OTP részvényeket értékesített a bank egyik igazgatósági tagja
OTP részvényeket értékesített a társaság igazgatósági tagja, Wolf László, a tranzakció összértéke 86,1 millió forint volt.
OTP részvényeket értékesített a társaság igazgatósági tagja, Wolf László, a tranzakció összértéke 86,1 millió forint volt.
A biztonságra való törekvés lesz a meghatározó 2021 során a kereskedelmi ingatlanok bérlőinél. Visszajöhet egy-két régi belső kialakítási forma, a bérlők zöme pedig várhatóan elodázza a költözést, s inkább átmeneti megoldásként meghosszabbítja szerződését – derül ki a VLK Cresa év elejei felméréséből.
Az Egyesült Királyság független pénzügyi felügyelete, az FCA tegnap figyelmeztetést adott ki, amiben a bitcoin és a többi kriptodeviza emelkedésére igyekeztek felhívni a befektetők figyelmét, illetve a kriptodevizák készpénzre váltásának problematikájáról figyelmeztettek.
Az Euro Pacific Capital vezető közgazdásza, Peter Schiff a bolondok aranyának nevezte a bitcoint, szerinte a kriptodevizát sokan azért tartják, mert úgy gondolják, hogy egy nap „valódi pénzként” fog működni, ez azonban nem fog bekövetkezni, mivel nem felel meg a pénz definíciójának, nem rendelkezik saját értékkel.
Minimális erősödéssel kezdett kedd reggel a forint az euróval szemben, de továbbra is 361 felett jár a jegyzés. Egyelőre az euró-dollár árfolyamban sem látszik nagy elmozdulás, nagyrészt az mozgatja most a forintot is. A befektetők továbbra is elsősorban a koronavírussal kapcsolatos hírekre figyelnek, emellett Joe Biden közelgő beiktatása mozgatja a hangulatot.
A hétvégén zajlott le a már szokásosnak mondható Nio Day, a már negyedik alkalommal megrendezett eseményen a kínai autógyártó új luxusszedánt mutatott be, és jó pár technológiai újítást is leleplezett. Az esemény a Teslától már megszokott show jelleget öltött, lézerfényekkel és élő énekesekkel.
A múlt héten nagy meglepetésre Szaúd-Arábia bejelentette, hogy önként csökkenti az olajkitermelését napi 1 millió hordóval, ami után nagyot ralizott az az olaj árfolyama. A lépés legnagyobb nyertesei pedig az amerikai palaolaj cégek lehetnek, amelyek ezzel igazi mentőövet kaptak, még ha nem is ez volt elsősorban az olajnagyhatalom célja.
Gyengüléssel kezdte a hetet a forint az euróval szemben, így ismét 360 felett jár a jegyzés. A magyar deviza részben a dollár erősödésével párhuzamosan gyengül, az amerikai fizetőeszköz most korrigálja az elmúlt hetek meredek gyengülését.
Egészen nagy árfolyammozgások jellemzik az elmúlt időszakban a magyar tőzsdét, többnyire emelkedések voltak láthatóak, mint például a Masterplast esetében is, de pénteken arról is megemlékeztünk, hogy kilőtt az Ehep árfolyama, bár ez inkább spekulatív jellegűnek tűnt. Ma ismét folytatódnak a mozgások, de míg az Ehep árfolyama továbbra is emelkedik, addig a Masterplast részvényei jelentősen lefordultak az elmúlt két kereskedési napban.
Mostanában úgy tűnik, hogy bármit csinálnak a befektetők, az pénzt hoz a konyhára. A múlt héten például Elon Musk egy rövid tweetjét értette félre sok befektető, és ennek köszönhetően egy parányi egészségügyi technológiával foglalkozó cég részvényének az árfolyama több mint a tízszeresére ugrott. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa, hiszen egyre több kisbefektető fordul spekulatív és tőkeáttételes ügyletekhez is.
Nagyot esett az elmúlt néhány órában a bitcoin árfolyama, de az esés a teljes kriptopiacra is átragadt. A bitcoin a múlt héten már a 40 ezer dolláros szintek felett is járt, ám mostanra egy korrekció kezdődött, és gyors ütemben esik az árfolyam.
Tavaly az egész év tekintetében az olajipar és az energetika volt az egyik legrosszabbul teljesítő gazdasági szektor. Számos vállalat részvényének az árfolyama lefeleződött vagy még rosszabbul alakult, így nem véletlen, hogy a leggyengébb szereplők listáján többnyire olajipari társaságok találhatóak. Ellenben az idei kilátások már egyáltalán nem tűnnek annyira rossznak iparági szempontból, ha valóban működni fognak a hatékony koronavírus-vakcinák és jól halad az oltási folyamat is. Emiatt a legtöbb olajtársaság vezetője már mérsékelten optimista az olajárakat és a tőkeberuházásokat illetően is, és az elemzők is bizakodóak néhány vállalat esetében. Megnéztük, hogy melyek lehetnek a tavalyi évben legrosszabbul teljesítő olajcégek közül azok, amelyek ígéretesnek tűnnek, és akár nagyot is mehetnek idén vagy a következő években.
Jövő héten új gazdaságélénkítő csomagot fog bejelenteni Joe Biden megválasztott amerikai elnök, amely 1000 milliárd dolláros méretű lesz és ennek ígérete a kereskedés vége felé új csúcsra repítette a vezető amerikai indexeket, amelyek egyébként mérsékelt mínusz felé haladtak arra a hírre, hogy az egyik demokrata párti szenátor azt jelezte: elutasítja a 2000 dolláros támogatási csekk kifizetését. Azután, hogy Donald Trump elnök békés hatalomátadást ígért és elítélte a szerdai washingtoni zavargásokat, csökkent a politikai kockázat az országban és ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy jelentősen esett az arany árfolyama. Közben a digitális aranynak nevezett bitcoin 42 ezer dollár felett újabb csúcsra ért.
Kétéves vizsgálat után egyelőre pont került a Boeing botránygépeinek ügyére, a vállalat ugyanis megegyezett, hogy 2,5 milliárd dollárnyi, vagyis mintegy 730 milliárd forintnyi büntetést fizessen az amerikai igazságügyi minisztériumnak. A társaság elismerte, hogy két alkalmazottja megtévesztette a hatóságokat a 737 Max repülésirányítási rendszerének képességeivel kapcsolatban, ami szerepet játszott a későbbi tragédiákban. Egyetlen vállalatvezetőt sem ítéltek el ennek részeként.
A héten és az idei évben másodszorra vett saját részvényeiből a Mol, tegnap 716,3 millió forint értékben, ami a napi forgalom 19 százalékát adta.
Mégis mi történik mostanában a bitcoinnal? 2017-et követően évekre kikerült a köztudatból a legnépszerűbb kriptopénz, most viszont az egyik legfelkapottabb befektetési témává vált, főleg azért is mert a tavalyi történelmi csúcsdöntés óta sem csillapodott a rali, egy kicsit sem. Számos okot fel tudunk sorolni a "digitális arany" mostani masszív árfolyamemelkedésének mozgatórugójaként, amelyek közül talán az egyik legfontosabb, hogy mostanra már ténylegesen beszálltak az igazi nagy halak is a kriptopénzbe és egyre inkább elterjed az intézményi befektetők között az eszköz, viszont mindeközben a bányászok nem bírnak elég bitcoin kibányászni, így a kínálat nem tudja tartani a lépést a kereslettel.
A magyar tőzsde kifejezetten jól teljesített az év utolsó két hónapjában és több mint 30 százalékkal került feljebb, így az évet végül 8,6 százalékos mínuszban zárta a BUX. A magyar blue chipek közül az OTP, a Mol és a Richter árfolyama is masszívan emelkedett, de novemberben a Magyar Telekom is ralizott egyet. Az elemzők optimisták a nagyvállalatok tekintetében, de a felértékelődési potenciált és a technikai képet illetően azért vannak eltérések. Azonban nem csak a blue chipekre érdemes odafigyelni, hiszen egyre több a jó fundamentális sztori a mid-capek között is, mint amilyen az Alteo, az AutoWallis, a Masterplast, a Rába vagy a Waberer's. Megnéztük, hogy mi a sztori, mit gondolnak az elemzők, és azt, hogy mit mutat a technikai kép.
Feloszlik a Haven, ami az Amazon, a JPMorgan és a Berkshire Hathaway közös egészségügyi vállalkozása volt, miután az alapító cégek dolgozóin kívül nem sikerült új kuncsaftokat szereznie a vállalatnak. Nincs megállás azonban, továbbra is igyekeznek a cégek kiépíteni pozícióikat az egészségügyi szektorban, az Amazon például gyógyszerkiszállítást vállal Prime ügyfeleinek és Seattle-ben a saját dolgozóinak egészségügyi szolgáltatást nyújt, a Berkshire pedig 5,7 milliárd dollárnyi részvényt vásárolt korábban különböző gyógyszeripari cégekben.
Egyes források szerint a Trump adminisztráció azt mérlegeli, hogy az Alibabát és a Tencentet is hozzáadja azoknak a cégeknek a feketelistájához, amelyek állítólagosan a kínai hadsereg irányítása vagy befolyása alatt állnak, és így megtiltaná az amerikai befektetők számára, hogy részesedést szerezzenek ezekben. Ezzel a jelenlegi kormányzat gyakorlatilag a két legértékesebb kínai céget venné célkeresztbe, amelyek együttes értéke 1300 milliárd dollár. Ez pedig nyilván rányomná a bélyegét a feszültebbé váló kínai-amerikai viszonyokra is, de a befektetők sem boldogok.
Úgy tűnik, hogy a befektetők már letették a voksukat a georgiai szenátusi választásokkal kapcsolatban, és széttépik a napenergiás cégek részvényeit. Ennek egyszerű oka, hogy amennyiben a demokraták mindkét lehetséges helyet elvinnék, ami egyre valószínűbbnek tűnik, akkor többségbe kerülnének a szenátusban is. Ebben az esetben pedig Joe Biden számos ötlete megvalósulhat, és ez nem csak az adóemelésekre vonatkozik, hanem a korábbi nagyszabású kétezer milliárd dolláros klímatervre is.
Nagyon izgalmas a nap.
Mi lesz Magyarország készleteivel?
Mérföldkőnek számító tárgyalás kezdődött a Nemzetközi Bíróságon, ami még nagy hullámokat verhet.
30 százalék fölötti plusz.
Érkeznek még hitelminősítői döntések.
Alakul az új magyar gazdasági vezetés.
Megjelent a Portfolio kiberbűnügyi podcastjének harmadik epizódja.