Román tulajdonba került a Porsche Bank Romania SA - írja az economedia.ro.
Két újabb védelmi minisztériumi tisztviselőt vettek tegnap őrizetbe Moszkvában: rácsok mögé került Vlagyimir Vertelecki, az orosz szárazföldi erők vezérkarifőnök-helyettese, illetve Vagyim Samarin tábornok, beszerzésért felelős vezető – írja a Reuters.
A Rákosrendezőre tervezett beruházás részleteiről nyilatkozott a befektető Eagle Hills Properties tulajdonosa, Mohamed Alabbar emirátusi üzletember - szúrt ki a Khaleej Times beszámolójában a Telex. Ebben egy tervezett bevásárlóközpontról, valamint egy részben elhagyott vasútállomás fejlesztéséről is írnak.
Nemrégiben interjút adott Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az ukrán NV-nek, ahol Donald Trumpról is beszélt, mint a következő lehetséges amerikai elnökről. A kijevi politikus bizakodóan beszélt a jövőről, szerinte nincs mitől tartani Kijevben, még a republikánus jelölt amerikai elnöki győzelme esetén sem – számolt be az Ukrajinszka Pravda.
A tajvani ellenzéki pártok külön elnökjelölteket jelentettek be pénteken, pár órával a határidő lejárta előtt, miután egy televíziós vita közben élő adásban hiúsult meg a pártok próbálkozása, hogy közös elnökjelöltet állítsanak – írja az MTI.
Rekordárat, 130 ezer eurót (50 millió forintot) fizetett ki vasárnap egy hongkongi licitáló egy fehér szarvasgombáért az olaszországi Grinzane Cavourban megrendezett hagyományos jótékonysági árverésen.
Az X, korábban Twitter nevű platform már a felét sem éri annak, mint amit Elon Musk egy évvel ezelőtt fizetett érte – írja a Bloomberg.
Jellinek Dániel Indotek-csoportja 47%-os részesedést vásárolt az Auchan hazai hipermarket-üzletében és 100%-ot a korzó-üzletben, utóbbi az Auchanokban található bérlemények kezelése - tudósított a - Telex.hu.
Bernard Arnault, az LVMH tulajdonosa ellen nyomozást folytat a párizsi ügyészség Nyikolaj Szarkiszov orosz üzletemberrel folytatott pénzügyi tranzakciók miatt. Arnault ügyvédje azonban most közölte: az ügyleteket a törvények teljes tiszteletben tartásával hajtották végre, azaz a média állításai alaptalanok.
A héten lejár néhány Európai Unió által, orosz üzletemberekkel szemben alkalmazott korlátozó szankció, de az egységes blokk vezetése nem tervezi ezeket meghosszabbítani – írja a Reuters bennfentes források alapján.
A cseh képviselőház jóváhagyása után szerdán a szenátus is megszavazta a kormánykoalícióhoz tartozó Kalózpárt módosító javaslatát, tovább szigorítva az érvényben lévő összeférhetetlenségi törvényt, amely megtiltja a politikusok számára médiacégek birtoklását, valamint azt, hogy állami támogatásokat és beruházásokat fogadjanak el.
A Bloomberg jelentetett meg egy hosszabb elemzést arról, hogy pontosan hogyan kerülik meg az oroszok a nemzetközi szankciókat. A riport rámutat, hogy a különösen érzékeny területnek számító fejlett mikrochipek csempészetében egy orosz üzletember és többnyire örmény fedőcégek játsszák a főszerepet.
Összes megtakarítását kicsalta egy háromgyermekes anyukától egy férfi, aki egy amerikában élő, francia származású, sikeres vállalkozónak adta ki magát – írja a Daily Star.
Az Egyesült Államok kérésére Olaszországban letartóztattak egy Kremlhez kötődő üzletembert, akit azzal vádolnak, hogy illegálisan exportált amerikai haditechnikát Oroszországba, de az amerikai figyelmeztetések ellenére sikerült visszaszöknie Moszkvába. A szökés megterhelte az amerikai-olasz kapcsolatokat, és felvetette az olasz kormányon belüli korrupció vagy összejátszás gyanúját. Az eset rávilágít Olaszország túlterhelt igazságszolgáltatási rendszerére és a házi őrizethez való engedékeny hozzáállására, amely lehetővé teszi, hogy a magas rangú vádlottak viszonylag könnyen megússzák az őrizetbe vételt.
Eláll vagyonvisszaszerzési törekvéseitől a Hohenzollern család - jelentette be csütörtökön az egykori német uralkodó dinasztia rangidős tagja.
A "barátságtalan államokhoz" kötődő külföldi tulajdon, köztük ukrán üzletemberek vagyontárgyainak államosításáról fogadott el pénteken határozatot az Oroszország által Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím államtanácsa, a listán mintegy félezer objektum szerepel.
Orosz tankok ellen készülődnek.
Csak találgatja egyelőre a rendőrség, hogy történhetett.
Ugyanakkor Donald Trump is hibás jelölt.
Idén is díjazzuk a vállalatok legjobb pénzügyi-gazdasági vezetőit.
Thomas Crooks indítéka még mindig ismeretlen.
Nemzetközi gazdálkodásra 478 pont kellett a Budapesti Corvinus Egyetemen.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?