A Founders Fund, a Peter Thiel amerikai milliárdos által alapított kockázati tőkecég ismét befektet a bitcoinba és az ethereumba - közölték források, jelezve a Szilícium-völgy megújult érdeklődését a kriptopénzpiacok iránt.
Az Unicredit vezérigazgatója, Andrea Orcel mára egyértelműen a befektetők kedvence, mindent megtesz a nyomott árazások eltűnéséért. Érdemes résen lenni, hasonló sztorik akár még a régiónkban is szembe jöhetnek.
Ma nem volt fontosabb makroadat közlés sem itthon, se külföldön, elsősorban a dübörgő negyedik negyedéves amerikai gyorsjelentési szezon befolyásolta a befektetői hangulatot, illetve a keddi amerikai inflációs adat előtti kivárás. A januári amerikai inflációs adat vízválasztó lehet a piacok számára a meglepő munkaerőpiaci adatok után, és a Fed esetleg már márciusban kamatot vághat. Európa és Amerika piacain is az óvatos optimizmus volt a jellemző, a magyar tőzsde azonban az OTP esésének köszönhetően alulteljesített - egy ukrán felvásárlási értesülést követően került lejjebb a magyar nagybank részvénye.
Kisebb elmozdulásokkal indult a nap az amerikai tőzsdéken, a Dow Jones és az S&P 500 is mindössze 0,1 százalékot emelkedett, míg a Nasdaq stagnál. Már a keddi napra készülhetnek fejben a befektetők, ekkor érkezik ugyanis a januári amerikai inflációs adat, amely vízválasztó lehet a piacok számára a meglepő munkaerőpiaci adatok után.
A tőzsdék szárnyalása ellenére igencsak rájárt a rúd az év eddigi részében a Teslára: a gyenge negyedéves számok és a csalódást keltő előrejelzés mellett a vörös-tengeri válság, és az újabb több mint vsszahívások is tovább rontották a befektetői hangulatot. A mostani esést követően azonban már megjelentek a fordulós jelek a Tesla grafikonján. Itt az idő beszállni?
Óriásit növekedett öt évvel ezelőtti tőzsdére lépése óta az AutoWallis Csoport: árbevétele négyszeresére, nyeresége tízszeresére ugrott, köszönhetően a következetesen végrehajtott növekedési stratégiának, melynek során a bővülést az organikus fejlődés mellett akvizíciók is támogatták. A régiós szinten is egyre meghatározóbb pozíciójú autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató tőzsdei pályafutása alatt 48 milliárd forintot vont be a tőkepiacról és több mint 10 akvizíciót hajtott végre, az általa képviselt márkák száma pedig 9-ről 23-ra nőtt.
Még a 2023-as legendásan kettészakadt esztendőnél is nagyobb szétválások mutatkoznak az egyes amerikai részvények és részvényindexek között az idei évből eddig eltelt hat hétben. Romlik az úgynevezett piacszélesség. Ez pedig az 1929-es, 1972-73-as, 2000-es és 2021-es példa alapján eléggé baljós árnyként vetül a jelenleg még szuper hangulatban menetelő börzékre.
Két bankot is privatizálhatnak Ukrajnában, az egyik iránt az OTP is érdeklődhet, írja az ukrán Ekonomicseszkaja Pravda (EP). Az OTP-vel kiemelten foglalkozunk a Portfolio Investment Day 2024 befektetési konferenciánkon, ahol a bank vezérigazgató-helyettese, Bencsik László beszél majd a bankcsoport helyzetéről, kilátásairól.
Közel két évtizednyi jelenlét után kivonul Romániából az OTP, az ottani operációt a legnagyobb román bank, a Banca Transilvania vette meg, az OTP pedig szabad szemmel is jól látható összeget kap a romániai cégeiért. Összegyűjtöttük a fontosabb kérdéseket és válaszokat a tranzakcióval kapcsolatban. Az OTP-vel kiemelten foglalkozunk a Portfolio Investment Day 2024 befektetési konferenciánkon, ahol a bank vezérigazgató-helyettese, Bencsik László beszél majd a bankcsoport helyzetéről, kilátásairól.
A Stellantis, a Mercedes-Benz és a TotalEnergies közös tulajdonában lévő ACC európai autóakkumulátor-gyártó hétfőn bejelentette, hogy három franciaországi, németországi és olaszországi "gigagyár" fejlesztéséhez szükséges nagyszabású finanszírozási kör lezárult.
A Duna House a BÉT oldalán közölte, hogy a 2023. december 1-jén kötött adásvételi szerződés, mely az Impact Alapkezelő részvényeinek értékesítésére vonatkozott, a vevő általi teljesítés hiánya miatt meghiúsult és megszüntetésre került.
A PannErgy a BÉT oldalán tájékoztatta a tőkepiaci szereplőket, hogy a vonatkozó közgyűlési határozattal összhangban, a részvény-visszavásárlási program keretén belül a társaság a Concorde, mint befektetési szolgáltató igénybevételével vásárolt PannErgy törzsrészvényt a Budapesti Értéktőzsdén.
Egy évvel ezelőtt egy amerikai shortos cég, a Hindenburg Resarch komoly vádakat fogalmazott meg Ázsiai akkori leggazdagabb emberével, Gautam Adanival és cégbirodalmával szemben. Adaniék hiába tagadták a vádakat, a befektetőket ez nem győzte meg: egy ponton közel 120 milliárd dollárt is meghaladta a milliárdos cégeinek tőzsdei vesztesége. Ennek következtében Adani személyes vagyona néhány hét alatt több mint felével csökkent. Egy évvel később azonban mintha mi sem történt volna: Adani ismét közel áll hozzá, hogy Ázsia leggazdagabb embere legyen, vagyona pedig egy év után először lépte át a 100 milliárd dollárt. Megnéztük, hogy minek köszönhető a milliárdos cégbirodalmának nem mindennapi feltámadása.
Új mérföldkövet jegyezett a héten a világ talán leginkább figyelt részvényindexe, az amerikai S&P 500, hiszen a csütörtököi kereskedésben története során először lépte át az 5000-es szintet. Az új mérföldkő és az elmúlt napokban egymás után dőlő történelmi csúcsok azonban az értékeltség jelentős növekedését és magukkal hozták. Volt már drágább az index, de azért most sem nevezhető olcsónak.
A bitcoin ETF elfogadását követően kissé lehűltek a kedélyek a kriptopiacon, ami egyáltalán nem számít nagyobb meglepetésnek, hiszen közel fél éve volt a befektetőknek beárazni az elfogadást. Az elmúlt pár hétben látott korrekciót követően azonban ismét lendületben van a bitcoin, és más kriptovaluták is kimondottan erősen teljesítenek. Megnéztük, hogy az újabb fontos mérföldkő előtt mely tényezők hajtják az emelkedést. Jöhetnek az új csúcsok?
A vezető nyugat-európai részvényindexek értéke mérsékelten esett pénteken, a magyar tőzsde viszont az OTP vezetésével felülteljesítő volt, eközben az amerikai piacokon vegyes mozgásokat láttunk, a Dow Jones minimális mértékben esett, az S&P 500 és a Nasdaq viszont emelkedett, előbbi történelmi csúcson zárt.