Mintegy 30-40 ezer éves mamutcsontokra bukkant egy osztrák borász a borospincéje felújításakor Gobelsburgban.
Costa Ricában végleg bezárták az állami állatkerteket, az utolsó két létesítményből a csaknem háromszáz állatot a rendőrség és a környezetvédelmi tárca munkatársai állatorvosok felügyelete mellett elszállították vasárnap egy vadrehabilitációs-központba a főváros, San José határában.
Az Európai Bizottság uniós rendeletjavaslatot tett a kutyák és macskák jólétével és nyomon követhetőségével kapcsolatos szigorításokra. Mindez alapjaiban érinti a tenyésztett és forgalmazott kísérőállatok életkörülményeit.
Házhoz szállított vegán készételeket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Összesen 13 készétel, öt pizza, öt hamburger és három snickers szelet került a Szupermenta asztalára. Hat vendéglátó egységben helyszíni ellenőrzés is történt: négy esetben eljárást indítottak a szakemberek, egy vállalkozás tevékenységét pedig nyár elején ideiglenesen felfüggesztették.
A kormány friss törvénytervezettel áll elő, mely az állatok védelméről és a kereskedelmi tevékenységek feltételeiről szóló rendeleteket érinti. A módosítások célja, hogy szigorítsanak a kedvtelésből tartott állatok árusításán.
A vízimadarak etetésének mellőzésére szólítja fel a vízpart mellett tartózkodókat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), az ugyanis nagy tömegben sodorja veszélybe, betegíti meg és ítéli akár pusztulásra az állatokat.
A Földön élő állatfajok csaknem felének csökken a populációja - figyelmeztetett a riasztó tendenciára a Belfasti Queen's Egyetem kutatóinak kedden közzétett tanulmánya.
Újabb részleteket árult el a fővárosi önkormányzat az állatkerti belépőkkel kapcsolatban azután, hogy nemrég kiderült, drágulni fognak a jegyek.
A Floridai Egyetemen kifejlesztettek egy eszközt, amely a tesztek szerint hatékonyan tartja távol a szúnyogokat. Ehhez nem kell sem áram, sem hő és a hatóanyagnak az emberi bőrrel sem szükséges érintkeznie. A fejlesztés a hadsereg megbízásából készült és ők is finanszírozták azt - írja Science Daily.
Négylábú társat választanál magad mellé, vagy csak érdekel, melyek számítanak a legintelligensebb kutyafajtáknak? Az OpenAI mesterséges intelligenciával ellátott chatbotját, a ChatGPT-t több tudományos és társadalmi-gazdasági témában is leteszteltük, most pedig megkérdeztük tőle, melyek a legokosabb kutyafajták.
Országszerte már 151 Mol töltőállomáson elérhetők az ingyenes mikrochip-leolvasók, megkönnyítve az elkóborolt állatok hazajutását – tájékoztatta a társaság a Portfolio-t.
Mintegy hétszáz fókatetemet találtak a Kaszpi-tenger dagesztáni partjainál - közölte a hétvégén a szövetségi halászati ügynökség (Roszribolovsztvo) észak-kaukázusi területi igazgatósága.
Csongrád-Csanád megyében is magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma két lúdtelep állatainál - közölte a Nébih hétfőn honlapján.
A Lancet orvosi folyóiratban megjelent tanulmány szerint egy kutya megfertőződött majomhimlővel Franciaországban, ami feltehetően a betegség első ember és háziállat közötti átvitele – írja az euronews.com.
Macskák, kutyák, vadászgörények, hörcsögök, tigrisek, egerek, vidrák és vízilovak: csak néhány a 29 fajból, amely elkaphatja a koronavírust - hívja fel a figyelmet az Infostart.
Tavaly novemberben tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése, átlagosan 27,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az októberi 26,1 százalékos drágulás után - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
Gyorsan növekszik a CDR piac.
Ez volt a rendszerirányító utasítása.
A következő napok enyhülést hozhatnak, de kevés lesz a csapadék.
Emelkedik a koncentráció Szegeden, Székesfehérváron és Budapest agglomerációjában.
Felhőszakadás is kialakulhat helyenként.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.
Az egyetemi professzor, volt jegybankár a Checklist vendége volt.