Jó hírek a Vodafone-tól
A szeptember végével véget ért pénzügyi első félév jól alakult a Vodafone-nál, a bevételek és az EBITDA is emelkedett, a menedzsment megemelte az idei várakozását, emiatt emelkedik az árfolyam.
A szeptember végével véget ért pénzügyi első félév jól alakult a Vodafone-nál, a bevételek és az EBITDA is emelkedett, a menedzsment megemelte az idei várakozását, emiatt emelkedik az árfolyam.
Csütörtökön rendezték Kelet-Közép-Európa egyik legjelentősebb startup networking eseményét, a Hiventures Regional Startup and Innovation Day-t. A Szépművészeti Múzeumban megrendezett eseményen közel 500 külföldi és hazai startup vett részt.
Nagyjából a vártnak megfelelő negyedéves számokról számolt be mai gyorsjelentésében a Magyar Telekom, az idei első 9 hónap alapján tarthatók a korábban meghatározott célok. A magyar tevékenységben jók az alapfolyamatok, és érdemes figyelni az észak-macedón leánycéget, ott tartósnak tűnik a fordulat. A Telekom egyre élesebb versennyel szembesül, a Vodafone-UPC-párost külön megemlítették a beszámolóban, a Telekom vezetése az erősödő versenytársak ellenére bízik abban, hogy sikerül a teljes évre vonatkozó célkitűzéseket teljesíteni.
Idén 20 éves a Vodafone Magyarország, amely két évtizede kezdte el az országos mobiltelefon szolgáltatás kiépítését, többek között ebből az alkalomból születésnapi gálaestet szervezett a vállalat, ahol hivatalosan is bejelentették, hogy a Vodafone ma Magyarországon elsőként elindította mindenki számára elérhető kültéri 5G hálózatát.
Kereskedelmi 5G-szolgáltatást indított Magyarországon a Vodafone.
A Vodafone és UPC közös történetének következő lépéseként változott a Vodafone Magyarország hosszú cégneve. A „Mobil” szó törlésével 2019. október 1-től a vállalat új neve hivatalosan Vodafone Magyarország Távközlési Zártkörűen Működő Részvénytársaság.
A PwC Magyarország idén több mint 37 ezer középiskolában vagy felsőoktatási intézményben tanuló diák és pályakezdő fiatal munkahelyválasztási preferenciáit tárta fel online kérdőív segítségével. A felmérés eredményeként - a tavalyi évhez hasonlóan - ismét a Magyar Telekom nyerte el a Legvonzóbb Munkahely Díjat a telekommunikációs szektorban.
A 7700 európai üzletének 15 százalékát, vagyis több mint 1100 üzletet zár be a Vodafone, jelentette be tegnap a vállalat vezérigazgatója, Nick Read.
Üzletei 15 százalékát zárná be Európában a Vodafone.
A HWSW úgy tudja, hogy jövő áprilisban megszűnik a jelenleg a Vodafone Magyarország által használt UPC brand, ezt követően a brit tulajdonú távközlési cég kizárólag a Vodafone márkanéven értékesíti majd szolgáltatásait.
Egyre több forrásból erősítik meg a hírt, hogy hamarosan bejelenthetik, a magyar állam tulajdonrészt szerez a magyar Telenorban. A hír első ránézésre inkább kedvezőtlen a versenytársaknak, így a Magyar Telekomnak is, mivel a Telenor megerősödésével élesedhet a verseny, de olyanok is vannak, akik szerint az állami tulajdonszerzéssel az egész szektor állami megítélése javulhat, amiből a Magyar Telekom is profitálhat.
A HWSW úgy tudja, hogy napok, de legkésőbb pár héten belül hivatalosan is bejelenthetik, hogy a magyar állam 25 százalékos tulajdonrészt szerez a Telenor Magyarországban.
Miután ma kiderült, hogy csak a három nagy mobilszolgáltatót vette árverési nyilvántartásba a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az 5G-s frekvenciaárverésen, felháborodott közleményt adott ki péntek este a Digi és hangsúlyozta, hogy minden fórumon fellebbezést fog benyújtani.
Csak három szolgáltató indulhat az idén zajló 5G-frekvenciaaukción, ami alapvetően jó hír a Magyar Telekomnak.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vette azokat a szolgáltatókat, amelyek részt vesznek a hamarosan induló 5G-frekvenciaaukción.
Nem csak diplomával lehet jól elhelyezkedni Magyarországon. Bizonyos területeken akár felsővezetői pozíciót is be lehet tölteni felsőfokú végzettség nélkül - ez derül ki a Portfolio körképéből. Az persze kevésbé meglepő, hogy diplomával még mindig könnyebb elhelyezkedni, de jelentően javulnak az érettségizettek esélyei, sőt, előrelépési lehetőségei is, ugyanis bizonyos esetekben a papírnál sokkal fontosabbak a jelöltek készségei, képességei.
A Vodafone országszerte beindította a keskenysávú (Narrowband) IoT hálózatát, így kereskedelmi forgalomban bárki számára elérhetővé válnak a legkorszerűbb NB-IoT megoldások. Az országos lefedettségnek köszönhetően az önkormányzatok és vállalkozások olyan helyeken is tudnak digitális fejlesztéseket végezni, ahol korábban ez elképzelhetetlen volt. A szolgáltatás hazai bevezetése a Vodafone Csoport közeljövőben kiépülő, legnagyobb nemzetközi NB-IoT hálózatfejlesztésének része, amely tíz európai országban, köztük Magyarországon valósul meg.
Sikeresen lezárult a Vodafone Csoport és a Liberty Global közötti tranzakció, melynek köszönhetően a Vodafone Magyarország lett a UPC Magyarország 100 százalékos tulajdonosa. A két szolgáltató mostantól egy cégcsoportként közösen bővíti gigabit képes szolgáltatásait, hozzájárulva ezáltal Magyarország digitális fejlődéséhez. A Vodafone és a UPC egyelőre különálló vállalatként működnek tovább, az ügyfeleket pedig változatlanul, az eddig megszokott ügyfélszolgálati csatornákon szolgálja ki.
Pénteken tette közzé legfrissebb számait a Vodafone, a társaság mindemellett azt is bejelentette, hogy külön cégbe választaná le az adótornyait, a társaság létrehozására a következő 18 hónap folyamán kerül majd sor, amelynek tőzsdei bevezetésére is sor kerülhet a későbbiekben.
Több olvasónk is arra panaszkodott, hogy a Vodafone hálózatában nem tudnak hívást kezdeményezni. Csütörtök délben kiderült, hogy mi okozta a problémát.
Komoly gondok derültek ki a brit kormányváltás után.
Novemberig még sok minden változhat.
Nem csillapodik a szamárköhögés terjedése, ez már hivatalos mércével is lassan járványnak nevezhető.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.