Adót emel a kormány - Ütik a forintot
Deviza

Adót emel a kormány - Ütik a forintot

Portfolio
Kis gyengüléssel kezdte a napot a forint, miután múlt hét végén a jegyzés eltávolodott a 400-as szinttől az euróval szemben, ám gyorsan erősödésbe fordultunk, majd ismét gyengülésbe. A dollár mozgattaa forintot ma reggel is, a kormány bejelentésére, amely szerint új különadókat jelentenek be, a forint elsőre nem reagált élesen, de később megjött a gyengülés, amely elég jelentős.
Megosztás

Egyelőre megállt a gyengülés

394,2-nél egyelőre megállt a forint gyengülése, továbbra is 0,4%-os gyengülést látunk ma a magyar devizában.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Átvitte a 394-et is

Egyelőre nincs megállás, az adóemelések bejelentése óta már két egységet vertek a forintba, 394,3-ig gyengült, ami már 0,4%-os gyengülés. A nemzetközi devizapiacon a többi devizapárnál nem látszik fordulat, így ez most alighanem az adóemelésekre adott piaci reakció. A dollár stagnál az euróval szemben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

394 felé közelít

Tovább gyengül a forint, már 393,7 a jegyzés az euróval szemben. 0,3%-os gyengülést látunk eddig, az adóemelések bejelentése után történt a leértékelődés.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Már gyengül

A foirint gyengülésbe kezdett, 393 fölé ütötték az euróval szemben. Fontos megjegyezni, hogy most nem áll dollárgyengülés a háttérben, így a belföldi események, a kormány adóemelései válthatták ki a befektetők részéről az eladásokat.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Miért reagált így a forint?

A kormány hétfő reggel új különadók bevezetését ismertette, az OTP piacán már érzékelhető is volt azonnal a reakció. Eközben a forint euróval szembeni árfolyama fél órával a bejelentés után érdemi elmozdulást nem mutat, továbbra is a 392,40-es szint környékén mozog a kurzus. Felmerülhet a kérdés, hogy a hazai fizetőeszköz árfolyamára miért nem volt érdemi hatással eddig a bejelentés.

  • Egyrészt a befektetők értékelhetik pozitívan a bejelentéseket, miszerint a kormány komolyan veszi a költségvetés gondjait és kezeli a kialakuló egyensúlytalanságot. A konszolidációs lépések (még ha adóemelések formájában is érkeznek) megtétele emiatt kedvező megítélés alá esik a piacon.
  • Közben viszont erősödni sem tud rövid távon, azonnali reakcióként a forint, ami azzal függhet össze, hogy ezúttal sem piacbarát lépéseket valósít meg a kormány.
  • Harmadrészt, a piaci szereplők számára nem okozhatott nagy meglepetést a kormány, ugyanis benne volt a levegőben ez az adóemelő intézkedés.
  • Negyedrészt a forint erejét hétfő délelőtt támogatja, hogy a dollár gyengülésnek indult az euróval szemben, ami hagyományosan kedvez a feltörekvő piaci devizáknak, így a forintnak is.
Megosztás

Új különadókat vezet be a kormány

A kormány fellép a háborús propaganda miatt, ezért a sajtótól és a pártoktól is beszámolókat kérnek a következő időszakban. Meghosszabbítják a 2019-2020-ban felvett babaváróhiteleknél a gyermekvállalásra vonatkozó határidőt. Háborúellenes akcióterv részeként külön terheket és illetékeket vetnek ki a bankokra, ezek a már meglévő tranzakciós díjra és a devizaváltási tranzakciókra lesznek érvényesek – jelentette be a kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter valamint Vitályos Eszter kormányszóvivő.

Új különadókat vezet be a kormány
Megosztás

Vissza a kiindulóponthoz

A pénteki szinthez gyengült vissza a forint, a dollárban is beállt a fordulat. 392 forint 70 fillér az euró, a dollár ismét erősödik kissé az euróval szemben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

A francia választás után jó a hangulat

A hétvégéi francia választások után látszólag patthelyzet alakult ki a parlamentben, ez pedig a piacok számára egy kedvező szcenárió (sem a szélsőbal, sem a szélsőjobb programját nem díjazzák a befektetők). Az európai részvénypiaci hangulat is jó, a dollár gyengül, a forint már 0,2%-ot erősödött az euróval szemben ma.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Máris erősödik

Hirtelen erősödésbe kapcsolt a forint az euróval szemben, 392,4 környékére szúrt le a jegyzés. Ez mindössze 0,1%-os erősödést jelent, ám a fordulat látványos. A fordulatot a dollár hirtelen gyengülése okozta: reggel még erősödött az amerikai deviza, de hamar gyengülésbe fordult.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Máris erősödésbe kapcsolt a forint

Múlt hét második felében belehúzott a forint, az euróval szemben 392-ig erősödött a jegyzés. Hétfő reggel 393 környékén mozog az euróval szemben, 0,1%-os gyengülést látunk.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollár nagyot gyengült a hét második felében, 1,08 fölé került a jegyzés, ez adott teret a forint számára is. Ma reggel még mindig itt jár a dollár az euróval szemben, de 0,2%-os erősödést látunk, ez a múlt heti gyengülés korrekciójaként fogható fel. A dollárerősödés nem tesz jót a forintnak, könnyen lehet, hogy ha a dollárerősödés kitart, akkor a forint ma gyengülhet.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollárral szemben 0,3%-os forintgyengülést látunk, 363,3 környékén jár a jegyzés, ez 0,3%-os gyengülésnek felel meg.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Múlt héten a vártnál kevesebb új foglalkoztatott segítette a piacokat, ezen a héten pedig az amerikai infláció tartja lázban a befektetőket. Erre azonban még várni kell pár napot, ma esetelg a hétfő reggeli kormányinfó válthat ki piaci mozgásokat idehaza, ha elhangzik fontos üzenet.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hivatalos: Magyarországon is megjelent az új Covid-variáns
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Private Health Forum 2024
2024. szeptember 26.
Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
forint érme bankjegy