Azt hitted, hogy szájmaszkban lehetetlen enni? - Itt a megoldás
Étkezésnél is használható szájmaszkot "fejlesztett ki" egy japán étteremlánc, hogy visszacsalogassa a koronavírus-járvány miatt elveszített vendégeit.
Étkezésnél is használható szájmaszkot "fejlesztett ki" egy japán étteremlánc, hogy visszacsalogassa a koronavírus-járvány miatt elveszített vendégeit.
Anthony Fauci, az USA első számú járványügyi embere a MarketWatchnak adott interjúban beszélt arról, hogy látja a koronavírus elleni küzdelmet. A szakember szerint öt fontos dolgot kellene betartani, hogy féken tartsuk a vírust, de továbbra is bízik abban, hogy legkésőbb jövő év elejére már lesz vakcina.
A kávékeresletnek sem tett jót a koronavírus kirobbanása, a világ kávéfogyasztása 2011 óta idén ismét csökkenhet – írja a Bloomberg.
Wolfgang Puck, az USA-ban dolgozó sztárséf szerint a kisebb éttermek örökre zárva maradhatnak, amiért Amerika máig nem hozta meg a szükséges lépéseket a koronavírus megfékezésére – írja a CNBC.
A külföldi gasztroturisták és az üzleti utazók nélkül teljesen reménytelen a helyzet az elit éttermekben - írja a Világgazdaság. A költségeket nem lehet a bevételcsökkenés mértékével leszorítani.
Mielőtt beütött a koronavírus-világjárvány, egyre több városban és országban kezdték el szélesebb körben használni a többször használatos műanyagokat az egyszer használatosak helyett. A környezetvédelem szempontjából üdvözítő trend azonban megtorpant, az éttermek, boltok kénytelenek az egyszer használatos műanyagok felé fordulni.
Világszerte az éttermek tizede, akár több mint 2 millió étterem tűnhet el a koronavírus miatt egy előrejelzés szerint. Bár a gazdaság újranyitásával élénkül a vendéglátás, több országban nem látszik V-alakú felpattanás az éttermi forgalomban, a kezdeti biztató jelek után az elmúlt napokban újra csökkent a forgalom.
Bezárt a Baraka, egy Michelin Guide által ajánlott budapesti csúcsétterem – írja a Dining Guide.
New York polgármesterre bejelentette, hogy 3 millió dolláros támogatást kapnak a város kisebb étterei- írja a CNN.
Az S&P Global által elvégzett felmérés szerint, ha választaniuk kellene a fogyasztóknak, hogy plázákba mennek vagy étterembe, akkor sokan a pláza mellett döntenének - írja a MarketWatch.
A német egészségügyi hatóságok hétfőn bejelentették, hogy koronavírusos fertőzötteket azonosítottak egy nemrégiben újra megnyitott alsó-szászországi étterem vendégei között, és már száznál több embert karanténba helyeztek. Az országban tovább emelkedett az igazolt fertőzöttek száma, megközelítette a 180 ezret.
"A válság előtt is túlkínálat jellemezte a hazai vendéglátást, ez most sokszoros túlkínálatba fokozódott Budapesten az idegenforgalom és ez üzleti vendéglátás, rendezvények leállásával" - mondta a Dining Guide gasztronómiai szaklapnak adott interjújában Zsidai Roy üzletember.
"Őszinte örömmel látjuk, hogy jóval a reményeink fölött teljesítenek az üzleteink a hétfői újranyitás óta" - mondta a Dining Guide c. gasztronómiai szaklapnak Lefkovics György, aki többek között a Tom George, a Bestia, a TOKIO és a Salt éttermek egyik tulajdonosa. A következő időszakban elsősorban a magyar vendégekre építenek, változhat az árképzés is.
A járványhelyzet miatti korlátozások feloldásával benépesülnek vidéken az éttermek, kávézók, a játszóterek, közparkok, az üzletek, fokozatosan nyitnak a szállodák is. A forgalom nő ugyan, de egyelőre csak töredéke a megszokottnak.
A japán állami műsorszolgáltató, az NHK egy videóval bizonyítja be, miért fontos az alapos kézmosás és milyen gyorsan tud terjedni a koronavírus egy étteremben.
A Restaurant Brands International vezérigazgatója, Jose Cil beszélt arról, hogy milyen feltételek mellett nyitják meg a vállalatcsoporthoz tartozó láncok, mint a Burger King, a Tim Horton és a Popeyes éttermeit.
A svájci éttermek arra kérik majd a látogatókat, hogy adják meg a nevüket és a telefonszámukat annak érdekében, hogy a koronavírus-fertőzés terjedését ellenőrizni tudják azután is, hogy az ország újranyit a nyolc hetes leállásból – írja a Bloomberg.
Müller Cecília az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján a tegnapi biztonságis strandolás után ma a biztonságos étteremlátogatás szabályait magyarázta el.
Ma jelentették be Ausztriában, hogy a kormány milyen szabályok betartása mellett engedélyezi az osztrák éttermek újranyitását.
Voltam már nehéz helyzetekben, de ilyenben, hogy körülöttem egyik pillanatról a másikra minden összeomlik, még nem - vallotta be a Roadsternek adott interjújában Gerendai Károly üzletember, többek között a Costes tulajdonosa.
Interjú Darvas Zsolt közgazdásszal a vámháború okairól, lehetséges következményeiről.
Nagy volt a zuhanás.
Három magas rangú tisztségviselőt függesztettek fel hivatalából.
Geopolitikai fegyver kerülhet az EU kezébe.
Az ALTEO szakértőivel beszélgettünk.
Erről és a magyar nyugdíjasokról volt szó a keddi Checklistben.