Újabb biztosítót vásárol fel a VIG
A Vienna Insurance Group (VIG) új piacra lép azzal, hogy felvásárolja a moldáv Donaris Group biztosítót - jelentette be a társaság közleményében.
A Vienna Insurance Group (VIG) új piacra lép azzal, hogy felvásárolja a moldáv Donaris Group biztosítót - jelentette be a társaság közleményében.
A MasterCard ma közzétett tavalyi utolsó negyedéves számai olyannyira kiábrándították a befektetőket, hogy a második legnagyobb kártyatársaság részvényei több mint 7 százalékos mínuszba hullottak. Pedig a tavalyihoz képest sokkal jobban alakult a cég bevétele és egy részvényre jutó eredménye is, de a cég működési költségei jelentősen megugrottak.
Az OTP banka Hrvatska (OBH) megállapodást írt alá Zágrábban az olasz Banco Popolare bankcsoporttal, a Banco Popolare Croatia (BPC) 98,37%-os tulajdonrészének megvásárlásáró - tudatta a bank közleményében.
Egyetlen nap leforgása alatt összesen 4,5 milliárd dollárt keresett papíron a Facebook három alapítója, amikor tegnap a negyedéves gyorsjelentésre szárnyalt az árfolyam. Mark Zuckerberg vagyona már meghaladja a 27 milliárd dollárt a Bloomberg adatai szerint.
Miközben a Google befektetői kedvezően fogadták a negyedéves gyorsjelentést annak ellenére, hogy a profit elmaradt a várttól, az Amazon árfolyama közel 5%-kal került lejjebb a zárás utáni kereskedésben. Az amerikai internetes kereskedelmi óriás bevételei emelkedtek, de nem olyan mértékben, mint amire az elemzők számítottak. A negyedéves nyereség eközben duplázódott az előző év azonos időszakához képest.
A gyorsjelentés főbb pontjai:
Új partner után nézhetnek a horvátok az INA esetében a horvát gazdasági miniszter, Ivan Vrdoljak nyilatkozata alapján - értesült a Bloomberg. Ez az első olyan alkalom, hogy a horvátok nyíltan beszélnek egy új stratégiai partnerről.
A várakozásoknak megfelelő bevételről számolt be a Google tegnap, a piacok zárása után közzétett negyedik negyedéves gyorsjelentésében. Viszont az egy részvényre jutó eredménye alulmúlta a konszenzust. Mégis úgy tűnik, hogy a Motorola eladása miatti öröm ezt feledteti a befektetőkkel, a részvények ugyanis emelkedtek a zárás utáni kereskedésben.
A gyorsjelentés főbb pontjai:
A titkos jelszót ismerve a McDonald's vásárlói nem csak a hamburgerüket, de néhány adag heroint is megvásárolhattak az étteremlánc Pittsburgh-i egységében, írja a CNN. A drogot áruló alkalmazottat már őrizetbe vették, a McDonald's egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.
Jól jártak azok, akik az elmúlt három hónapban a Wall Street leggazdagabb befektetőinek részvénypozícióit igyekeztek lekövetni, az erre létrehozott iBillionaire index ugyanis több mint dupla akkora hozamot ért el, mint a széles piacot leképező S&P 500 - írja a Marketwatch.
Heves csapkodás jellemezte az elmúlt napokban a részvénypiacokat, egy megnyugvásban azonban a támaszig ütött részvények kedvező vételi szinttel kecsegtetnek. Ma a Metro mellett az Exxon és a McDonald's grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.
Eddig még relatíve jól tűrték a fejlett piacok a fejlődő régiókban látott piaci pánikot, az utóbbi napokban azonban az együttmozgás láthatóan erősödött, ami a Fed eszközvásárlási programjának várhatóan folytatódó szűkítése nyomán tovább erősödhet. Így az amerikai részvénypiacnak egyre nehezebb lesz már a jövőben külön utakon járni.
Az argentin részvénypiac Fernández második elnökségi ciklusa alatt a világ egyik legjobban teljesítő részvénypiaca volt, a kép azonban teljesen más, ha figyelembe vesszük az inflációt is: ekkor már a leggyengébbek között van - írja a Bloomberg.
Meredek emelkedésbe kezdtek a mai kereskedésben az amerikai indexek, amit egy kedvező GDP-adat is megtámogatott. A technológia szektor vezette az emelkedést, miután a Facebook szárnyalásba kezdett a vártnál jobb negyedéves gyorsjelentése nyomán.
A 160 napja tartó keresgélés után jövő héten kiválaszthatja Steve Ballmer utódját a Microsoft - írja a Re/Code. Minden jel arra utal, hogy a cégen belülről érkezhet az amerikai szoftveróriás új vezérigazgatója.
Az HSBC részvényeinek árfolyama a londoni kereskedésben délelőtt egy pillanat alatt 10 százalékot ugrott, majd a bankpapír szinte azonnal visszatért a normális értékéhez. Kövérujj szindrómára, vagyis egy véletlenül elgépelt hatalmas ajánlatra gyanakodnak a banknál - számolt be a CNBC.
Új történelmi csúcsra repítette a negyedik negyedéves gyorsjelentés ma a Facebook részvényeit. Hihetetlen forgalom mellett zajlik a kereskedés, kevesebb mint egy óra alatt elérte a Facebook az átlagos napi forgalmát.
A csütörtöki kereskedés enyhülést hozott a nemzetközi részvénypiacokon. A vezető nyugat-európai részvényindexek a tegnapi záróértékeik fölé erősödtek, amiben a csökkenő német munkanélküliség is szerepet játszott. Amerikában is erősödéssel indult a kereskedés, részben annak köszönhetően, hogy az ország gazdasága a várakozásoknál nagyobb mértékben bővült. Ebben a környezetben nem meglepő, hogy a magyar tőzsde is elkezdte ledolgozni korábbi hátrányát és a Magyar Telekom vezetésével erősödött csütörtökön.
Az elemzői várakozásoknak megfelelő mértékben, 230 milliárd köblábbal csökkentek az USA gáztartalékai az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint. Az adatra tovább csökkent amerikai jegyzésű gáz árfolyama, mely 6%-ot esett a csütörtöki kereskedésben, miután szerdán több mint 12%-os ralit vágott ki az árfolyam.
A Graphisoft Park SE bejelenti, hogy 2014. február 1-től kinevezett gazdasági igazgatója és befektetői kapcsolattartója Hajba Róbert, aki korábban is (2008. december 15- től 2013. április 30-ig) ellátta ezt a feladatot.
Az amerikai kormány a korábbi 863,6 millió dollár helyett 2,1 milliárd dollár követel a Bank of Americától a válság során elkövetett szabálytalan értékesítések miatt - számolt be a Reuters.
A legtöbb házaspár különböző lakástervek megvalósítására költi a Babaváró hitel immár 11 milliós összegét....
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló)...
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak....
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom...
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Elindult a "KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram" (GINOP Plusz-1.4.4-24) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése....
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?