Először Fehéroroszország felé indultak el a Crocus City Hallban gyilkoló tádzsik terroristák – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök az AFP szerint. A fehérorosz elnök ezzel nyíltan ellentmondott az orosz FSzB vezetőjének, aki szerint Ukrajnába indultak a merénylők.
Balogh János országos rendőrfőkapitány a kárpátaljai Ungváron találkozott Ivan Vihivszkijjel, az ukrán rendőrség vezetőjével, akivel megállapodtak, hogy a magyar rendőrség segíteni fog az orosz–ukrán háborúban meghalt emberek azonosításában – írja az Ukrajinszka Pravda.
Megvádolta Ukrajnát az orosz nemzetbiztonsági tanács egyik tagja, Nyikolaj Patrusev azzal, hogy ők álltak a Crocus City Hall elleni brutális terrortámadás mögött – írja a Guardian. Hasonlóan nyilatkozott az orosz FSzB vezetője is, aki szerint a szervezésben az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is részt vett.
„Adjátok ide nekünk a rohadt Patriotokat!” – ezzel a címmel rakott ki nemrég egy interjút a Politico, az idézet pedig Dmitro Kuleba ukrán külügyminisztertől származik, aki nyugati légvédelmi rendszerekért fohászkodik.
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő este elmondta, radikális iszlamisták követték el a pénteki moszkvai terrortámadást, ugyanakkor a merénylet szerinte „a kijevi rezsim Oroszország elleni terrortámadásainak része”. Előzetes letartóztatásba helyezték a pénteki moszkvai terrortámadás négy feltételezett elkövetőjét, mind a négyen tádzsik állampolgárok. Három másik személyt is bíróság elé állítottak, egy közülük orosz állampolgár. Oroszország lengyelországi nagykövete távol maradt a varsói külügyminisztériumi megbeszélésről, ahol Lengyelország magyarázatot várt Moszkvától egy rakétájuk miatt, amely az Ukrajna elleni támadás során rövid időre belépett a lengyel légtérbe. Hétfőre virradó éjjel ukrán dróntámadás érte a rosztovi régióban található Novocserkasszk hőerőművet, amelynek nyolc blokkjából kettő működését kénytelenek voltak felfüggeszteni.
Ihor Szirota, a dnyeperi vízerőműveket kezelő Ukrhidroenerho vezérigazgatója szerint több évbe telik, amíg helyreállítják a pénteken orosz rakétatalálatot kapott Dnipro Vízerőművet – írja az Ukrajinszka Pravda.
Egy kijevi parkban találták meg annak orosz H-55-ös cirkálórakétának a darabjait, amelyet vasárnap szedett le az ukrán légvédelem - számolt be a Reuters, amely felvételeket is megosztott a rakéta maradványairól.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat forrásai szerint Oroszország a Krímből indított két rakétát Kijevre, amelyeket bár az ukrán légierő lelőtt, de a törmelék öt embert megsebesített és épületeket rongált meg. A legújabb információk szerint Moszkva az SzBU központi irodáit célozta, és Oroszország legmodernebb, hiperszonikus fegyverét vetette be a támadásban - közölte a Kyiv Post.
Oroszország lengyelországi nagykövete távol maradt a varsói külügyminisztériumi megbeszélésről, ahol Lengyelország magyarázatot várt Moszkvától egy rakétájuk miatt, amely az Ukrajna elleni támadás során rövid időre belépett a lengyel légtérbe - írta meg a Sky News.
Franciaországban az elmúlt hónapokban több merényletkísérlettel is próbálkozott az Iszlám Állam dzsihadista csoportnak az az ága, amely az orosz főváros melletti Krasznogorszkban végrehajtotta a 137 halálos áldozatot követelő merényletet - jelentette ki hétfőn Emmanuel Macron államfő néhány órával azután, hogy a kormány legmagasabb szintre emelte a terrorkészültséget.
A PK és PKM géppuskák sokak szerint a Szovjetunió által tervezett legjobb kézifegyverek között vannak. Ukrajna is nagy számban alkalmazza őket, most pedig egy érdekes kiegészítővel is fel lettek szerelve.
Sokszor hangoztatott állítás, hogy a sikeresen megvívott modern háború első lépése a teljes légifölény megszerzése. Bár az orosz-ukrán háború már több mint két éve tart, Oroszország mindmáig nem volt képes megszerezni ezt Ukrajna felett, mostanra viszont minden eddiginél közelebb került hozzá, köszönhetően az orosz fejlesztéseknek és Kijev nyugati szövetségeseinek folyamatos tétovázásának. Ha Ukrajna elveszíti a légi fölényért vívott harcot, annak beláthatatlan következményei lehetnek az orosz-ukrán háború folytatásában.
Oroszország kétségbe vonta az Egyesült Államok állításait, miszerint az Iszlám Állam lenne felelős a Moszkva melletti koncertterem elleni lövöldözésért – írja a Reuters.
Március 23-án az ukrán erők sikeresen csapást mértek a Szevasztopolban horgonyzó Jamal orosz deszanthajóra, amely súlyos károkat szenvedett - számolt be az Ukrajinszka Pravda az ukrán hírszerzés jelentése alapján.
Hatalmas vihart kavart Oroszországban a pénteki terrortámadás, számos verzió kering az országban. Ennél is aggasztóbb lehet a Kreml számára, hogy a Vlagyimir Putyinról alkotott erős vezető képe megroppanhat a lakosság szemében. Sokan már az 1990-es években tapasztalt instabil állapotok visszatérésétől tartanak – számolt be a The Wall Street Journal.
Nemrég jelent meg egy drónfelvétel Avgyijivka városáról, amin egy orosz aknavető elleni támadás látható. A videó érdekessége az, hogy Kijev a sokat kritizált kazettás lőszert vetette be az akció során.
Az éj leple alatt ukrán dróntámadás érte a rosztovi régióban található Novocserkasszk hőerőművet, amely nyolc blokkjából kettő működését kénytelenek voltak felfüggeszteni.