Bajban a kínai autópiac? Meglepő számok érkeztek
Gazdaság

Bajban a kínai autópiac? Meglepő számok érkeztek

Portfolio
A kínai autóeladások júniusban 6,9%-kal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest - az adatokból arra lehet következtetni, hogy a kormányzati ösztönzők nem tudták megfelelően felpörgetni a fogyasztói keresletet a dadogó gazdasági fellendülés közepette, írja a Reuters.

A Kínai Személygépkocsi Szövetség (CPCA) hétfői adatai szerint júniusban 1,78 millió személygépkocsit értékesítettek, ennek ismeretében elmondható, hogy a csökkenés üteme felgyorsult: májusban még csak 2,2%-os, áprilisban pedig 5,8%-os volt a visszaesés mértéke.

Az év elején kezdődött árháború eleinte fellendítette a kínai járműeladásokat, de az utóbbi hónapokban már kevésbé érezteti hatását. Áprilisban ugyan bejelentették az autók kereskedelmének friss kormányzati támogatását, de ez sem hozott áttörést. Az első félévben összességében 2,9%-kal nőtt az autóeladások száma Kínában, ami 9,93 millió járművet jelentett.

Az ún. új energiahordozóval működtetett járművek (NEV), köztük a tisztán elektromos járművek (EV) és a plug-in hibridek júniusi értékesítése a belföldi autóeladások 48,1%-át tette ki. Az olyan nagy nevek mellett mint a BYD, a kisebb szereplők is rekord havi eladásokat könyvelhettek el: ilyen például a Nio, a Zeekr és a Leapmotor.

Bár az EV-eladások növekedése májushoz képest mérséklődött (27,4%-ról 9,9%-ra), addig a plug-in hibridek értékesítése jelentős ugrást mutatott: 67,2%-kal nőtt az előző havi 61,1%-os növekedéssel szemben.

A CPCA külön adatai szerint júniusban az autóexport 28%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Azonban ebben a hónapban a NEV-export éves összehasonlításban ugyan 12,3%-kal nőtt, de havi szinten 15,2%-kal zsugorodott. A NEV-export aránya így is jelentős maradt: júniusban ez tette ki a teljes autóexport 21%-át.

A Tesla Kínában gyártott elektromos autói iránti kereslet is visszaesett:

március-június között ezek exportja s legalacsonyabb szintre esett vissza 2022 harmadik negyedéve óta.

A sanghaji üzemben gyártott Tesla EV-k legnagyobb exportpiaca Európa.

Forrás: Reuters

Címlapkép forrása: Shutterstock

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Különadó-bejelentést tett a kormány - Minden, amit tudni kell az új védelmi hozzájárulásról
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Private Health Forum 2024
2024. szeptember 26.
Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
budapest, duna, templom, buda