árfolyam

Csúcsközelben zárja a forint a hetet

Jelentõsen javult csütörtök délután óta a nemzetközi befektetõi hangulat, ami segített abban, hogy a forint folytassa szárnyalását a fõbb devizákkal szemben pénteken is. Ebben az is szerepet játszhat, hogy a jelek szerint nem lesz annyira gyors a Fed eszközvásárlási programjának lassítása/kivezetése, mint amennyire a piac azt elkezdte árazni, így az utóbbi hetekben látott piaci mozgások elkezdtek visszafordulni. Ennek jegyében mára annyira lendületbe jött a forint, hogy az euró jegyzései kétszer is a 290-es szintig estek. Ez a kötvényhozamok újbóli intenzív süllyedésével párosult.

Manipulálhatták a devizaárfolyamokat is?

Összejátszással manipulálhatták a portfólió értékeléshez használt napi záró devizaárfolyamokat nagybankoknál dolgozó kereskedők, írja a Bloomberg. Az akár tíz éve zajló gyakorlat a hatóságok figyelmét is felkeltette.

Erősebb szintre kapaszkodott a forint

A tegnapi jelentõs gyengülés, majd nap végi erõsödés után ma viszonylag jó formában vágott neki a forint a napnak, és dél körül határozott erõsödést produkált. Ezzel az euróval szembeni jegyzések 295,5-ig süllyedtek, amelyet délután újra tesztelt az árfolyam. Tegnap még 301-nél is járt a kereskedés, azaz intenzív kilengéseknek vagyunk szemtanúi. Ezek az elõttünk álló napokban is fennmaradhatnak, mivel a külföldi hangulatban is nagy kilengések látszanak. Ennek oka egyrészt az, hogy a Fed felõl várt monetáris politikai változás még hozhat pozícióátrendezéseket, másrészt a török feszültség egyelõre beláthatatlan következményekhez vezethet, harmadrészt a német alkotmánybírósági meghallgatások mai körében is elhangozhatnak fontos üzenetek az EKB kötvényvásárlási programjával kapcsolatban.

Reménykeltő hír érkezett Svájcból a frankhiteleseknek

Az árfolyamküszöb központi eszköze lesz a Svájci Nemzeti Bank monetáris politikájának a belátható jövőben is - mondta Jean-Pierre Danthine, a jegybank alelnöke egy montreali konferencián. Szavai azt a reményt keltik a magyar frankhitelesekben, hogy a frank árfolyama a jövőben sem mehet 250 forint fölé, amíg az euró árfolyama 300 forint alatt tartózkodik.

Ütik a régiót, 300-nál járt az euró

A tegnapi látványos zuhanás után csütörtökön délelõtt kis erõsödést produkált a forint, de délután újra beborult az ég a külföldi piacok felett, így a forint is ismét esett. Az euró jegyzései csaknem 300-ig emelkedtek, ami újabb egyhavi forint mélypontot jelent. Közben folytatódott a magyar kötvénypiacon a hozamemelkedési hullám, így a 10 éves hozamunk csaknem 6%-ig ugrott. Látni kell, hogy a forint mellett más térségi devizák és kötvénypiacok is erőteljes eladói nyomás alá kerültek, ez leginkább a Fed pénznyomtatási programjának lassítására/leállítására való felkészülés jegyében zajlik, illetve profitrealizálás is meghúzódik mögötte.

Szárnyal az OTP, de meddig?

Az elmúlt hetekben látványosan lemaradt a magyar tőzsde. Mi ennek az oka? És eközben miért szárnyalnak újabb és újabb csúcsokra a nemzetközi részvénypiacok? Meddig tarthat ez a folyamat? Felzárkózhat-e a többiekhez a háttérbe szorult magyar piac? Mi vár a BUX legfontosabb papírjaira? Mire számíthatnak az OTP és a MOL befektetői? A Portfolio.hu következő befektetői klubján a hazai részvénypiac kerül terítékre.

Elfogyott a szufla a forintban - Video technikai elemzés

Támaszzónához ért az EURHUF árfolyama, így véget érhet a forint szárnyalása. A hónapok óta kitartóan menetelő DAX index lendületét megtörheti a 8500 pontos szint, ami akár egy nagyobb korrekciót is hozhat a részvénypiacokra. Az EURGBP árfolyam egy háromszögből tört ki fölfelé, így itt is jó kereskedési lehetőségek alakulhatnak ki.

Itt a fordulat: Magyarországról áradoznak külföldön

A forint elmúlt időszakban mutatott kiváló teljesítményéről emlékezik meg részletesen a Wall Street Journal egyik blogja. Egyesek szerint Magyarország úgy csillog a befektetők térképén, ahol érdemes parkoltatni pénzt.

Elfáradt a forint

A pénteki kereskedésben is stabilan tartja erejét a forint. A Varga Mihály által bejelentett intézkedések sem okoztak érdemi elmozdulást a piacon. Délután viszont egy kisebb eladói hullám érkezett.

Estig is kitartott a forint szárnyalása

A rendkívül jó nemzetközi befektetõi légkör tegnap "csak" arra volt elég, hogy a forint a reggeli gyengülési hullámból gyorsan talpra álljon, ma viszont a kitartóan jó légkör mellett határozott erõsödést produkált és így 2,5 havi csúcsra ért az euróval szemben 293,5 körül, illetve 238 körül a svájci frankkal szemben. Ezzel megtört a december óta tartó trendszerû forintgyengülés is az euró ellenében. A dollárral szemben "csak" háromhetes csúcson áll a forint. Közben az állampapírok másodpiacán ma mérsékelt hozamcsökkenés következett be. Ma fontosabb makroadat sem külföldön, sem Magyarországon nem jelent meg, így elsõsorban hangulati alapú volt a kereskedés.

Forint veszedelem - Videó technikai elemzés

Az elmúlt napokban sokat erősödött a forint, most viszont támaszhoz ért az EURHUF, ami újra a 300 Ft-os szint irányába lökheti az árfolyamot. Elemzésünkben áttekintjük még az ingadozó EURUSD és a kilövés lőtt álló USDCAD grafikonokat is.

Visszagyengült estére a forint

Tegnap nagyot segített a forinton az Európai Központi Bank kamatcsökkentése, ma viszont a bizottsági jelentésre ideiglenesen gyengült a fizetőeszközünk. A gyorsan elmúló rossz hangulatot a kedvező amerikai munkapiaci adatok egyenesen jókedvvé változtatták, de a nap végére ismét gyengülésbe csapott át.

Mi lesz a svájci árfolyamküszöbbel? - Kritizált a jegybankelnök

A jegybank aranytartalékának mértékére vonatkozó előírás túlságosan merev lenne és így korlátozná a monetáris politikát, azaz összességében kontraproduktív lenne - hangsúlyozta pénteken a svájci jegybank zürichi közgyűlésén elmondott beszédében Thomas Jordan. A svájci jegybank elnöke ezzel azt a népszavazási kezdeményezést kritizálta, amely többek között megtiltaná a banknak az aranytartalékai további leépítését, sőt előírná, hogy a mérlegfőösszeg 20 százalékát aranyban kell tartani. Ez duplázást jelentene a jelenlegi arányhoz képest.

Ezért szenved a forint

A nagyon intenzív jegybanki kamatcsökkentési várakozások fontos szerepet játszottak abban, hogy rendkívül mélyre süllyedtek a forintalapú államkötvényhozamok, ez pedig oda vezetett, hogy lényegében nullára olvadt a forintbefektetésektől elvárt kockázati prémium. Ez az elmúlt két évben két periódusban is azt eredményezte, hogy a forint gyengülési hullámba keveredett, így most sem csodálkozhatunk azon, hogy ugyanez történt. A két alkalom közül az egyik esetén kamatot is emelt a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a másik esetben pedig a kialakult helyzet megakadályozta a vágást. Jelenleg az állampapírpiacon kialakult furcsa állapot, pontosabban feszültség két módon oldódhat fel. Az egyik esetben az MNB kényszerülhet arra, hogy lassítson a kamatvágási sorozaton, a másik esetben a piac "magától" feloldhatja a feszültséget.

Szijjártó: Nem adja el a Dunaferrt az orosz tulajdonos

A hét eleji moszkvai útjáról is beszélt a Gazdasági Rádió szerdai adásában Szijjártó Péter. A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkárának beszámolójából kiderült: az orosz Vnyesekonombanknak nem áll szándékában megválni a Dunaferrben fennálló részesedésétől.

Öthetes mélypontra esett a svájci frank

A keddi intenzív esés ma is folytatódott a svájci frank piacán, amelynek nyomán az euróval szemben öthetes mélypontra bukott az alpesi fizetőeszköz. Mindez azért nem segít érdemben a magyarországi frankhiteleseknek, mert közben a forint is gyengült az euróval szemben.

Lyukra futhat a jegybank a büdzséjavítással

Lényegében a költségvetésen kívüli lépéssel próbálja megmenteni a kormány a 2014-es költségvetést. A MNB növekedési programjának egyik kimondott célja ugyanis a jegybank idei eredményének javítása, hogy a kormánynak jövőre ne kelljen a zsebébe nyúlnia. Számításaink szerint azonban ennek hatását túlbecsüli a kormány. Százmilliárd forintos tétel repked a kifeszített 2014-es költségvetés felett.

Megborul a költségvetés a harmatgyenge forint miatt?

Látványos esést szenvedett el a forint az elmúlt hetekben, melynek következtében az euróval szembeni árfolyam lényegesen eltávolodott az idei költségvetésben szereplő feltételezéstől. A gyengébb forint egyértelműen rontja a költségvetés egyenlegét (elsősorban a növekvő kamatkiadások miatt). Az így keletkező több tíz milliárd forintos elcsúszás nem borítja fel alapjaiban a 2013-as büdzsét, azonban egyáltalán nem jön jól a feszültségekkel teli költségvetés számára.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.