36 év után távozik a Citigrouptól Paco Ybarra, a bank befektetési banki vezetője, ami a legjelentősebb vezetői távozás azóta, hogy Jane Fraser több mint két éve lett a vezérigazgató – számol be a hírről a Financial Times.
7150 milliárd forintos prémium banki vagyon és 576 ezret meghaladó ügyfélszámla – újra erősebb ütemben folytatódott a bővülés a prémium banki szolgáltatók számaiban az idei első félévben. A Portfolio Prémium Banki Felmérése alapján a „tagsághoz” havi szinten már 300 ezres fizetés is elég lehet, bár sok helyen változtak a prémium banki limitek, egyre inkább felfelé tolódik a küszöb. A szolgáltatók adatközléséből kiderül, hogy továbbra is az OTP a legnagyobb prémium banki szolgáltató Magyarországon kezelt vagyont tekintve, de nem sokkal marad le mögötte az Erste. Szomorú, hogy a prémium vagyon egy jelentős része lekötetlenül hever.
A jelenlegi szint háromszorosára, 20 000 milliárd dollárra fogja növelni kezelt vagyonát a Morgan Stanley, még ha a második negyedévben nem is sikerült ezzel az üzletággal kompenzálni a kereskedési eredmény visszaesését – mondta a gyorsjelentés után James Gorman vezérigazgató.
A PwC 500 vagyonkezelő és intézményi befektető körében végzett felmérése szerint 2027-ig minden hat alap- és vagyonkezelőből egy eltűnik majd, vagy azért, mert beszünteti tevékenységét, vagy azért, mert nagyobb piaci szereplő vásárolja fel – számol be a hírről a Financial Times.
Az olasz Generali biztosító felvásárolta az amerikai Conning vagyonkezelőt a Cathay Life-tól, ezzel pedig Európa egyik legnagyobb befektetési csoportját hozhatja létre – számol be a hírről a Financial Times.
Egyre több vagyonos nő bukkan fel a világ minden táján, a vagyonkezelők azonban még mindig nem alakítottak ki külön stratégiát arra, hogyan szerezzék meg ezeket az ügyfeleket. A Financial Times szerint a jövőben azok a vállalatok tudnak majd piacvezetővé válni, amelyek felismerik a nők és férfiak közti különbségeket, és célzott stratégiát tudnak kialakítani az új ügyfelek bevonzására.
A BlackRock, a világ legnagyobb vagyonkezelője a CoinDesk szerint állítólag egy bitcoin tőzsdén kereskedett alap (ETF) iránti kérelem benyújtására készül. A cég azt tervezi, hogy a digitális eszközök offline tárolására a Coinbase Custody-t, az árazáshoz pedig a kriptotőzsde azonnali piaci adatait fogja használni.
Mára Magyarországon is kialakult az a gazdasági helyzet, hogy érdemes átgondolt és hosszú távú struktúrákat kialakítani és fenntartani a magánszektorban lévő jelentős vagyonok kezelésére, ráadásul a generációváltás nyomása miatt egyre aktuálisabb ez a kérdés. Szerencsére van több ismert nemzetközi példa a helyzet jó kezelésére. Az egyik legátfogóbb szolgáltatás lehet ezen a téren a családi vagyonkezelés, amely biztosítja az ügyfél vagyonának gyarapítását olyan módon, hogy az ezzel kapcsolatos operatív döntésekbe – a szükséges mértékben – bevonja a családtagokat, a következő generációt is. A megoldás révén nem csupán a fiatalabb nemzedék öröklése, és anyagi biztonsága szavatolható, hanem sikerrel alakítható ki bennük a hozzáértő és felelős magatartás is. Sőt: az ügyfélnek járó kiemelt kedvezményekből ők is részesülhetnek.
Bár funkcióját tekintve a bizalmi vagyonkezelés a családi vagyon hosszú távú – akár generációkon átívelő – kezelését és megőrzését hívatott szolgálni, a hazai adójogi szabályozás igen kedvező környezetet teremtett a vagyonkezelésbe helyezett vagyonok számára. A jogalkotó most a talán legismertebb, legelterjedtebb adótervezési eszközt készül megszüntetni: az adómentes felértékelés lehetőségét. Cikkünk segít tisztán látni abban, hogy ezen a terén mire számíthatunk a közeljövőben.
Jane Fraser, a Citigroup vezérigazgatója hétfőn Kína új pénzügyi szabályozó hatóságának vezetőjével egyeztetett a pénzintézet távol-keleti terjeszkedéséről – közölte a kínai Nemzeti Pénzügyi Szabályozó Hatóság (NFRA).
A világ leggazdagabb embereinek és cégeinek nyitott egy új kiszolgálási egységet a JP Morgan, amellyel amerikai, európai és ázsiai ügyfeleket is kiszolgálnak – számol be a hírről a Bloomberg.
Mégsem építi ki a vagyonkezelési üzletágát Kínában a Credit Suisse, hogy elkerülje a UBS-szel való összeolvadással kapcsolatos esetleges szabályozási konfliktusokat – írja a Reuters.
A visszaeső ügyletkötések, illetve a recessziós félelmek miatt további költségcsökkentési lépésekről döntött a Morgan Stanley, ennek keretében újabb 3000 embert bocsáthat el a nagybank – számol be a hírről forrásaira hivatkozva a Bloomberg.
A Reutersnek nyilatkozó források szerint az Amundi tárgyalásokat folytatott kereskedelmi partnerével, az UniCredittel arról, hogy a bank miképpen fektethetne be a francia vagyonkezelő olaszországi tevékenységeibe.
10 százalékkal csökkenti a dolgozóinak adott bónuszát az UBS, miután visszaesett a cég M&A, valamint részvény- és kötvénykibocsátásokkal kapcsolatos tanácsadási tevékenysége – írja a Bloomberg.
A 2022-es év kihívásokkal teli volt az amerikai vagyonkezelő cégek számára: lassult a növekedés, zuhantak a kötvény- és részvénypiacok, ráadásul az infláció is kilőtt. A piac eddig jól tartotta magát bevételnövekedés és árrés szempontjából is, mivel az ügyfélvagyon jelentős csökkenését ellensúlyozni tudták az emelkedő kamatlábak. Korai lenne azonban még győzelmet hirdetni: a gazdasági bizonytalanság valószínűleg nem fog enyhülni a közeljövőben, a kamat emelkedése pedig várhatóan kifullad. Ráadásul a cégek a teljesítményük fejlődését nem a saját organikus, hanem a piac általános növekedésének köszönhetik, emiatt a költségalapjuk is ugyanúgy emelkedett, mivel a fellendülés során egyre összetettebbé váltak. A McKinsey elemzéséből szemezgettünk.
A friss hírek szerint a Goldman Sachs alapkezelője leépíti az 59 milliárd dollárt kitevő alternatív befektetéseit, mivel az jelentősen rontotta a bank eredményét – számol be a hírről a Reuters.
Két forrás és kormányzati adatok szerint a Bridgewater Associates az elmúlt évben megduplázta kínai alapjának vagyonát több mint 20 milliárd jüanra (2,93 milliárd dollár). Ezzel Ray Dalio által jegyzett befektetéskezelő a legnagyobb külföldi alapként tovább erősítette a pozícióját az országban - számolt be róla a Reuters.
Egyre több európai alapkezelő tör be az amerikai befektetési piacra a nélkül, hogy fizikai értékesítési hálózatot alakítanának ott ki – számol be a hírről a Financial Times.
Nehéz év elé néznek a globális vagyonkezelők, a tavalyi csökkenő vagyon egyre inkább előtérbe hozza a költségcsökkentés szükségességét, miközben arról is dönteniük kell, mibe fektessenek a növekedés érdekében - számol be a hírről a Financial Times.