, összetétele egyértelmű lesz. Nincsenek illúzióim: lesznek „titkos algoritmusok”, amelyek elfedik az igazságot a társadalmi béke érdekében. Ilyen például az, hogy Brown szerint (Fact check: United Kingdom finished paying off debts to slave-owning families in 2015) a brit államkincstár 2015-ig fizette a rabszolgatartó ősök és utódaik számára a 19. század elején államilag végrehajtott rabszolga-felszabadítás után járó, és akkor megállapított kompenzáló életjáradékot, amelynek lejárta 2015-ben következett be, megszüntetve a több mint 45 ezer fő részére fizetett folyósítást.
Ugyanakkor az amerikai szerzőpáros szerint az adatvezérelt állam még a mai kormányzatoknál is kevésbé lesz politikailag elszámoltatható és számonkérhető. Ez viszont ahhoz vezethet, hogy a stratégiai tervezés is gyökeresen átalakul, hiszen az adatok és trendek folyamatos figyelése okán nem lesz értelmük a hosszú távú, évtizedes akcióterveknek és mérhető mérföldköveknek, hiszen a folyamatos adatdömping miatt lényegében állandó válságkezelésre fog fókuszálni minden kormányzat, a kommunikáció szintjén mindenképp, hiszen napi nyomás alatt lesznek a kormányzati szereplők a folyamatosan javuló tendenciák igazolására. A folyamatos adat folyamatos támadási és védekezési pozíciót fog feltételezni, ráadásul a választók információéhsége – mintegy dopaminként – olyan magasan fog stabilizálódni (az ingerküszöb megemelkedésével), hogy
minden napra kell majd valamilyen pozitív adat és információ ahhoz, hogy a kormányzat a saját cselekvőképességét bizonyítsa.
Így a stratégiaalkotás valójában egyre szimbolikusabb és egyben kevésbé mérhető, azaz számonkérhetőbb értékek felé fog elmozdulni, aminek az a jó oldala, hogy egyúttal értékalapúbb választási lehetőséget fog jelenteni.
A korábbiakhoz képest talán az lesz a legfontosabb újdonság, hogy az adatvezérelt államban a magánszereplők és nem ritkán külföldi gazdasági szervezetek által birtokolt adatok nemhogy értékesebbek és pontosabbak, hanem gyakran kizárólagosak is. Például amikor a terror-robbantások voltak Nyugat-Európában, akkor az egyes IT cégek (a felhasználóikkal együtt) hamarabb és pontosabban tudták, hogy a robbantás körzetében hozzávetőlegesen mennyien (kik) tartózkodtak, mint maga a rendőrség. Az ezekért az információkért zajló verseny fokozódni fog, hiszen egy adott kormányzat sikere az adatokra fog épülni. Ez pedig azt jelenti a Fourcade – Gordon kutatópáros szerint, hogy az államnak – és így a hivatalos statisztikai hivataloknak és szervezeteknek is – meg kell tanulniuk a polgárok szemével látni a mindennapi problémákat, és számukra is értelmezhetővé tenni az adatokat.
Korábban a statisztikákkal szembeni legnagyobb kritika az volt, hogy nem tudták megbízhatóan a szociológiai folyamatokat úgy leírni, ahogy a döntéshozók szerették volna, hiszen egy összeállított mintát vettek mindig alapul, sosem ált rendelkezésre annyi adat, mint most. Ugyanakkor ezzel veszélyes vizekre is lehet evezni:
az abban való hit, hogy a társadalmi változások, az emberek cselekedetei a statisztikai számítások és a big data segítségével könnyen megjósolhatók, kockázatos következményekkel járhat.
Ennek megelőzésére tesz javaslatot Hannah Fry egy 2019-ben megjelent tanulmányában (What Statistics Can and Can’t Tell Us About Ourselves), amikor kifejti, hogy valószínűleg a big data korai megjelenése volt a francia igazságügyi minisztérium által a bűnügyi nyilvántartások 1825-ben elrendelt nemzeti gyűjteményének létrehozása. Adolphe Quetelet belga csillagász matematikai módszerekkel elemezte az emberi viselkedést és megállapította a bűncselekmények száma és összetétele tekintetében, hogy az emberi élet számszerűsíthető és lényegében megjósolható bizonyos feltételek fennforgása esetén („nagy számok törvénye”). Mint ismert, az „átlagos egyén” nem létezik, az átlag az egyének különbözőségének összegzése alapján alkotható meg. Fry szerint erre a big data sem adhat elfogadható választ, hiszen az egyén élete továbbra is kiszámíthatatlan. Ráadásul – teszi hozzá – minél több adat áll rendelkezésre és minél több összefüggést keresünk, annál könnyebb meggyőző, ámde hamis következtetésekre jutni.
A big data ugyanakkor olyan jelentős fejlemény, hogy alapjaiban megváltoztatja a statisztikai munkát, amit a mesterséges intelligencia csak fokozni fog. Itt ismételten a magánvállalatok helyzetelőnye nyilvánul meg, hiszen a nagy tech-cégek (GAFA) adatvagyona olyan óriási, hogy mára jobban ismerhetik egy társadalom mintázatait, mint a közszolgáltatásokat létrehozó és azokat az adófizetők pénzén finanszírozó, jogszabályokkal szabályozott és korlátozott állam.
A statisztika mint módszertan reformra szorulhat, hiszen egyre többen – köztük pl. Matolcsy György jegybankelnök is – gondolják úgy, hogy meg kellene újítani a statisztikát, hogy felgyorsult világunkban, a ránk zúduló információdömpingben fel tudja venni a versenyt a hivatalos statisztikai szervezet annak érdekében, hogy gyorsan és ténylegesen a valóságot visszaadó, pontos adatokat állítson elő, lehetőleg mind a társadalomra, mind a gazdaságra vonatkozóan. Ennek van egy társadalmi aspektusa is Cinelli és szerzőtársai (The COVID-19 social media infodemic) szerint, hiszen a közösségi média és az információs buborékok világában az emberekre egyre nagyobb mértékben rázúduló adattömeg miatt a laikus emberek egyre kevésbé tudnak különbséget tenni a manipulatív adatok és a hivatalos statisztika között.
Kevéssé ismert, de Ian Stewart Social physics című írása szerint az egyik legnagyobb sci-fi íróként számon tartott Isaac Asimov fantáziájának köszönhetően szinte a szemünk előtt válik valóra a mesterséges intelligencia és a big data elemzés tökéletesedésével az ún. „pszichohistória” tudománya.
A Warwick-i Egyetem professzor emeritusa szerint Asimov 1951-ben írt Alapítvány című – és az egyik legnagyobb IT-cég streamingszolgáltatásán idén bemutatott– mesterművének sokkal több a tudományos alapja, mint hinnénk.
A regényfolyam fő karakterét, Hari Seldon figuráját – a korábban már említett – 18. századi belga származású matematikus Quételetről mintázta. Az Alapítvány-sorozatban megjelenő pszichohistória lényege, hogy a matematika és a pszichológia házasításával lényegében megjósolhatók a jövő történelmi eseményei, hasonlóan a szociofizikai kutatásokhoz, melyek kiindulópontja a népsűrűségre vonatkozó számadat. Stewart professzor szerint mind Quételet, mind pedig a francia matematikus Pierre-Simon de Laplace munkássága is hozzájárult ahhoz, hogy az emberi viselkedési minták társadalmi szinten történő értelmezését is jobban megértsük. (De Laplace volt az első, aki összevetette a népszámlálást megelőző évben történt születések számát, valamint ennek az összegnek a teljes népességhez viszonyított arányát.)
Miért fontos a tudomány múltjára és a sci-fi irodalom érdekes fantáziáira is figyelni? Asimov puszta zsenialitásán túlmenően ma már azt is látjuk, hogy a modern technológia lehetővé teszi a különböző rendszerek, eszközök, műveletek folyamatos és interaktív, akár 3D-ben is látható modellezését. Ez valójában azt jelenti, hogy a növekvő mértékű és bonyolultabb adatbázisokkal nemcsak egy-egy komplex folyamat válik egyre jobban nyomon követhetővé, érthetőbbé, hanem azok mintázatai is láthatóbbá válnak. A pekingi Beihang Egyetem Automatizálási és Villamosmérnöki Kara professzorának és PhD-hallgatójának közös cikkében, Fei Tao és Qinglin Qi már 2019-ben úgy vélték, hogy a világ mintegy meg fog kettőződni. A Nature-ben publikált írásukban (Make more digital twins) a „digitális iker” koncepciója lényegében létrehozza minden fizikai eszköz, rendszer vagy termék virtualizált, informatikai mását, amely lehetővé teszi azok különböző célból történő, további szimulációját is.
Ez azt is fogja jelenteni, hogy a big datának és a mesterséges intelligenciának is köszönhetően
a társadalomtudományok számára is rendelkezésre fognak állni olyan lehetőségek, amelyek eddig csak a természettudományok számára voltak elérhetőek,
vagyis laboratóriumi körülmények közötti kutatásokat lehet végezni, ami a társadalmi mérnökösködés rosszízű emlékképét fogja feleleveníteni. Ehhez viszont új típusú tudással és képességekkel felvértezett szakemberekre, azaz „kiberstatisztikusokra” lehet szükség egy olyan jövőben, ahol a világ mintegy megkettőződik.
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a velemeny@portfolio.hu címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A rovatról itt írtunk, a megjelent cikkek pedig itt olvashatók.
Címlapkép: Getty Images
