Rekordrészvétel lehet a lengyelországi választásokon, de egyes helyeken olyan sokan állnak sorban, hogy valószínűleg 21 órakor még nem zárul le a voksolás.
Európai szempontból az ősz legfontosabb választása minden bizonnyal a vasárnapi lengyel parlamenti választás lesz, amelyen a nyugatos ellenzéknek valós esélye van arra, hogy leváltsa a 2015 óta kormányzó konzervatív, EU-szkeptikus Jog és Igazságosság pártot. Az Európai Tanács volt elnöke, Donald Tusk által vezetett centrista ellenzék győzelme az EU ötödik legnépesebb országában nagy fegyvertény lenne az európai integrációt erősíteni szándékozó erők számára szerte az Unióban, míg Jarosław Kaczyńskiék maradása a „szuverenitáspártinak” is nevezett erőknek kedvezne. A választás egyszersmind a két legnagyobb párt vezetője, a lengyel politikát 2005 óta folyamatosan meghatározó Kaczyński és Tusk személyes összecsapása is lesz.
Vasárnap parlamenti választásokat tartanak Lengyelországban, amelynek kimenetele abszolút kétesélyes. A szoros küzdelem jelentős összegekre rúgó ígérgetésekhez vezetett, de vajon bírni fogja-e ezeket a lengyel gazdaság, ha a győztes erő valóra is váltja azt, amit megfogadott?
Október 8-án tartományi választást tartanak Németország leggazdagabb régiói közül kettőben: Bajorországban és Hessenben. Bár úgy tűnik, a helyi kormányok mindkét tartományban hatalmon maradhatnak, a szövetségi kormánykoalíciót alkotó pártok általában veszteségeket lesznek kénytelen elkönyvelni, míg az országos szinten a közvélemény-kutatásokban második helyre lépett szélsőjobboldali AfD tovább erősödhet mindkét, nem feltétlenül a bázisának tekinthető nyugatnémet tartományban. A két tartományi választás ezért újabb csapást jelenthet az Olaf Scholz kancellár vezette kormánykoalícióra.
Nagy számban vonultak ki az ellenzéki érzelmű szavazók Varsóban október 1-jén, vasárnap, hogy két héttel a lengyelországi parlamenti választások előtt erőt demonstráljanak a közvélemény-kutatásokban tartósan vezető kormánypárttal, a PiS-szel szemben. A tömegrendezvény aztán számháborúba torkollt: míg a rendezők 1 milliós, történelmi menetről beszéltek, a PiS elnöke 60 ezerre tette a résztvevők számát. Mindkét nagy erő igyekszik a választást a jó és rossz küzdelmévé, mindent eldöntő nagy összecsapássá stilizálni, miközben a végén akár egy-két képviselő átcsábítása döntheti el, milyen színezetű kormány alakul.
A Maldív-szigeteken szombaton tartottak választásokat, ahol a turistaparadicsom következő elnökéről dönthettek a választók. A világpolitikai szempontból jelentéktelennek tűnő szavazáson azonban összecsapott az indiai és a kínai geopolitikai akarat, ezért nagy figyelmet kapott. A South China Morning Post arról írt, hogy a voksolás Peking nagy győzelmét hozta.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása, amelyben három témát dolgoztunk fel. Az első részben Karikó Katalin friss Nobel-díjáról volt szó. A témával kapcsolatban Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem virológus professzora volt a vendégünk, akit arról is kérdeztünk, hogy milyen hatást gyakorolhat a magyar tudományos életre a legújabb magyar Nobel-díj. A második blokk témája a szlovákiai választás volt, amely egyrészt a közvélemény-kutatók kudarcát hozta, másrészt csalódást a magyar kisebbségi pártoknak, harmadrészt pedig új felállást a magyar-szlovák viszonyban, bár a következő napok még izgalmasak lesznek a koalíciós tárgyalások miatt. Ezt a témát Vara Bálinttal, a Portfolio Globál rovatának munkatársával elemeztük. A harmadik blokk témája a forint volt, amely igen gyengén muzsikált az elmúlt negyedévben, nem úgy mint az azt megelőzőben. Hogy minek tulajdonítható ez a fordulat, azt Beke Károllyal, a Portfolio makroelemzőjével beszéltük át.
Szlovákia külpolitikai irányultsága nem változik, de az új kormány várhatóan kritikusabb lesz az Európai Unió egyes lépéseivel kapcsolatosan – jelentette ki Robert Fico, a Smer vezetője, a tegnapi parlamenti választás győztese. Arra, hogy leállítja-e az Ukrajnának biztosított fegyverszállítmányokat, Fico továbbra is kétértelmű válaszokat ad, pedig kampánya során többször is egyértelműen kimondta, hogy felfüggeszti Kijev katonai támogatását.
Egyáltalán nem biztos, hogy le fogja állítani az Ukrajnának biztosított fegyverszállítmányokat Szlovákia, ha a választáson győztes Robert Fico és pártja, a Smer kormányt tud alakítani, de a magyar-szlovák határ ellenőrzésének fokozását már megígérte a politikus.
A Hlas-Sd mindenkivel tárgyalni fog a kormányalakításról, akitől meghívót kap – jelentette ki Peter Pellegrini, a párt elnöke. A Parameter.sk azt írja, hogy Pellegrini szerint hosszú távon intsabilitást eredményezne csak úgy „összetákolni” egy kormány, hogy „kijöjjenek a számok”. A tárgyalások feltételének pártja programjának alaptéziseit tartja.
Úgy néz ki, nagyot tévedtek az exit pollokat készítő cégek a szlovák parlamenti választás eredményével kapcsolatosan: közel 100%-os feldolgozottság mellett Robert Fico és a Smer fölényes győzelme rajzolódik ki.
Elkezdtek érkezni az első konkrét számok az előrehozott szlovák parlamenti választás eredményeiről. Az exit pollok a Progresszív Szlovákia (PS) győzelmét mutatják, hivatalos eredmények várhatóan csak holnap lesznek.
Október 15-én lesz az ősz legfontosabb európai választása, a lengyel parlamenti választás, amelynek kimenetele jelen pillanatban teljesen bizonytalan: a különböző felméréseket összesítve lényegében ugyanannyi esélye van annak, hogy a Jarosław Kaczyński vezette konzervatív PiS folytatja a kormányzást, mint hogy egy polgári koalíció élén visszatér a volt kormányfő, a nyugatos Donald Tusk. A választásnak komoly tétje van az Európai Unió szempontjából is. A Financial Times információi szerint Brüsszelben bár rezignáltan, de előre elkönyvelték Kaczyńskiék újabb győzelmét az EU ötödik legnagyobb gazdaságában.
Az infláció 6 százalék alá csökkenhet az év végére, ezzel pedig a jegybanknak is tere lehet a kamat további csökkentésére – mondta pénteken Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök. Varsóban két hét múlva parlamenti választásokat tartanak, a kampányban pedig a gazdasági helyzet is kulcsszerepet kap.
Miközben a világsajtó a lengyel–ukrán kereskedelmi vitától hangos, amely már az Ukrajnának küldendő lengyel fegyverszállítmányokat is fenyegette, az október 15-én esedékes lengyel parlamenti választások kampányát egy másik téma uralja, legalábbis az ellenzéki térfélen: a nem uniós országok állampolgárainak busás összegekért kiosztott vízumok ügye, amely eset különösen rosszul jön most a bevándorlásellenes jobboldali kormánynak. A kormánypárti sajtó és a lengyel közmédia igyekszik agyonhallgatni a témát, de ez egyre nehezebb feladat, mert már nemzetközi hullámokat is vetett az ügy: az Európai Unió és Németország is tisztázásra szólította fel a lengyel kormányt.
Nancy Faeser német szövetségi belügyminiszter szavazati jogot adna a Németországban élő külföldieknek - írta a Bild című német lap kedden a szociáldemokrata párt (SPD) Hessen tartományi szervezetének választási programja alapján.
A választások előtt a lengyel kormányzó párt bejelentette, hogy tovább csökkenhet a nyugdíjkorhatár, ez viszont nagy nyomást jelenthet a lengyel államkötvényekre – írja a Bloomberg.
A Kreml által támogatott jelöltek vezetnek az orosz regionális és helyi választásokon a Központi Választási Bizottság által a vasárnap esti urnazárás után ismertetett részeredmények szerint.