vállalat

Nagyon fájt a Nike-nak a koronavírus járvány, veszteséges negyedévet zártak

Nagyon fájt a Nike-nak a koronavírus járvány, veszteséges negyedévet zártak

Több mint két év után először zárt veszteséges negyedévet a Nike, miután a céget az üzletek koronavírus-járvánnyal összefüggő bezárása sújtotta. A bevétel közel 40 százalékot esett, a negyedévet 790 millió dolláros veszteséggel zárta a Nike, azonban a cég online eladásai nagyot nőttek.

Saját részvényeket értékesített az OTP

Az OTP csütörtökön 401 darab saját részvényt értékesített, az OTP Bank javadalmazási politikájában meghatározott irányelvek alapján.

Nagyértékű szerződést teljesített a Gloster

Nagyértékű szerződést teljesített a Gloster

A Gloster nagyértékű informatikai eszközök szállítását teljesítette határidőre a mai nappal, az ügylet nettó értéke mintegy 278 ezer euró, melyet a mai nappal a Gloster az ügyfél felé leszámlázott.

610,5 millió forint osztalékot fizet a Zwack

610,5 millió forint osztalékot fizet a Zwack

A Zwack közzétette az éves rendes közgyűlésének határozatait, amelyből többek között kiderült, hogy cég igazgatósága a vonatkozó kormányrendelet alapján a közgyűlés hatáskörében eljárva 610,5 millió forint osztalék kifizetését határozta el.

Saját részvényeket vett az Opus

Szerdán 7 000 darab saját részvényt vásárolt az Opus tőzsdei forgalomban, 265,1 forintos átlagáron.

Tényleg minden pénz részvényekbe áramlik – Milliárdok folytak ki pénzpiaci alapokból

Tényleg minden pénz részvényekbe áramlik – Milliárdok folytak ki pénzpiaci alapokból

Elkezdték befektetni a befektetők és vállalatok azokat a rekord összegű pénzeket, amiket eddig pénzpiaci alapokban és hasonlóan likvid eszközökben tartottak. A tőkepiaci szárnyalásból való kimaradástól való félelem jegyében négy hét alatt 105 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki pénzpiaci alapokból az USA-ban – írja a Financial Times.

Saját részvényeket szerzett a BIF

Saját részvényeket szerzett a BIF

A BIF június 24-én 5,2 millió darab a társaság által kibocsátott részvényt szerzett meg, a Budapesti Értéktőzsdén kívül kötött ügylet keretében.

Egyesül a Rába két leányvállalata

Egyesül a Rába két leányvállalata

A Rába bejelentette, hogy a cég leányvállalata, a Diagonal Valor Kft. beolvad a Rába Futómű Kft-be, mellyel az átvevő társaság a beolvadó társaság általános jogutódja lesz.

Letartóztatták a német botránycég korábbi vezérigazgatóját

Letartóztatták a német botránycég korábbi vezérigazgatóját

Letartóztatták Markus Braunt, a Wirecard korábbi vezérigazgatóját, a gyanú szerint a cég korábbi vezetője meghamisíthatta a társaság bevételét, hogy az erősebbnek és vonzóbbnak tűnjön a befektetők és az ügyfelek számára.

Újabb turisztikai fejlesztésekbe kezd az Appeninn

Újabb turisztikai fejlesztésekbe kezd az Appeninn

Többségi tulajdonrészt szerzett az Appeninn a Szepesi család bizalmi vagyonkezelőjeként eljáró Szepard Kft. tulajdonát képező Dreamland Holding Zrt.-ben, amely az elmúlt időszakban több vidéki turisztikai ingatlanfejlesztési projektet is elindított – jelentette be a társaság a Budapesti Értéktőzsdén.

20 milliárd forintos kötvénykibocsátás jöhet a Forrásnál

20 milliárd forintos kötvénykibocsátás jöhet a Forrásnál

A Scope Ratings közzétette a Forrás értékelését, a tőzsdei társaság B+ kategóriába került a hitelminősítőnél, stabil kilátások mellett, a vállalat kötvényeinek besorolása szintén B+ lett. A Forrás 20 milliárd forintos kötvénykibocsátást hajthat végre, az MNB Növekedési Kötvényprogramja keretében.

Tovább vásárolta saját részvényeit az OTP, idén már több mint 39 milliárd forintot költött

Tovább vásárolta saját részvényeit az OTP, idén már több mint 39 milliárd forintot költött

Az OTP bejelentette, hogy pénteken 100 ezer darab saját részvényt vásárolt, arról is tájékoztatást tettek közzé, hogy június 19-én 4 566 darab és 1 440 darab részvény került értékesítésre az OTP Bank javadalmazási politikájában meghatározott irányelvek alapján, valamint arról is, hogy bank vezetői OTP részvényeket hívtak le és adtak el.

A Zwack igazgatósága dönt a közgyűlés napirendi pontjaiban

A Zwack igazgatósága dönt a közgyűlés napirendi pontjaiban

A Zwack tájékoztatása szerint a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről szóló vonatkozó törvény és a vonatkozó kormányrendelet rendelkezései szerint a társaság nem tartja meg a 2020. június 25-re összehívott éves rendes közgyűlését, a társaság igazgatósága a közzétett napirenden szereplő valamennyi kérdésben jogosult dönteni.

Ki ne szeretne olcsón vásárolni? Mutatunk néhány izgalmas befektetést

Ki ne szeretne olcsón vásárolni? Mutatunk néhány izgalmas befektetést

A koronavírus-krízis alatt igen nagyot estek a tőzsdék, és bár az év eleji zuhanást felpattanás, majd nagy emelkedés követte, sok befektetőt továbbra is az foglalkoztat, hogy a jelenlegi helyzet kínál-e a részvénypiacokon izgalmas befektetési lehetőségeket, ezért megnéztük, hogy a nagy európai vállalatok részvényei közül melyek a legolcsóbbak: a cégek között egy autógyártó, több pénzügyi szolgáltatók és egy dohányipari vállalat részvényei is megtalálhatóak.

6 nagyvállalat, amely váratlanul bedőlt a koronavírus-krízis miatt

6 nagyvállalat, amely váratlanul bedőlt a koronavírus-krízis miatt

A koronavírus miatti védekezés jegyében közel két hónapig tartottak zárva az amerikai edzőtermek, bútorboltok, luxuscikk-üzletek, ruhaboltok, az üzleteket üzemeltető nagyvállalatok viszont nem kaptak törlesztési moratóriumot. Sok cégvezetőnek nem volt más választása, mint csődöt jelenteni, aztán tömeges leépítésekbe, végleges boltbezárásokba kezdeni. A CNN összeszedett hat nagyvállalatot, amely a Covid-19-krízis alatt ment csődbe.

Új vezérigazgatója lesz az Opusnak

Új vezérigazgatója lesz az Opusnak

Dzsubák Attila Zsolt irányítja július elsejétől az Opus Globalt. A társaság igazgatósága az új vezérigazgató mellett Balog Ádám igazgatósági tagot az igazgatóság alelnökének nevezte ki.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.