Megszólalt az olajkartell főtitkára, felpattant az olajár
Felpattant az olaj ára, miután az OPEC főtitkára, Haitham Al Ghais nyilatkozott az olajpiaci trendekről, és túlzónak nevezte a kőolajkereslet visszaesésével kapcsolatos aggodalmakat.
Felpattant az olaj ára, miután az OPEC főtitkára, Haitham Al Ghais nyilatkozott az olajpiaci trendekről, és túlzónak nevezte a kőolajkereslet visszaesésével kapcsolatos aggodalmakat.
Brutálisan nőnek az árak az Európai Unió országaiban, főként Kelet-Európában. Míg az Amerikai Egyesült Államokban kellemes meglepetést produkálva jelentősen csökkent az infláció, az MNB alelnöke szerint Európa kitettebb, mint az USA vagy Kína. Összefoglaltuk, mi az infláció jelentése, milyen hatása van az inflációra Magyarországon a rezsiemelésnek, a KATA-módosításnak, az üzemanyagár-stopnak, illetve az aszálynak. Mutatjuk, milyen mértékű jelenleg az infláció Magyarországon, mekkora infláció várható 2022-ben, illetve milyen eszközökkel védheted meg a megtakarításaidat az inflációtól.
A vártnál kedvezőbb GDP-adat ellenére koradélután lefordult a magyar tőzsde, elsősorban a nemzetközi hangulatromlásnak tudható be a rossz teljesítmény. Kifejezetten magas, 40 éves csúcsra szökött a brit infláció elsősorban az élelmiszer-és energiaárak emelkedésének köszönhetően, de emellett annak sem örülhettek a befektetők, hogy megtorpant a kiskereskedelmi forgalom növekedése az Egyesült Államokban júliusban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézetének jelentése alapján.
Hathónapos mélypontra esett a mai kereskedésben az olajár, miután ismét erőre kaptak a recessziós félelmek, annak ellenére, hogy az Egyesült Államokból a vártnál alacsonyabb nyersolaj-és benzintartalék-adatok érkeztek.
A vártnál gyengébb német ZEW gazdasági hangulatindex kezdetben borongós hangulatot okozott az európai tőzsdéken kedden, aztán javult a hangulat részben a vártnál jobb amerikai ipari termelési adat hatására, de végül a három vezető amerikai részvényindex közül csak kettő tudott pluszban zárni, a technológia-túlsúlyos Nasdaq kis mínuszt hozott össze.
Esik az olajár a ma reggeli kereskedésben, miután a Kínából érkező hírek ismét felerősítették a globális recesszióval kapcsolatos félelmeket. A két benchmark olajfajta árfolyama 1 százalék körüli mínuszban áll.
Az előző hetet jelentős pluszban zárták a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel Ázsiában felemás volt a hangulat, Európában megtorpant az emelkedés, és nulla közeli szinteken zártak a vezető részvényindexek. Amerikában negatív irányú korrekcióval indult a nap, de később magukhoz tértek a részvényindexek.
Az olajárak a hétfő délelőtti órákban esésben vannak, miután a gyenge kínai gazdasági adatok a világ legnagyobb nyersolajimportőrének keresletével kapcsolatos aggodalmakat váltottak ki, miközben a világ legnagyobb exportőre, a Saudi Aramco vezérigazgatója, Amin Nasser úgy nyilatkozott, hogy készen állnak a termelés növelésére.
Ázsiában ma reggel emelkedtek a tőzsdék, Európában is pluszban zártak a vezető börzék, Amerikában is emelkedéssel indult a nap, és szép fokozatosan egyre feljebb kerültek a vezető részvényindexek.
Tegnap jelentős pluszban zártak a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel Ázsiában vegyes a kép, Európában pluszban nyitottak a vezető börzék, azonban napközben megtorpant az emelkedés, a kedvező termelői árindex adatokat követően Amerikában folytatódik az emelkedés.
Meglepően alacsony inflációs adatot közöltek az Egyesült Államokban, amely a közgazdászok konszenzusát is alulmúlta. Fontos fordulatnak tűnik ez, hiszen hosszú hónapok óta júliusban csökkent először az infláció, ráadásul most még az elemzők is felfelé tévedtek, ami nagyon ritka jelenség mostanság. Jó hír ez mindenkinek, hiszen az amerikai makroadatok az egész világon befolyásolják a deviza- és részvénypiacokat, Magyarországon is. Fellélegezhetünk? Aligha. Az amerikai infláció főleg kínálati okok miatt csökken, a keresleti dinamika megtorpanása egyelőre nem túl látványos. Ha mégis megvolt a tetőzés, akkor már csak az a kérdés, hogy leesik-e a Fed célszintjére az infláció, vagy beáll a jelenleginél alacsonyabb, de még mindig magas szintre (a bérdinamika miatt erre valós esély látszik). Ha pedig mégis tartós csökkenésnek indulnak az árak, akkor már csak a recessziót kell elkerülni a teljes happy endhez. Javultak tehát a kilátások, de azért még mindig nem jók.
Ma reggel az ázsiai tőzsdéken negatív volt a hangulat, a vártnál jobb amerikai inflációs adatokat követően Európában határozott emelkedést produkáltak a vezető részvényindexek, és Amerikában is jelentős pluszban nyitottak a vezető részvényindexek. Ez a jó hangulat pedig végig kitartott, így május óta nem látott magasságokban fejezték be a napot az amerikai tőzsdék.
Tegnap a Portfolio is beszámolt róla, hogy leállt az orosz kőolajszállítás a Barátság kőolajvezetéken, ennek következtében nagyot estek a Mol részvényei is, a mai nap azonban a Mol bejelentette, hogy kifizette az ukránoknak a tranzitdíjat, így hamarosan újraindulhat a szállítás.
Kedden rossz hangulatban telt a kereskedés Európában és Amerikában is estek a vezető részvényindexek. A leggyengébb teljesítményt a legnagyobb amerikai technológiai vállalatokat magába tömörítő Nasdaq nyújtotta, amelynek értéke közel 1,2 százalékot esett a hétfői záráshoz képest.
Az inflációs adatok publikálását követően jelentősen elromlott ma a hangulat a magyar tőzsdén. Mind a négy hazai blue chip árfolyama mínuszban van, az esést a Mol részvényei vezetik. A mostani esés mögött a Barátság Kőolajvezeték leállása van, miután Ukrajna augusztus 4-e óta felfüggesztette az orosz kőolaj áramlását Dél-Európába, mert a nyugati szankciók miatt nem kapott tranzitdíjat Moszkvától . Oroszország általában napi 250 000 hordót szállít Magyarországra, Szlovákiába és a Cseh Köztársaságba a Drusba vezeték déli szakaszán keresztül.
Az elmúlt hetet vegyesen zárták a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel az ázsiai tőzsdéken felemás hangulat látszik, Európában jó hangulatban indult a kereskedés, Amerikában is emelkedéssel kezdődött a nap, hogy aztán vegyes elmozdulással folytassák az indexek.
Tegnap vegyesen zártak a vezető amerikai részvényindexek, csak a Nasdaq tudott emelkedni. Ázsiában ma reggel vegyes a kép, ahogy a nyitást követően Európában is, a vártnál jobb munkaerőpiaci adatokat követően azonban lefordultak az európai börzék, Amerikai pedig vegyesen teljesített.
Tegnap jelentős pluszban zártak a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel Ázsiában emelkednek a tőzsdék, és Európában is jó a hangulat, Amerikában az elmúlt napok emelkedése után korrekcióba kezdtek a vezető részvényindexek.
Féléves mélypontra estek az olajárak csütörtök délután a növekvő recessziós félelmek miatt.
Jó ma a hangulat a világ tőzsdéi, a vezető európai részvényindexek ma emelkedtek, és az amerikai tőzsdéken is felfelé van az irány. A befektetők vártnál jobb amerikai makroadatoknak és vállalati gyorsjelentéseknek örülnek.
Készül a szintlépés Teherán és Moszkva viszonyában.
Kamala Harris jelöltségéről is határozott a vélemény.
Soha nem volt még példa hasonlóra.
Teljesen nyílt a szándék, a szervezők aktivitása kérdéses.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.