Jön a HR (R)evolution konferencia, a munkaerőpiaccal és a meghatározó HR-trendekkel foglalkozó eseményünk november 13-án. Hatékonyságnövelés, külföldi munkavállalók és a legfontosabb HR-folyamatokat érintő változások. Részletek a linken.
Magyarország pedig ebben a környezetben egy kis csoda. Soha nem láttam olyan országot, amely kétszámjegyű bérinflációval rendelkezik, és sikerül tartania az inflációt a cél alatt.
Való igaz, mivel a termelékenység növekedése a fejlett és közepesen fejlett országokban általában nem haladja meg az évi 4-5%-ot, ezért a nominális bérek kétszámjegyű emelkedése - pontosabban a termelékenység növekedését meghaladó része - nem magasabb reálbérekben, hanem magasabb inflációban csapódik le, ami az inflációs cél elérését valóban nehézzé teszi. Buiter kijelentése tulajdonképpen ekvivalens azzal, hogy a reálbérek növekedésének a termelékenység változásához kell igazodnia, attól jelentősen és tartósan nem térhet el, hiszen az egyet jelentene a vállalati jövedelmezőség számottevő és permanens romlásával.Nálunk viszont az elmúlt években - nagyjából 2015-től kezdődően - a munkaerőpiaci statisztikák rendkívül gyors reálbérnövekedést - valóságos bérrobbanást - jeleznek, miközben a termelékenység növekedése - mind korábbi önmagunkhoz, mind régiós versenytársainkhoz képest - kirívóan gyenge volt. Bár a reálbérek alakulását a termelékenység alakulásától rövid távon számos tényező eltérítheti (a szerző a közelmúltban minderről részletesen írt itt), a nálunk megfigyelhető jelentős mértékű elszakadásra csak elvétve lehet gazdaságtörténeti példát találni.
A reálbérek alakulását első lépésben érdemes a KSH nemzeti számláiban, illetve a munkaerőpiaci statisztikáiban meglévő adatainak segítségével egyaránt szemügyre venni. Mint azt rögtön látni fogjuk, jó okunk van arra, hogy határozott különbséget tegyünk a 2010 előtti, illetve a 2010 utáni időszak között, ezért először fókuszáljunk az ezredfordulót követő évtizedre.
Az ábrán láthatjuk, hogy a bérek alakulásáról számot adó munkaerőpiaci statisztikák adatai és a nemzeti számlákból származó béradatok meglehetősen szorosan együttmozognak. Ez az együttmozgás persze nem tökéletes, amit módszertani eltérések magyaráznak: a döntő különbség az, hogy míg a munkaerőpiaci statisztikák a (legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, költségvetési intézményeknél) teljes munkaidőben alkalmazásban állók béralakulását veszik alapul, addig a nemzeti számlás adatokon alapuló számítások a GDP jövedelmi oldalán megjelenő bértömegből és a keresők számából (wage and salary earners) vezetik le az egy munkavállalóra jutó bér alakulását, de emellett persze más módszertani eltérések is léteznek.
Az elmúlt évtized bérfolyamatait tekintve nagyon fontos, hogy a bérek alakulásáról eltérő módszertan használatával számot adó statisztikák eredményei még rövid távon sem térnek el jelentősen egymástól, hosszabb távon pedig az illeszkedés rendkívül szoros. Példának okáért a 2000-2010 közötti tízéves időszak egészét tekintve a munkaerőpiaci statisztikák mindössze 2,9%-kal jeleznek nagyobb bérnövekedést a nemzeti számlákon alapuló adatokhoz képest.
Ebből következően a bérhelyzet jellemzését illetően lényegében bármelyik statisztikára támaszkodhatunk, s nem követünk el kolosszális hibát, ha az egyiket vagy másikat részesítjük előnyben. Ennek ellenére a valóságban, a gazdasági híradásokban, a közvélemény tájékoztatására szolgáló médiákban kizárólag a munkaerőpiaci felmérések eredményei jelennek meg, ezek alkotják a gazdasági hírek "headline" adatait. Ennek oka alapvetően az, hogy a munkaerőpiaci statisztikák havi bontásban, míg a nemzeti számlás adatok csak negyedévente állnak rendelkezésre, aminek az információáramlás gyorsasága szempontjából döntő jelentősége van.
A béralakulás adatainak tekintetében 2010 után azonban a helyzet gyökeresen megváltozik és az események markáns fordulatot vesznek. Ezt szemlélteti a következő ábra.
Mint az ábrán láthatjuk, az országos bérhelyzet alakulását bemutató statisztikák között korábban meglévő szoros összhang az elmúlt években tulajdonképpen teljesen szétesett. Az olló elképesztően tágra nyílt, s immár ott járunk, hogy az elmúlt hét év vonatkozásában a munkaerőpiaci statisztikák több mint 20%-kal nagyobb bérnövekedést mutatnak, mint a nemzeti számlákon alapuló adatok.
Kicsit markánsabban fogalmazva: az eltérés 2017-re olyan mértékűre duzzadt, hogy a munkaerőpiaci és a nemzeti számlás béradatok ma már köszönő viszonyban sincsenek egymással.
Ami pedig konkrétan az elmúlt három év "nagy bérrobbanását" illeti, nos, természetesen a nemzeti számlák is számottevő bérnövekedést jeleznek, ám lényegesen kisebbet annál - kicsit kevesebb, mint felét -, mint amit a munkaerőpiaci statisztikák mutatnak. A nemzeti számlákban meglévő béradatok így lényegében véve azt üzenik, hogy az ország egészét tekintve a gazdasági híradásokban megjelenő bérdinamikának a fele sem igaz.Minderre tekintettel érdemes egy pillantást vetni a (GDP deflátorral számított) reálbérek és a termelékenység (egy foglalkoztatottra jutó GDP) alakulására.
Az ábrán a nemzeti számlákon alapuló béradatokat tekintve azt láthatjuk, hogy miközben az egyes években a reálbérek és a termelékenyég alakulása olykor számottevően is eltért egymástól, ám az elmúlt hét év egészét tekintve a reálbérek átlagos növekedése mégis rendkívül szorosan illeszkedett a termelékenység változásához. Pontosan úgy, ahogyan azt egyébként a közgazdasági elmélet alapján várhatnánk. 2017-ben a reálbérek gyakorlatilag annyival voltak nagyobbak 2010-hez képest, mint amennyivel a termelékenység növekedett ezen időszak alatt. Igaz, ez a (GDP deflátorral számított) reálbérnövekedés nem volt túl magas, ám ez mindössze azt a közgazdasági racionalitást tükrözi vissza, hogy alacsony hatékonyságot felmutató gazdaság alacsony reálbérnövekedésre számíthat.
A munkaerőpiaci statisztikák ezzel szemben jelentős reálbérnövekedést jeleznek, így a munkaerőpiaci béradatok most már nem csak a nemzeti számlás béradatoktól szakadnak el jelentősen, hanem a gazdaság fundamentumaitól (a termelékenység változásától), s ezen keresztül magától a közgazdasági elmélettől is.
Végezetül említést érdemel, hogy a bérek alakulása a makrogazdasági kutatásokban fontos szerepet betöltő számos indikátorra (bérhányad, ULC - unit labour cost, stb.) jelentős hatást gyakorol. Ezért ha a bérdinamikában (a termelékenységhez képest) valóban markáns változások történnek, akkor ezeknek a mutatóknak szintén markáns értékeket kell felvenniük. A nemzetközi - egyébként nyilván magasan jegyzett, és a tudományos munkák alapjául szolgáló - statisztikai adatbázisokban (pl. Ameco, OECD database) azonban ezeknek a markáns változásoknak nyomát sem láthatjuk. Ennek az a magyarázata, hogy ezek az adatbázisok a bérdinamika alakulásának tekintetében a nemzeti számlákra, s nem pedig a munkaerőpiaci statisztikákra támaszkodnak.Illusztrációképpen vessünk egy pillantást a bérhányad alakulására, amelyet többek között Thomas Piketty 2013-ban megjelent sikerkönyve állított napjaink közgazdasági kutatásainak egyik fókuszába.
A hipotetikus bérhányadot mutató grafikon azon a feltevésen alapul, hogy a bérdinamika a munkaerőpiaci statisztikákban megjelenő adatokból származik. Ebben az esetben 2017-ben a bérhányad az Európai Unió 28 tagállama közül nálunk lenne a legmagasabb. Más szóval, a munkaerőpiaci statisztikákra támaszkodva nem csak a reálbérekben, hanem számos más közgazdasági mutató alakulását nézve is "gazdasági csodára" lelhetünk.
A nemzetközi szinten magasan jegyzett - és az Európai Bizottság fennhatósága alá tartozó - Ameco adatbázisában azonban Magyarországra vonatkozóan semmiféle csodát nem találunk Sőt! A bérhányad (a bérek és a bérek utáni munkáltatói járulékok együttesének GDP-hez mért aránya) 2017-ben némileg még kisebb is volt, mint 2010-ben! Ennek az a magyarázata, hogy a nemzeti számlák adatain alapuló reálbérek (az elmúlt hét év átlagában) követték ugyan a termelékenység alakulását (lásd a megelőző ábrát), ám a munkaadói járulékok elmúlt évben végbement jelentős csökkentése következtében összességében mégis kisebb bérhányad adódott.
Mindent összevetve, azzal a meghökkentő helyzettel kell szembenéznünk, hogy a "nagy bérrobbanás" keltette zaj csak Magyarország határain belül hallatszik. Mindez azonban aligha fogja hazánkat, vagy az ún. sajátos "magyar modellt" a nemzetközi közgazdasági érdeklődés centrumába terelni. A tudományos kutatásokhoz használt nemzetközi adatbázisok ugyanis a béralakulás tekintetében a KSH nemzeti számláira, s nem pedig a munkaerőpiaci statisztikáira támaszkodnak. Ebből eredően a nemzetközi statisztikák az elmúlt hét év magyarországi bérfolyamatait - a hazai gazdasági híradásokkal szöges ellentétben - összességében éppen olyan szerénynek mutatják, mint amilyen szerények az azok alapjául szolgáló makrogazdasági fundamentumok.
Dedák István
A szerző közgazdász
A szerző közgazdász
(Címlapkép forrása: MTI Fotó / Ujvári Sándor)
