Egyiptom gyártani fogja az egyik kínai vakcinát
Kairó megállapodott a Sinovac Biotechhel a kínai gyógyszergyártó cég vakcinájának Egyiptomban történő gyártásáról - jelentette be csütörtökön Hala Musztafa Zaid egyiptomi egészségügyi miniszter.
Kairó megállapodott a Sinovac Biotechhel a kínai gyógyszergyártó cég vakcinájának Egyiptomban történő gyártásáról - jelentette be csütörtökön Hala Musztafa Zaid egyiptomi egészségügyi miniszter.
Szerződésszegés miatt Szlovákiának vissza kell szolgáltatnia a számára leszállított Szputnyik V vakcinát - közölte az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó és külföldi gyártását menedzselő Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) csütörtökön a Twitteren.
Az oltások megvédenek a súlyos fertőzéstől és a koronavírus okozta haláltól, amennyiben valaki mind a két oltását megkapta és a második után már eltelt 1-2 hét – mondta el Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológusa az M1-nek adott interjú során a 444 tudósítása szerint.
Sokan túl válogatósak annak a kapcsán, hogy milyen COVID-19 vakcinát válasszanak. Már ha egyenesen nem vakcinaellenesek, ami a legrosszabb eset. Van, aki arra finnyás, hogy mennyire modern technológiáról van szó, míg mások a vakcinák hatásosságát próbálják összehasonlítani. Mindkettő rossz irány, mert az oltások mellőzése emberéletekbe kerül. Ebben a cikkben elmondjuk, hogy miért nem lehet csakúgy összehasonlítani az egyes oltóanyagokat, és mi az, ami igazán számít. A tanulság egyszerű: nem kell annyira válogatni, be kell magunkat oltatni.
Karikó Katalin már 20 éve tanulmányoz valamit, amiről egyelőre nem is publikált. Azonban annyira ígéretesnek tartja, hogy ha lesz ideje és energiája, akkor elméletének gyakorlati kipróbálásába egy saját céggel vág bele.
Miközben még az operatív törzs megszólaló tagjai (például az országos tisztifőorvos is) óvatosságra intenek az elmúlt napok kedvező tendenciát sugalló járványügyi adatai kapcsán és az elmúlt napok adatait rengeteg bizonytalanság övezi (hosszú hétvége hatása miatt), a kormány lendületesen megy előre az újraindítási tervével. Olyannyira, hogy a csütörtöki Kormányinfón a nyitás egy újabb köztes lépcsőfokát lengette be Gulyás Gergely miniszter és szavai arra utaltak, hogy a jelenleg április 19-ig kihirdetett korlátozó intézkedésekben újabb lazítás jön.
Németország tárgyalást kezd Oroszországgal az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kifejlesztett Szputnyik V orosz vakcina beszerzéséről kétoldalú alapon, az Európai Uniótól függetlenül - jelentette be a német szövetségi egészségügyi miniszter csütörtökön.
Az Egyesült Államoknak nincs szüksége az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett vakcinára - mondta szerdán a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjújában Anthony Fauci, Joe Biden amerikai elnök járványügyi főtanácsadója, aki egyébként az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet (NIAID) igazgatója.
A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) szerdai tájékoztatása szerint az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari csoport koronavírus elleni vakcinájának előnyei a beoltottak óriási többsége számára változatlanul messze meghaladják az alkalmazásával járó esetleges kockázatokat. A brit kormány egyesített oltásügyi bizottsága (JCVI) ugyanakkor azt javasolja, hogy a 18-29 éves korosztálynak lehetőség szerint más oltóanyagokat ajánljanak fel.
Észtország szerdán felfüggesztette a 60 évesnél fiatalabbak beoltását a brit-svéd AstraZeneca gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcinájával - közölte a balti állam közszolgálati televíziója.
Milliós nagyságrendben vásárolhat az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen Oroszországban kifejlesztett Szputnyik V vakcinából Bajorország, amennyiben azt engedélyezi az Európai Unió - jelentette be szerdán a német tartomány miniszterelnöke.
Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján Müller Cecília beszélt az AstraZeneca-vakcinával kapcsolatban felmerült bizonytalanságokról is, miután több ország továbbra sem olt a vakcinával és az Európai Gyógyszerügynökség egyik vezető tisztségviselője tegnap azt nyilatkozta, hogy összefüggés van az oltóanyag és a vérrögképződéses esetek között.
Az operatív törzs mai sajtótájékoztatójának egyik üzenete az volt, hogy nincs elegendő vakcina Magyarországon, az oltások tempóját a vakcinák mennyisége határozza meg. A fiatalok is kórházba kerülhetnek, náluk is súlyos lehet a betegség.
A húsvéti hosszú hétvége után alacsony új esetszámot jelentett szerda reggel Magyarországon a kormányzati koronavírus-portál, mindössze 1933 új fertőzöttet találtak az elmúlt 24 órában. Viszont a halálos áldozatok napi száma új csúcsra emelkedett, 311 fő hunyt el a koronavírus következtében.
Január 20-i hivatalba lépése óta már 150 millió koronavírus elleni oltást adtak be az Egyesült Államokban - jelentette be helyi idő szerint kedden a Fehér Házban Joe Biden amerikai elnök.
Már több mint 3,84 millióan regisztráltak oltásra, az oltási terv alapján májusig mindenki megkaphatja a vakcinát, aki eddig regisztrált – olvasható a Kormányzati Tájékoztatási Központi (KTK) közleményében.
Alig indult el az újranyitás első fázisa szerdán, máris szóba került a következő szakasz: a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslata előnyös helyzetbe juttatná a beoltottakat Magyarországon, ami összecseng a kormányfő korábbi kommunikációjával. Cikkünkben ezért megszavaztatjuk olvasóinkkal, hogy mit gondolnak az oltási igazolványhoz társított kiváltságokhoz.
Számításaink szerint május első harmadában új kihívással kell szembenéznie a kormánynak: amikor elfogy a koronavírus elleni vakcinára regisztráltak száma. Ezt megelőzendő azonban több megoldás is lehet a tarsolyában, ilyen például az oltással rendelkezők pozitív diszkriminációja, vagyis bizonyos helyzetekben, szolgáltatások igénybevételekor előnyt élveznének a beoltottak. Ez ugyanis ösztönözné a regisztráltak számának emelkedését. A beoltottak konkrét előnyeire vonatkozó első ötletek már meg is jelentek idehaza. Bemutatjuk, hogy miért is van lépéskényszerben a kormány, és várhatóan mikor lép majd ebben az ügyben.
A világon 131,7 millió ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2,9 millió a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli adatai szerint, 74,5 millióan meggyógyultak. Koronavírus-hírek egy helyen.
Legalább hat hónapig immunitást ad a Moderna vakcinája - állítja egy New England Journal of Medicine-ben megjelent kutatás.
A nap végére előkerültek az eladók.
Van, aki új világjárványtól tart.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
Ez nagyot szólhat - ha tényleg működik.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?