Olaf Scholz német kancellár ma bizalmi szavazást kér maga ellen, hogy lehetővé váljon a február 23-ára tervezett Bundestag-választások megszervezése – írja a Tagesschau.de.
Emmanuel Macron francia elnök kedden jelezte a parlamenti pártoknak, hogy 48 órán belül szeretné kinevezi az új miniszterelnököt, és mandátuma végéig nem kíván kiírni új nemzetgyűlési választásokat - közölte az államfő környezete az AFP hírügynökséggel.
Fegyveres hatalomátvétellel meg lehet dönteni Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök hatalmát, egy ilyen eseményhez jól jöhet az Ukrajnában harcoló Kalinouszki ezred segítsége – jelentette ki Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető.
A magyar kormányfő tájékoztatása szerint délután Mar-a-Lago-ban találkozott Donald Trumppal és Elon Muskkal. Szijjártó Péter Facebook-oldalán megjelent képek szerint a külügyminiszter is elkísérte az Egyesült Államokba Orbán Viktort, valamint jelen volt Trump leendő nemzetbiztonsági tanácsadója is. Később Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke azt sorolta fel az MTI-nek, hogy a megbeszélésekre kik kísérték el Orbán Viktort. Ebből a tájékoztatásból pedig már az is kiderült, hogy a tárgyalásokon részt vett Jászai Gellért, a 4iG elnöke is.
Az Electrica Group, Románia egyik vezető villamosenergia-elosztó és -szolgáltató vállalata jelenleg egy kibertámadás kivizsgálásán dolgozik. A támadás, amelyet a román energiaügyi miniszter zsarolóvírus-támadásként azonosított, nem érintette a vállalat kritikus rendszereit, és nem veszélyeztette az áramellátás folyamatosságát. Az incidens egy olyan időszakban történt, amikor Románia választási infrastruktúráját is számos kibertámadás érte - számolt be a Bleeping Computer.
Erősebb fellépést követelt Berlintől Kijev támogatásában Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn, amikor fogadta az ukrán fővárosban látogató Friedrich Merzet, a német konzervatívok vezetőjét, aki versenybe kíván szállni a kancellári tisztségért. Zelenszkij diplomáciai megoldást szorgalmazott a háború mielőbbi lezárására, mert az "több életet menthet meg".
Gyors fordulatot vett a helyzet Szíriában. A lázadók egy nap alatt elfoglalták Damaszkuszt, Szíria fővárosát Bassár el-Aszad szír elnök elmenekült. Az orosz hírügynökségek arról írnak, hogy a diktátor Moszkvában lelt menedékre. Közben arról érkeznek hírek, hogy a hatalomátvétel békés lesz, de Szíria egy puskaporos hordó, bármikor kirobbanhat egy újabb polgárháború.
Donald Trump elnökké választása óta csaknem 10 milliárd dollár áramlott a közvetlenül bitcoinba fektető amerikai tőzsdén kereskedett alapokba (ETF), ami jól mutatja, hogy a kriptoszektor felkarolását várják a piacok Trumptól - írja a Bloomberg.
Napok óta tartanak a tüntetések Grúziában (Georgia), miután a kormány november 28-án úgy döntött, felfüggeszti a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A rendőrök keményen felléptek a tüntetőkkel szemben, és több ellenzéki politikust is őrizetbe vettek a demonstrációk során. Ukrajna és a balti országok szankciókat vezettek be grúz kormánypolitikusok ellen, az Egyesült Államok pedig felfüggesztette a két ország közötti stratégiai partnerséget. A grúz vezetés külföldi beavatkozásról és Ukrajna-típusú forgatókönyvről beszél a tüntetések kapcsán, nagyon hasonlóan Moszkvához, amely újabb „színes forradalmat” vizionál.
Elbukott a Jun Szogjol dél-koreai elnök ellen indított vádemelési indítvány a parlamentben tartott szombati szavazás során, de saját pártjának vezetője szerint az államfő végül le fog mondani tisztségéről.
A romániai elnökválasztás váratlanul fordulatot vett, miután az alkotmánybíróság érvénytelenítette a választást. A döntés nyomán az esélyesnek tartott jelölt, Calin Georgescu éles kritikát fogalmazott meg a bírósággal és a politikai elittel szemben. A Sky News-nak adott exkluzív interjúban Georgescu államcsínynek minősítette a történteket, és külföldi beavatkozást sejtet a háttérben - jelentette a Sky News.
A kiberbűnözés okozta globális kár 9,5 ezer milliárd dollárt tehet ki idén, ez a harmadik legnagyobb gazdaság lenne a világon. Idén volt olyan eset, amikor egy ország jegybankjából talicskáztak ki 17 millió dollárt, és olyan kibertámadások is megestek, amelyek megrengették egy ország bankrendszerét. Ám nem mindig a pénzszerzés a támadások célja: a kibertér csalások mellett a politikai zavarkeltés, a hírszerzés és a hadviselés színtere. Mutatjuk, 2024-ben melyek voltak a meghatározó kiberincidensek, hol zajlott ádáz kibercsata, hogyan nézett ki a globális kibertérkép nyilvánossá vált része.
A francia Szocialista Párt pénteken jelezte, hogy kész tárgyalásokat folytatni Emmanuel Macron államfő centrista pártjával és a jobbközép pártokkal egy új kormány megalakításáról, amennyiben az új miniszterelnök a baloldalról érkezik.
Marcel Ciolacu román kormányfő "az egyetlen korrekt megoldásnak" nevezte a román alkotmánybíróság (CCR) pénteki döntését, melyben érvénytelenítette a romániai államfőválasztás első fordulóját, és elrendelte a választási folyamat elölről kezdését. Elena Lasconi a demokrácia lábbal tiprásának tartja a CCR határozatát.
Szerda este elvesztette a bizalmatlansági szavazást a Nemzetgyűlésben Michel Barnier francia miniszterelnök, ezzel megbukott a mindössze szeptember 5-e óta hivatalban lévő kormány. A kormány bukását az okozta, hogy a parlamenti pártok nem tudtak megegyezni a költségvetésről, amely megszorításokat tartalmazott volna. A Nemzetgyűlésben egyik erőnek sincs többsége, új választásokat ráadásul jövő nyárig nem lehet tartani. Pénteken Emmanuel Macron francia elnök hivatalában fogadja a mérsékelt parlamenti erők vezetőit, hogy kiválassza az új miniszterelnök személyét.
A román alkotmánybíróság érvénytelenítette az elnökválasztás november 24-i első fordulójának eredményét, így a teljes elnökválasztási folyamatot meg kell ismételni.
A Trump-kormányzat új tagja lesz David Sacks kockázati befektető és podcaster, aki a mesterséges intelligencia és a kriptovaluták területén fog kulcsszerepet betölteni - közölte a CNBC.
A Fox News kábelcsatorna munkatársai Donald Trumpot méltatták a Fox Nation Patriots éves díjátadóján csütörtök este. A hírtelevízió az "év tiszteletbeli hazafija" díjjal jutalmazta a megválasztott elnököt - számol be a Washington Post. Rajta kívül további "mindennapi hősöket" is díjaztak, az estének Sean Hannity műsorvezető, Trump "jó barátja" volt a házigazdája.
„Nem mondok le, 30 hónapig még tart az elnöki megbízatásom” – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök csütörtök esti tévényilatkozatában. Beszédében reagált az ország aktuális politikai helyzetére, különös tekintettel a kormányválságra és a jövőbeli tervekre, azt ígérve, hogy hamarosan egy új miniszterelnököt jelöl az ország élére. Az államfő hangsúlyozta az új kompromisszumok szükségességét, valamint a költségvetési reformok fontosságát a beruházások ösztönzése érdekében. A büdzsé elfogadása miatt egy szokatlan lépésre készül az elnök.
Feloldották a titkosítás alól Romániában a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülésén bemutatott hírszerzési dokumentumokat, melyekből kiderül, hogy az ország „agresszív orosz hibrid támadásoknak” volt kitéve az egymást követő elnök-, illetve parlamenti választáson – írja a Reuters.