A Covid-19 világjárvány után világszerte jelentősen megnőtt az egyéb fertőző betegségek előfordulása, beleértve a náthát, kanyarót és tuberkulózist. A kutatók szerint az alapimmunitás eltolódása és a vakcinázási szokások változása is hozzájárulhat ehhez - jelentette a Financial Post.
Amerikai kutatók mRNS-alapú vakcinát fejlesztenek a baromfik és szarvasmarhák között gyorsan terjedő, fertőző H5N1 madárinfluenza-vírus ellen, amely már két embert is megfertőzött az Egyesült Államokban - írja a Gizmodra hivatkozva a HVG.
A Financial Times csütörtöki jelentése szerint az amerikai kormány közel áll ahhoz, hogy finanszírozza a Moderna mRNS-alapú, világjárványos madárinfluenza elleni oltóanyagának késői fázisú vizsgálatát. Ez különösen fontos lépés, mivel a H5N1 járvány egyre inkább terjed a tojásfarmokon és a szarvasmarha-állományokban, és igazoltan több embert is megfertőzött már az Egyesült Államokban.
„A történelem arra tanít bennünket, hogy nem az a kérdés, lesz-e újabb világjárvány, hanem, hogy az mikor következik be” – figyelmeztetett Tedros Adhanom Ghebreyesus, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója még februárban. Igaza van. Ezért létfontosságú, hogy a világ kormányai sikeresen befejezzék a világjárványok megelőzéséről, az arra való felkészültségről és az arra adandó válaszlépésekről szóló megállapodást előkészítő tárgyalásokat. A tárgyalók nem tudták tartani a megállapodásra vonatkozó legutóbbi határidőt. Több időre van szükségük, de azt is szem előtt kell tartaniuk, hogy futunk ki az időből.
Sir Patrick Vallance, az Egyesült Királyság korábbi tudományos főtanácsadója sürgeti a következő brit kormányt, hogy prioritásként kezelje a pandémiás felkészülést, figyelmeztetve, hogy egy újabb világjárvány elkerülhetetlen és jelenleg nem állunk készen a megfelelő válaszadásra - számolt be a The Guardian.
Az előzetesen közöltnél kisebb mértékben romlott, azonban így is hathavi mélypontra esett a Michigani Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe májusban. A pénteken közzétett végleges adatok szerint a a fogyasztói hangulatindex az előzetesen közölt 67,4 pont helyett 69,1 pontra csökkent az áprilisi 77,2 pontról.
Az elmúlt hetekben folyamatosan növekszik az aggodalom a madárinfluenzával kapcsolatban, Amerikában pedig rövid időn belül már másodszor mutatták ki embernél a fertőzést. A szarvasmarhákban és a tejben megjelenő madárinfluenza terjedésével egyre nagyobb a vírus emberre való átugrásának kockázata, éppen ezért több vakcinagyártóval is egyeztetéseket folytatnak a hatóságok a lehetséges védőoltásokkal kapcsolatban. A beérkező hírek a napokban a befektetők fantáziáját is megmozgatták, a vakcinagyártó cégek részvényei pedig egymás után lőttek ki a tőzsdéken. Ennek apropóján megnéztük, hogy mit érdemes most tudni a betegségről, valamint a favoritnak számító vakcinagyártókról. Egyszerű spekulációról van szó, vagy valóban nagy rali kezdődhet?
Szerdán robbant a hír: az Egyesült Államok felfüggeszti a Covid-19 eredetével kapcsolatos viták kereszttüzébe került EcoHealth Alliance finanszírozását.
Egy új Covid-19 variáns, a KP.2 egyre gyorsabban terjed az Egyesült Államokban, jelenleg az új esetek 28,2 százalékáért felelős. Az omikron új változatának ez az ágense potenciálisan az esetek számának növekedését okozhatja idén nyáron, bár a szakértők szerint ez csak egy kisebb hullám lehet. A KP.2 több mutációt tartalmaz a tüskefehérjében, ami potenciálisan fertőzőbbé teheti, mint a jelenleg domináns JN.1 változatot, de az oltások hatékonyságát még vizsgálják.
A H5N1 madárinfluenza az elmúlt évtizedekben sosem jutott ilyen messzire eredeti madár gazdáitól, mint az elmúlt hetekben, amikor az USA-ban szarvasmarhákat fertőzött meg. Ez ma még ugyan elsősorban állategészségügyi probléma, és egyelőre nagyon kicsi az esély egy emberi világjárványra, az biztos, hogy a vírus feszegeti a határait, ami átfogó megelőzési intézkedéseket sürget. Erről Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem Virológia Nemzeti Laboratorium vezetője beszélt a Portfolio-nak adott interjúban.
Anglia volt főorvosa, Dame Sally Davies figyelmeztetett, hogy az antibiotikumokkal szembeni növekvő rezisztencia miatt a jövőben a gyakori fertőzések milliók halálát okozhatják, ha nem sikerül időben megfékezni ezt a jelenséget. Mindez súlyosabb kihívást jelenthet az emberiség számára, mint a Covid-19 világjárvány - tudósított a The Guardian.
A világ rendkívül sebezhető a járványokkal szemben és ez részben a tétlenségből fakad - írja Kemenesi Gábor virológus annak kapcsán, hogy Amerikában hónapok óta terjed a szarvasmarhák körében a H5N1 influenzatörzs.
A MÁV-VOLÁN-csoport idén is „megnyújtja” a balatoni szezont: már a pünkösdi időszakot megelőzően bevezetik az ún. előszezoni menetrendet, amivel több időpontban juthatnak el az utasok a tóhoz, mint a szezonon kívüli időszakokban - olvasható a vonatkozó közleményben.
A világszerte jelentősen, csaknem megduplázódott kanyarós megbetegedések száma aggodalomra ad okot, és az Egészségügyi Világszervezet figyelmeztetése szerint több ország, köztük az Egyesült Királyság is elveszítheti "kanyarómentes" státuszát a szeptemberi felülvizsgálatkor, ami a védőoltások terén mutatkozó hiányosságokra és a betegség terjedésének növekedésére hívja fel a figyelmet - számolt be az Index.
A Covid-tanulságokat megvitató konferencián szakértők, köztük Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke és Szlávik János infektológus, kiemelték a járványok történelmi jelentőségét, a jövőbeli kihívásokat, valamint a védekezés fontosságát, beleértve az oltások szerepét és a gyógyszerellátás biztosításának szükségességét - közölte az Index.
A madárinfluenza vírusának töredékeit fedezték fel a kereskedelmi forgalomban kapható tejminták körülbelül egyötödében Amerikában, derül ki az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) országos reprezentatív vizsgálatából.
Az amerika kiskereskedelemre figyeltek ma a befektetők.
Még 1,7 milliárd forint maradt a futó programból.
A UBS elemzője szerint.
Az okokat még vizsgálják.
Az egyetemi professzor, volt jegybankár a Checklist vendége volt.
Nőtt-e a volt elnök újraválasztási esélye az ellene elkövetett merénylettel?
Az agráriumban is a megfelelő információkon, a transzparencián múlik az, hogy el tudjuk-e kerülni a finanszírozás problémáit.