A dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsadó, Szin Vonszik egy interjú közben árult el részleteket a Moszkva és az Észak-Korea közötti megállapodásról – közölte a Jonhap.
Kim Dzsongun, az észak-koreai rezsim vezetője is megszólalt a jelenlegi helyzetről, és kifejtette, hogy szerinte a Koreai-félsziget még soha nem volt ennyire közel egy atomháborúhoz – közölte a Sky News.
Nyugati jelentések szerint messze nem csak orosz lőszerraktárakat lőttek szerdán az ukránok a Storm Shadow robotrepülőgépekkel: az egyik támadásban megsebesült az Oroszországban állomásozó észak-koreai katonák egyik tábornoka is - jelentette a Wall Street Journal.
A harmadik világháború már idén kirobbant, de egyelőre Ukrajna területére koncentrálódik – jelentett ki az Ukrainszka Pravda mai konferenciáján Valerij Zaluzsnij, az ukrán haderő volt főparancsnoka.
Néhány héttel korábban még több hírforrás is megerősítette, hogy Dél-Korea azon gondolkodik, hogyan tudná Ukrajnát fegyverekkel támogatni, az észak-koreai katonák érkezése miatt a frontvonalhoz. Az azóta eltelt időben viszont látványosan visszaesett Szöul érdeklődése a kelet-európai országtól – írja a Koreatimes.
Az orosz kormány szerint a moszkvai állatkert több mint 70 állatot, köztük egy afrikai oroszlánt és két barnamedvét ajándékozott az észak-koreai főváros, Phenjan állatkertjének – írja a Reuters.
Az észak-koreai hadsereg egyik legbefolyásosabb tábornoka, Kim Jongbok vezérezredes felügyelheti az Oroszországba küldött észak-koreai csapatok integrációját az orosz haderőbe – írja a The Kyiv Independent a The Wall Street Journal alapján.
A Pentagon szerint nincsenek arra utaló jelek, hogy Oroszország atomfegyvert akarna bevetni Ukrajnában, azt követően sem, hogy kedden megváltoztatták a nukleáris doktrínát – írja a The Kyiv Independent.
A dél-koreai hírszerzés szerint mintegy 10 900 észak-koreai katonát telepíthettek a Kurszki területre, néhányuk már a harcokban is részt vett – írja a Reuters.
Több orosz portál és Telegram-csatorna is beszámolt arról, hogy rakétacsapás történt a brjanszki területen található Karacsev közelében, a 67-es sorszámú lőszerraktár ellen. A feltételezések megoszlanak arról, hogy drón- vagy ATACMS/Storm Shadow segítségével hajtották végre a támadást. Vlagyimir Putyin orosz elnök november 19-én jóváhagyta az Oroszország nukleáris elrettentésre vonatkozó változtatásokat. A döntésre éppen azt követően került sor, hogy Washington engedélyezte az ukránok számára, hogy ATACMS-rakétákkal csapjanak le bizonyos oroszországi célpontokra – közölte az orosz Gazeta. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legújabb híreivel.
Az Egyesült Államok számított arra, hogy Moszkva meg fogja változtatni nukleáris elrettentési doktrínáját és nem látja indokoltnak, hogy Washington hasonló változást tegyen – mondta ma a Fehér Ház nemzetbiztonsági testületének szóvivője.
Szergej Markov, Vlagyimir Putyin orosz elnök korábbi tanácsadója szerint az Egyesült Államok közvetlenül belekeveredett az orosz-ukrán háborúba a vasárnapi nagy hatótávolságú rakétákra vonatkozó döntésével, ez pedig alapvetően változtathatja meg Moszkva hozzáállását – írja a Sky News.
Tegnap hatalmas szenzációt jelentett a hír, amely szerint Joe Biden hossza gondolkodás után végre engedélyezte a nagy hatótávolságú amerikai fegyverek bevetését oroszországi területek ellen. Az Axios szerint viszont érdemes fenntartásokkal kezelni a kijelentést.
Az elmúlt hetekben hatalmas viharokat gerjesztett, hogy több ország hírszerzése szerint is több ezer észak-koreai katona jelent meg Oroszországban, Kurszk közelében. A Bloomberg jelentése szerint ez még csak a kezdet lehet, a jövőben ennél sokkal több fegyveres érkezhet.
Ukrajna és Japán külügyminisztere szombaton Kijevben megállapodott, hogy vezető külügyi és védelmi tisztségviselők részvételével magas szintű kétoldalú biztonságpolitikai párbeszédet indítanak, tekintettel Oroszország Ukrajna elleni elhúzódó háborújára, amelyben újabban észak-koreai katonák is részt vesznek.
Észak-Korea felvételeket tett közzé az állítólagos drónfegyverről, amely hamarosan sorozatgyártásban is megjelenik. A felvételeken megpróbálták ugyan eltitkolni, miről is lehet pontosan szó, de nem sikerült valami ügyesen.
Sokáig nem volt világos, hogy mi lehet Észak-Korea célja azzal, hogy harcoló katonákat küld Oroszország segítségére, viszont egy tanulmány szerint ez Kim Dzsongun nagy tervének a része lehet – ismertette a Newsweek.
Az Egyesült Államok aggodalommal figyeli az észak-koreai katonák Oroszországba történő megjelenését, és Joe Biden elnök ezt a kérdést más vezetőkkel is meg kívánja vitatni. Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó jelentős fejleménynek nevezte az eseményeket, és összehangolt politikai lépéseket helyezett kilátásba.
Észak-Korea a modern háborúk kihívásaira felkészülve tömegessé tenné az öngyilkos drónok gyártását az országban számolt be az MTI. A fejlemény azért számít különösen problémásnak, mivel jobban feltételezhető, hogy az ehhez szükséges szaktudást Moszkva adta át a diktatúrának.
Katonák és rakéták mellett most már nagyon úgy tűnik, 170 milliméteres M1989 Kokszan önjáró tarackot is küldött Észak-Korea Oroszországnak – derült ki friss felvételekből.