Deviza

360 körül kezdi a hetet a forint, maradt még benne lendület?

360 körül kezdi a hetet a forint, maradt még benne lendület?

A múlt héten megint a 360-as lélektani határig erősödött a forint az euróval szemben, innen próbál most nekifutni a további javulásnak. Legutóbb 355 közeléből fordult a jegyzés, vagyis lehet még tér a következő napokban lefelé.

Erősödéssel kezdte a napot a forint

Erősödéssel kezdte a napot a forint

A forint a reggeli órákban enyhén erősödött az euróval szemben, de jelentős mozgást eddig nem láttunk. A régiós devizáknál szintén nincs nagy mozgás, a dollárban szintén enyhe erősödést látunk az euróval szemben.

Megint begyújtotta a rakétákat a forint, már 360-nál az euró

Megint begyújtotta a rakétákat a forint, már 360-nál az euró

Az MNB keddi kamatdöntése óta megint erősödik a forint, így lassan a 360-as szintet veheti célba. Már amennyiben marad a jó hangulat persze. A Fed tegnapi ülése nem tartogatott meglepetést, továbbra is óvatos a jegybank, ugyanakkor a laza politika folytatását ígéri.

Megint az MNB üzenetei fordítják erősödésbe a forintot?

Megint az MNB üzenetei fordítják erősödésbe a forintot?

Az utóbbi időszak gyengülése után hétfő reggel 363 felett indítja a hetet a forint az euróval szemben, vagyis továbbra sem talál magára a magyar deviza. A befektetők elsősorban a Monetáris Tanács holnapi üzeneteire figyelnek, egy hónapja a jegybank fordította meg az irányt hasonló helyzetben.

Próbál magára találni a forint, 365 közeléből fordult vissza

Próbál magára találni a forint, 365 közeléből fordult vissza

Az elmúlt napok gyengülése után lassan a 365-öt közelíti az euró jegyzése, péntek reggel már 364 felett kezdi a napot a magyar deviza. Ezzel pedig ismét belátható közelségbe került a korábbi történelmi mélypont a keddi kamatdöntés előtt.

Újra a veszélyzóna felé szédeleg a forint

Újra a veszélyzóna felé szédeleg a forint

Az elmúlt napok gyengélkedése után ismét 362 felett jár a forint az euróval szemben, amivel kis lépésekkel ugyan, de ismét veszélyes szintek felé közelít, hiszen lassan belátható távolságra lesz a történelmi mélypontja. Persze arra is van esély, hogy innen fordul majd a jegyzés, és újra 360 alatti árfolyamot látunk, ez a következő napokban eldőlhet.

Csúnyán esik ma a forint, lassan itt a 365-ös euró?

Csúnyán esik ma a forint, lassan itt a 365-ös euró?

Szerda reggel kismértékben tovább gyengült a forint az euróval szemben, így lassan a 362-t közelíti a jegyzés. A következő napok legnagyobb kérdése az lesz, hogy tovább gyengül-e a magyar deviza, vagy magához tud térni, és visszatér 360 alá.

Tovább csúszik a lejtőn a forint vagy magára talál?

Tovább csúszik a lejtőn a forint vagy magára talál?

Az elmúlt pár napban 360 fölé gyengült a forint az euróval szemben, bár ennek inkább csak lélektani jelentősége van. A történelmi mélyponttól továbbra is biztonságok távolságra vagyunk, az viszont szokatlan, hogy a dollár gyengülése mellett sem tud magára találni a magyar deviza.

Megtáltosodott a forint, 300 alá bukott a dollár árfolyama

Megtáltosodott a forint, 300 alá bukott a dollár árfolyama

Jó a részvénypiaci hangulat Európában és a gazdasági újranyitás újabb lépése jött ma el Magyarországon (nevelési-oktatási intézmények egy része nyitása), a héten pedig a teraszok is megnyithatnak, mindez pedig gyorsabb gazdasági talpraállásként relatív előnyt jelenthet a régióban, mégis folytatódott reggel a forint gyengélkedése az euróval szemben. Igaz, közben az euró is erősödik a járványkezelés haladása mellett, így a dollárral szemben másfél hónap után újra átlépték felfelé a jegyzések az 1,20-as kulcsszintet. Aztán a délelőtt második felében egyszercsak erőre kapott a forint különösebb hír nélkül és az euróval szembeni jegyzések a 360 közeli szintre süllyedtek.

Esik a forint és újra 360 felett az euró

Esik a forint és újra 360 felett az euró

Péntek reggel óta esik a forint, némileg kilógva a régiós devizák közül is és így az euróval szembeni jegyzések a 361-es szintig emelkedtek, ahol utoljára másfél hete járt az árfolyam. Ez még egyértelműbbé teszi, hogy a március második felében elindult, 3 hétig tartó forint menetelésnek már vége.

Több kincstárjegyet bocsáthat ki a magyar adósságkezelő a magasabb deficitcél miatt

Több kincstárjegyet bocsáthat ki a magyar adósságkezelő a magasabb deficitcél miatt

A 6,5%-ról 7,5%-ra emelt idei GDP-arányos államháztartási hiánycélt két forrásból tervezzük finanszírozni: egyrészt olyan pénzekből, amelyekkel eddig nem számoltunk (uniós helyreállítási keret), másrészt a diszkontkincstárjegyek megnövelt kibocsátásával – mondta az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója a Reutersnek csütörtökön délután. Kurali Zoltán hangsúlyozta, hogy az ÁKK-nak nincs szándéka a hosszabb futamidejű kötvények megemelkedő kibocsátásával finanszírozni a magasabb hiányt, és továbbra sem terveznek idénre devizakötvény-kibocsátást, de egy jüankötvény kibocsátást nem zár ki, azonban jelenleg ezen sem dolgoznak.

Borulnak a mérlegek a feneketlen amerikai költekezés miatt, megérzi-e a dollár?

Borulnak a mérlegek a feneketlen amerikai költekezés miatt, megérzi-e a dollár?

Az amerikai export és import különbözete rekord mélypontra zuhant az Egyesült Államokban 2020-ban, és az idei első hónapokban tovább nőtt az olló. A gyorsabb kilábalás és a külpiacok gyenge kereslete miatt az amerikai külkereskedelmi hiány még egy ideig nőhet, ennek pedig gyengítő hatása lesz a dollárra. Az amerikai deviza leértékelődése viszont még a kedvezőtlen külkereskedelmi adatok ellenére sem borítékolható, mert az árfolyamot számos más faktor is mozgatja.

Újra gyengül a forint - Ma célba veszi a 360-at is?

Újra gyengül a forint - Ma célba veszi a 360-at is?

Továbbra is 360 közelében jár a forint az euróval szemben, a jó hír, hogy tegnap nem gyengült tovább a magyar deviza, a rossz viszont az, hogy a keddi nagy esés után nem tudott korrigálni sem. Így egyelőre kivárunk a lélektanilag fontos szint alatt, aztán a további hírek függvényében dőlhet el az irány.

Egyre csúnyább, amit ma művel a forint, lassan 360-ig esik vissza

Egyre csúnyább, amit ma művel a forint, lassan 360-ig esik vissza

Hétfőn 356 közelében is járt már a forint az euróval szemben, majd a nap végére kicsit fordult a hangulat. Eddig a hasonló elbizonytalanodások után újra erőre tudott kapni a forint, sorra vitte át a falakat megállíthatatlanul. Kérdés, most is csak átmeneti lesz-e a megtorpanás vagy kifogyott a szuflából a magyar deviza.

Egyszerűen képtelen megállni a forint, sorra töri át a falakat

Egyszerűen képtelen megállni a forint, sorra töri át a falakat

A múlt héten 360 alá erősödött a forint, ezzel folytatódott a magyar deviza jó teljesítménye. Így ma már nem a történelmi mélypont, hanem a többhónapos csúcs a téma a magyar devizával kapcsolatban. A kérdés továbbra is az, meddig tart ki a támogató külső környezet, ezen múlhat, hogy a mostani szintről marad-e még szufla a forintban.

Ma sem torpant meg a forint, már 358 alatt az euró

Ma sem torpant meg a forint, már 358 alatt az euró

Pénteken tovább erősödött a forint az euróval szemben, délutánra bőven 358 alá esett a jegyzés. Ezzel kéthónapos csúcsra erősödött a magyar deviza, és a jelek szerint nincs is megállás, arról nem i9s beszélve, hogy folyamatosan felülteljesítő a forint.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hivatalos: Magyarországon is megjelent az új Covid-variáns
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.