Fényképes gyűjtést tett közzé egy ukrán haditechnikai portál az orosz katonai járművek improvizált védelmi rendszereiről. Az látható rajta, hogy az oroszok szó szerint mindennel próbálják védeni katonai járműveiket, amit csak találnak: fémlemezekkel, farönkökkel, motorháztetőkkel. Ezek a megoldások nemcsak kevésbé tűnnek hatékonynak, de erős Mad Max vibe-ot adnak az orosz katonai járműveknek.
Az orosz haderő gyakorlatilag teljesen kivonult Kijev és Csernyihiv térségéből az elmúlt napokban, az ukrán haderő visszafoglalta a korábban orosz megszállás alatt lévő településeket. Érdekes ábra készült az ukrán haderő által visszafoglalt területről.
A „kijevi rezsim durva és cinikus provokációjának" nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kijev térségében elkövetett állítólagos háborús bűncselekményeket és az erről készült felvételeket, miközben Orbán Viktor miniszterelnökkel beszélgetett – írja a Népszava a Kreml közleményére hivatkozva.
A teljes orosz vezetés háborús bűnösökből áll - jelentette ki szerdán Volodimir Zelenszkij a Habertürk török televíziónak adott interjújában, amelyet a Telegram-oldalán is közzétett.
Jelentős újabb szankciókat léptetett érvénybe Oroszország ellen szerdán a brit kormány, válaszul azokra az értesülésekre, amelyek szerint az orosz fegyveres erők civilek ellen követtek el atrocitásokat Ukrajnában.
Az ukrajnai Harkiv megyében található üzemanyagbázis és fegyverszállítmány megsemmisítéséről számolt be ki Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerda esti hadijelentésében.
Az amerikaiak 70 százaléka hazája ellenségeként tekint Oroszországra a washingtoni székhelyű Pew közvélemény-kutató központ szerdán közzétett felmérése szerint.
Litvánia fővárosában, Vilniusban szerdán vérpirosra festettek egy kis tavat az orosz nagykövetség közvetlen közelében, tiltakozásul az ukrajnai háború ellen.
Bulgária katonai védőfelszerelést, kétezer sisakot és kétezer golyóálló mellényt küld Ukrajnába, fegyvereket azonban nem - közölte szerdán Lena Boriszlavova kormányszóvivő.
A Kreml erői befejezték a kivonulást Ukrajna fővárosa, Kijev környékéről, és feltehetően a csapatok utánpótlását intézik az országba való várható visszatelepítéshez - közölte egy magas rangú amerikai tisztviselő a Sky News szerint.
A lengyel kormány útmutatót adott ki arról, hogyan kell felkészülni egy olyan válsághelyzetre, mint a háború. A lengyel vezetés tagadta, hogy a tájékoztatónak köze van Oroszország ukrajnai inváziójához - számolt be a Sky News.
Lengyel elemzések szerint összesen több mint 11 millió ember hagyhatja el Ukrajnát a háború miatt, közülük 2,8-7,3 millió menekült Lengyelországban maradhat - közölte szerdán a fejlesztési alapokért és regionális politikáért felelős lengyel minisztérium (MFiPR).
Megvannak a hivatalos csatornái az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború lezárását célzó tárgyalásoknak - jelentette ki szerdán Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója, a Moszkvával tárgyaló ukrán küldöttség tagja az Ukrajinszka Pravda hírportál érdeklődésére.
Nemzetközi tanulmányok is kimutatták, hogy Oroszország fehér felsőbbrendűséget hirdető szélsőjobboldali csoportokat támogat világszerte, hogy megossza a társadalmakat - jelentette ki Vera Jourová, az Európai Bizottság demokráciáért és átláthatóságért felelős biztosa szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén.
Kétharmados parlamenti többséget szerzett a Fidesz-KDNP a 2022-es választáson, és szokás szerint ezt követően nemzetközi sajtótájékoztatót tart Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő beszámolt arról, hogy szerdán hosszasan beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és javasolta neki, hogy azonnal hirdessen ki tűzszünetet. Egyúttal meghívta az orosz elnököt, az ukrán államfőt, a francia elnököt és a német kancellárt Budapestre a béketárgyalások érdekében. Kiderült: Magyarországnak nem akadály rubelben fizetni az orosz gázért, ahogy azt Oroszország kérte. Jelezte azt is konkrétumok említése nélkül, hogy a családtámogatási rendszer bővítését tervezi az új kormány. Azt is leszögezte, hogy a jelenleg alkalmazott árstop-intézkedéseket tovább akarja fenntartani a kormány, a tárgyalásokat erről el fogják kezdeni minden érintett szereplővel. Lázár János visszatérhet a kormányba. És a kormányfő nem zárta ki a különadók emelését, vagy újabb alkalmazását.
Joe Biden amerikai elnök a Twitteren számolt be a legújabb szankciókról, megerősítve a Sky News reggeli értesüléseit, amelyben a Biden-kormányzat egyik magasrangú tisztviselője közölte, hogy az USA szankciókat jelent be Vlagyimir Putyin két felnőtt lánya ellen.
Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Brüsszelben arról beszélt, hogy Putyin nem változtatta meg terveit, egész Ukrajnát az ellenőrzése alá akarja vonni - írja a brit BBC.
Hollandia az Oroszországgal szemben meghozott uniós szankciókkal összhangban 14 orosz tulajdonú luxusjacht esetében tiltotta meg, hogy elhagyja a hazai kikötőt, amelyben horgonyoz - közölte az NL Times című angol nyelvű holland hírportál szerdán.