ukrajna

Már 25 halott Kijevben, a tüntetők nem akarnak elvonulni

Legalább huszonöten meghaltak a kormányellenes tüntetők és a rendvédelmi szervek kijevi összecsapásaiban szerda reggelig - közölte az ukrán egészségügy-minisztérium. Több rendvédelmi alkalmazott is életét vesztette. A kormány tegnap este hatig adott ultimátumot a tüntetőknek a zavargások befejezésére, de ők nem akarnak levonulni. A tüntetések azt követően durvultak el újra, hogy az ellenzék további tüntetéseket ígért, amennyiben Janukovics nem mond le és újabb épületeket foglaltak el, majd a rendőrök megkezdték a tömegoszlatást a Majdannál. Egyre nő az ukrán állam csődkockázata és gyengül a hrivnya.

Már Angela Merkel próbálja elérni az ukrán elnököt

Egy tüntető életét vesztette a kijevi Függetlenség terén (Majdan) nem sokkal azután, hogy az ukrán rendőrség kedd este megkezdte a tömegoszlatást - közölte az Espresso TV ukrán internetes televízió.

Három tüntető meghalt Kijevben - Ultimátumot adott a kormány

Három tüntetőt agyonlőttek az ukrán ellenzéki tüntetők és a rendfenntartók között kedden Kijevben kirobbant összetűzésekben - közölték ellenzéki források. Az ukrán belügyminisztérium és védelmi minisztérium is ultimátumot intézett a tüntetőkhöz, ha ma estig nem fejeződnek be a tömeges zavargások, minden törvényes eszközt be fognak vetni.

Odacsapott a Fitch Ukrajnának

Mélyen a spekulatív sávba minősítette vissza Ukrajna eddig sem befektetési ajánlású államadós-osztályzatát pénteken a Fitch Ratings, a növekvő ukrán belpolitikai instabilitással és az ország romló tőkepiaci hozzáférésével indokolva a lépést.

Hatalmas leértékelés után nyugtat az ukrán jegybank

Közel 9 százalékkal 8,71-re leértékelte a hrivnya dollárral szembeni hivatalos (rögzített) árfolyamát pénteki bejelentésével az ukrán jegybank, illetve bizonyos devizapiaci korlátozásokat is bejelentett. Ezen lépések mellett azonban azt is jelezte, hogy az árfolyam most "megfelelő" szint körül mozog és egyúttal nyugtatott, hogy a piaci feszültség csak átmeneti lesz, illetve továbbra is védi az ukrán fizetőeszközt a saját devizatartalékaiból.

Előrehozott választások jöhetnek Ukrajnában

Egy közeli szövetségesének hétfői közlése szerint Viktor Janukovics ukrán elnök pártjának vezetői előtt kijelentette, nem fog erőt alkalmazni a tüntetőkkel szemben, és készen áll arra, hogy előre hozott választásokat tartsanak Ukrajnában.

Még mélyebbre vágta a Moody's Ukrajnát

Leminősítette Ukrajna eddig is mélyen spekulatív államadós-osztályzatát pénteken a Moody's Investors Service, az ukrán belpolitikai válság súlyos gazdasági-pénzügyi kockázataival indokolva a lépést.

A hadsereg felszólította Janukovicsot a helyzet stabilizálására

Az ukrán hadsereg és a védelmi minisztérium szerint az országban kialakult szembenállás veszélyezteti Ukrajna területi egységét, ezért felszólították Viktor Janukovics elnököt, hogy tegyen sürgős lépéseket a helyzet stabilizálására - hozták nyilvánosságra pénteken a tárca közleményét.

Akár Ukrajna kettészakadására is fel kell készülni

Az Index kormányzati forrásból származó információi szerint csütörtökön az úgynevezett operatív törzs ülésén - amely létrehozására szerda este szólította fel a kormányfő Pintér Sándor belügyminisztert az ukrán válság súlyosbodása miatt - elhangzott: a kormánynak készülnie kell arra is, hogy Ukrajna kettészakad - tudósít laptársunk. Közben Martonyi János az InfoRádiónak azt nyilatkozta: Magyarországnak a legrosszabbra is fel kell készülnie.

Leminősítést kapott Ukrajna

Egy fokozattal lejjebb, "B-"-ról "CCC+"-ra sorolta Ukrajna hosszú lejáratú adósságainak minősítését a Standard and Poor's a politikai instabilitásra hivatkozva. A kilátások negatívak.

Lemond az ukrán kormányfő

Benyújtotta lemondását Mikola Azarov ukrán kormányfő - idézi az Interfax hírügynökséget a Reuters. Zajlik a rendkívüli parlamenti ülés Ukrajnában. Hogy a lemondás következménye új, akár ellenzési oldalról érkező kormányfő kinevezése vagy előrehozott választás lesz, még nem tudni. Hétvégén az ellenzéki vezetők egyszer már visszautasították Viktor Janukovics államfő ajánlatát, a kormányfői posztot. Az ellenzék célja ugyanis Janukovics elmúlt években megnőtt hatalmának visszaszorítása.

Kérdés, hogyan tud ez a két társaság egy országban élni

Nem működnek a nyugodt, demokratikus sémák Ukrajnában. A választási csalás bevett gyakorlattá vált, az intézmények lenullázódtak, az ország korrupcióban fuldoklik, ami agyonnyomja a gazdaságot is. Nehéz elképzelni, hogy a helyzetet valakinek sikerül konszolidálni, annyira megosztott az ország, hogy csak az egyik vagy a másik fél győzhet. Az ukrajnai demonstrációk hátteréről Kovács Miklóst, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökét kérdeztük.

Nem fogadta el Janukovics ajánlatát az ukrán ellenzék

Nem fogadta el az államfő ajánlatát a kormányfői posztra az ellenzéki vezető, Arzenyij Jacenyuk, mivel a megállapodás nem tartalmazza az előrehozott választásokat és a január 16-án hozott, demonstrációkat szankcionáló törvények visszavonását, írja a KyivPost.

Lemondhat az ukrán kormányfő, kettészakadhat az ország

Kész lemondani az ukrán miniszterelnök, ha ezzel elősegíti a belpolitikai konfliktus megoldását - jelentette ki ma megjelent lapinterjúkban a Mikola Azarov. Ez a Kijev belvárosában hónapok óta tüntető erők egyik fő követelése volt kezdetben, mostanában viszont már az ukrán államfő lemondását is követelik. Az ukrán rendőrség tüntetőkkel szembeni e heti brutális fellépése és emiatt legalább hét ember halála kapcsán többek között pénzügyi szankciókkal fenyegette meg Ukrajna vezetését az Európai Parlament elnöke. Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma pedig az erőszakos cselekmények miatti várható kockázatokra, a gyorsan változó helyzetre figyelmeztette az Ukrajnába utazó amerikai állampolgárokat. A konfliktus tárgyalásos rendezése irányába mutat azonban az, hogy szombaton is tárgyalt az ellenzék fő erőinek képviselőivel Viktor Janukovics ukrán elnök. Eközben egy amerikai független politikai elemzőcég azt írta: a moszkvai politikai elitben erős a meggyőződés, hogy a nyugati orientációt követelő tüntetők győzelme esetén Ukrajna kettészakadhat.

Összeomlott az ukrán csődkockázat a moszkvai bevásárlás hírére

Rendkívüli nagy, kedvező irányú piaci mozgásokat váltott ki az a tegnap délután bejelentett orosz-ukrán megállapodás, amelynek keretében a "nagytestvér" az eddiginél jóval olcsóbb gázzal, illetve nagy összegű államkötvény-vásárlással segíti Ukrajnát. Noha a megállapodás minden részlete továbbra sem tiszta, a piacok megelőlegezték a fizetőképességgel kapcsolatos bizalmat Ukrajnának, ezzel párhuzamosan viszont még inkább feltüzelték az események azon tüntetők tízezereit, akik Kijev központjában hetek óta az ország Nyugat felé való orientációját követelték. A megállapodás kapcsán az amerikai és német vezetés is hallatta hangját.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Figyelmeztet a Bizottság: Magyarország olyan adóssághegyen ül, amit nehéz lesz legyűrni
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.