tőzsde

A Pentagon csak a BlackBerryben bízik - A befektetők velük tartanak

Az USA Védelmi Minisztériuma a BlackBerry készülékeiben bízik meg, és az elmúlt években igencsak gyengén teljesítő gyártótól rendelt telefonokat. A szokatlan megbízás a befektetők fantáziáját is megmozgatta, a BlackBerry árfolyama ma közel ötödével emelkedett.

Változások a BÉT-en

A 2014. márciusi index-felülvizsgálattól kezdve a BUX, BUMIX és CETOP20 felülvizsgálat lépéseinek menete és az új összetételű kosarak életbe lépésének időpontja megváltozik. Az új szabályok nem érintik sem a felülvizsgált időszakot, sem a kritériumokat, áll a BÉT közleményében.

Nyári uborkaszezonra emlékeztető napot zárt a tőzsde

Csendesen telt a hét első napja: a mai makronaptár szinte üres volt, csupán egyetlen, várt alatti kínai GDP-adat érkezett, ráadásul az amerikai piacokon sincs kereskedés. Mindezek fényében erőtlenek voltak a nyugat-európai indexek, csakúgy mint a hazai börze. A BUX végül alacsony forgalom mellett a Richternek köszönhetően minimálisan emelkedett.

Több mint egy hónapos csúcson járt az arany

Szűk sávban oldalazik az arany árfolyama a mai kereskedésben annak ellenére, hogy a CFTC adatai szerint nőtt az optimizmus a kilátásokat illetően. Bár csendesen telik a kereskedés, a sárga nemesfém több mint egy hónapos csúcson is járt.

Óriásfelvásárlás a söriparban

A világ legnagyobb sörgyártója, az AB InBev bejelentette, hogy 5,8 milliárd dollárért visszavásárolja korábbi dél-koreai leányát a KKR-től. A KKR annak idején 1,8 milliárd dollárt fizetett a cégért, amit aztán Dél-Korea első számú sörgyártójává futtatott fel - írja a Yahoo! Finance. A befektetők szemlátomást örülnek az ázsiai terjeszkedésnek, ugyanis az AN InBev árfolyama erősödik hétfőn.

A beszerzésimenedzser indexeké a főszerep a héten (QUAESTOR)

A héten szűkében leszünk a gazdasági adatközléseknek. A legfontosabb momentumoknak a feldolgozóipari és szolgáltatóipari beszerzési menedzser indexek előzetes adatsorai, valamint hazánk esetében a jegybak keddi kamatdöntő ülése tekinthető. A börzéket elsősorban a várt eredményektől való jelentős eltérések mozgathatják meg érdemben.

Gyorsított eljárásban tárgyalják Hernádi ügyét

Mint ismeretes múlt héten ismét tárgyalóasztalhoz ült a MOL a horvátokkal, így az elmúlt napokban megélénkült a híráramlás a MOL-INA-ügyben. A horvátok a legutóbbi hírek szerint a Genfben mûködő nemzetközi kereskedelmi jogi bizottságához fordulnak, a MOL pedig áll mindenfajta jogi vita elé. Hernádi ügyét pedig a horvátok gyorsított eljárásban tárgyalják.

Nem lesz ma kereskedés az Egyesült Államokban

A hét első napján nem lesz kereskedés az Egyesült Államokban ugyanis hétfőn tartják a megemlékezést Martin Luther Kingről. A világ többi részén a megszokott módon vannak nyitva a tőzsdék, valamint kedden már az amerikai piacokon is lehet majd kereskedni.

Zsíros üzletet kötött a Rába

A Rába megállapodást kötött a Kirchhoff Grouppal, amelynek értelmében nyugat-európai személyautókhoz szállít alkatrészeket a magyar gépgyártó.

Horvátországban vesz bankot az OTP

Horvátországban vesz bankot az OTP, írja a Vecernji list horvát napilap. A magyar bank átvilágította a Banco Popolare horvát leánybankját, és a lap szerint már meg is állapodott a horvát pénzintézetet vezetőivel.

Mindenkit lenyomtak a lengyelek

A tavalyi negyedik negyedév biztatóan alakult a régiós piacokon a forgalmat tekintve. Az euróban kifejezett kötések összértéke év/év és negyedév/negyedév alapon is emelkedett, sőt a teljes évet vizsgálva is növekedett a forgalom. A hazai tőzsde számára szintén jól sikerült az előző negyedév, ráadásul a többéves mélypontra csökkenő országkockázatnak köszönhetően a budapesti piac P/E alapú mutatója közelebb került a régiós társakéhoz.

Így vásárol egy profi autógyártót magának

A Peugeot részvényei a nyitást követően 10 százalékos zuhanást szenvedtek el azt követően, hogy megerősítették, a cég tőkeemelést hajt végre a kínai Dongfeng autógyártó és a francia állam segítségével - írja a Reuters. A szegény embert az ág is húzza, tartja a mondás, igaz ez a franciákra is, ugyanis az esésben az is szerepet játszik, hogy a vállalat értékesítése közel 5 százalékkal esett 2013-ban. A kínaiak viszont könnyen lehet, hogy jó üzletet csinálnak, ugyanis az európai autópiac a fordulat jeleit mutatta már tavaly.

Újabb nagytulajdonos tárazhat ki a MOL-ból

2008. januárjában vásárolt 7%-nyi részesedést a MOL-ban a cseh energetikai óriásvállalat, a CEZ, részvényenként 30 000 forinton, a papírokra azonban a hazai olajtársaságnak vételi opciója van, ami napokon belül fog lejárni. A lehívási ár a jelenlegi EUR árfolyammal számolva közel 24 000 forint, így figyelembe véve a MOL 14 000 forint körüli tőzsdei árfolyamát, a társaság nagy valószínűséggel nem fog élni opciós jogával. Ez pedig azt jelentené, hogy a CEZ értékesítheti a tulajdonában lévő MOL-pakettet, ami a Dana tavaly februári eladását látva komoly mozgásokat okozhatna a papírok árfolyamában.

4600 forintról folytatódhat a Richter-rali

Bár több szempontból is nyugodt hét elé nézünk, egyedi részvényekben esetleg devizapárokban alakulnak olyan formációk, melyek nagyobb mozgásokat hozhatnak. Ma a Richter mellett a UnitedHealth Group és az AUDJPY grafikonját vettük részletes vizsgálat alá.

Licitálás indulhat a mobilcégért

Újabb vevő jelentkezett be a Deutsche Telekom amerikai leányvállalatáért, a Bloomberg információi szerint most a japán Softbank kezdett tárgyalásokat a német vállalattal.

Siralmasan indult a szezon

Folytatódik az Egyesült Államokban a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon. Míg múlt héten a bankok voltak a fókuszban, az elkövetkezendő napokban a technológiai cégek ontják számaikat a befektetőkre. Intő jel viszont, hogy az eddigi gyorsjelentések nem sikerültek túl fényesre.

Gigaveszteségre zuhan a Deutsche Bank (2.)

A Deutsche Bank kellemetlen meglepetést okozott befektetőinek azzal, hogy a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozóan 1,15 milliárd eurós adózás előtti veszteségről adott számot a várt 628 milliós nyereség helyett előzetes jelentésében. A hatalmas veszteség egy része az 528 millió eurós jogi költségekkel magyarázható. A részletes adatokat várhatóan január 29-ei gyorsjelentésében közli a bank. A nyitás óta több mint 4 százalékot esett a bank részvényeinek árfolyama.

Elkelt a világ legdrágább whiskyje

A Sotheby's honghongi aukcióján elkelt a világ eddigi legdrágább üveg whiskyje. A 6 literes Macallan “M" Decanter by Lalique kristályüvegben értékesített italért 631 ezer dollárnak (140 millió forint) megfelelő hongkongi dollárt fizettek - írja a Bloomberg.

Itt a világ 10 leggazdagabb nője!

A világ 100 leggazdagabb emberének listáján még mindig túlsúlyban vannak a férfiak, az utóbbi években azonban egyre több hölgy is feltűnik a legvagyonosabbak között. Kevesen tudják, de a listán szereplő hölgyeknek olyan vállalatbirodalmakban van meghatározó tulajdonrésze, mint a Wal-Mart, a BMW, a Mars vagy a L'Oreal. Az alábbiakban a Bloomberg becslései alapján összeállított listából böngésztünk.

1986 óta nem látott csordaszellem a tőzsdéken

A világban látható folyamatok egyre bonyolultabbak, azt gondolhatnánk, hogy a vállalatok eredményeinek előrejelzése is egyre komplexebb feladat, ebből pedig akár az is következhetne, hogy az elemzői becslések is egyre nagyobb szórást mutatnak. A valóságban azonban ennek éppen az ellenkezője igaz: a profitbecslések egyre kisebb sávban szóródnak, írja a Business Insider.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nukleáris bázis mélyen Grönland jege alatt? Szupertitkos támaszpontra bukkant az Egyesült Államok repülőgépe
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.