Mi ez az offenzíva most a boltok ellen? Itt van minden tudnivaló

Mi ez az offenzíva most a boltok ellen? Itt van minden tudnivaló

Az elmúlt hetek igen turbulensek voltak a kiskereskedelemben. A kormány január óta lebegteti, hogy újra bevezethetik az árstopokat, de volt szó profitkorlátozásról, és önkéntes árcsökkentésről is. Közben érkezik ősszel a nyugdíjasok áfa-visszatérítése, amellyel kapcsolatban még mindig sok a megválaszolatlan kérdés és még az sem világos, hogy az elszálló élelmiszer-infláció a boltok vagy éppen a beszállítók áremelésének következménye-e. Összefoglaltuk a legfontosabb történéseket.

Árkorlátozás: újabb bejelentés érkezett

Árkorlátozás: újabb bejelentés érkezett

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) figyeli, hogy ne alakulhasson ki versenykorlátozó együttműködés a piaci szereplők között. Ezt annak kapcsán írták, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium ma egy hetes határidőt adott a kiskereskedőknek, hogy önkéntes árkorlátozó intézkedésekre tegyenek javaslatot.

Árstop – Nagy Márton újabb találkozón vett részt

Árstop – Nagy Márton újabb találkozón vett részt

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter találkozott több civil szervezettel, hogy az inflációról és az esetleges árbeavatkozásokról egyeztessenek - írja a tárcavezető a Facebookon.

Bővül a kormány árfigyelő rendszere

Bővül a kormány árfigyelő rendszere

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő rendszer hamarosan újabb, mintegy 20 új termékkategóriával bővül, olvashat a GVH közleményében. A nemzeti versenyhatóság jelenleg több eljárást is folytat élelmiszer-kiskereskedelmi láncokkal szemben, tiltott árrögzítés, illetve megtévesztő reklámozás gyanújával. A fogyasztók jelzései alapján több, kiskereskedelmi láncokat érintő panaszeljárás is folyamatban van, tájékoztattak.

Forró a helyzet: direkt árbeavatkozást lengetett be Nagy Márton

Forró a helyzet: direkt árbeavatkozást lengetett be Nagy Márton

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egyeztetett az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) képviselőivel az élelmiszerárak alakulásáról - írja a miniszter a Facebookon. Megismételte, hogy nem kizárt az új árbeavatkozás sem.

Itt a kormány bejelentése: új eszközöket vethet be a boltokban

Itt a kormány bejelentése: új eszközöket vethet be a boltokban

Elfogadtatatlannak nevezte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a magas januári inflációt és új eszközök bevetését lengette be.  2025 januárjában éves alapon 5,5 százalékot ért el az infláció mértéke, havi alapon pedig 1,5 százalékos növekedést mutatott. A januári adatok alapján az élelmiszerek inflációja éves alapon 6 százalék volt, a háztartási energia ára 0,2 százalékkal emelkedett.

Árstop: megszólaltak a nagy láncok

Árstop: megszólaltak a nagy láncok

Reagált lapunk megkeresésére az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) miután Nagy Márton, nemzetgazdasági miniszter egy Facebook-bejegyzésban belengette az újabb árstopot Magyarországon. Az árstopról is szó lesz a Retail Day 2025 konferencián.

A kormány készül valamire a boltokban – Megszólaltak a nagy láncok is

A kormány készül valamire a boltokban – Megszólaltak a nagy láncok is

A nagy, Magyarországon is működő kiskereskedelmi láncokat tömörítő Országos Kereskedelmi Szövetség élelmiszer-kiskereskedő tagvállalatai üdvözlik a Nemzetgazdasági Minisztérium azon törekvését, hogy az élelmiszerárak alakulását szorosan figyelemmel kíséri. Így reagáltak arra, hogy a szaktárca tegnap az árfigyelőbe vont termékek körének kiterjesztését szorgalmazta.

Új termékkategóriákkal bővül az online Árfigyelő, itt a lista

Új termékkategóriákkal bővül az online Árfigyelő, itt a lista

Az ételallergiások által leggyakrabban fogyasztott laktóz- és gluténmentes termékek és a marhahús is bekerül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő rendszerbe. Így január közepétől már összesen 78 termékkategóriában hasonlíthatják össze az árakat a vásárlók - derül ki a GVH közleményéből.

Az év utolsó munkanapján jött a kormánytól a hatalmas rendeletdömping

Az év utolsó munkanapján jött a kormánytól a hatalmas rendeletdömping

Két közlöny is megjelent pénteken késő este, vagyis az év utolsó hivatalos munkanapján. Ezek összesen közel 380 oldalnyi új jogszabályt, vagy módosítást tartalmaznak, a legkülönbözőbb területekről. Ezek egyike például, hogy kibővül az online árfigyelő rendszerben elérhető élelmiszerek köre.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Figyelmeztet a Bizottság: Magyarország olyan adóssághegyen ül, amit nehéz lesz legyűrni
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.