tőzsde

Elbizonytalanodtak a piaci szereplők

Gyorsjelentéseknek és egy eurozónás adatnak örültek tegnap a befektetők, így a részvénypiacok igen jól teljesítettek. Bár a hazai börze ma is zárva, a nyitva levő nyugat-európai piacokon kisebb lejtmenettel indult a nap, a déli órákban a tegnapi zárószintek körül folyik a kereskedés. Ma már csak egy amerikai makroadat érkezik, de vállalati gyorsjelentésekből szép számmal akad majd.

A Nokia nagyot dobott a Microsoft bevételein

Bevétel és egy részvényre jutó eredmény soron is kellemes meglepetést okozott a Microsoft, sőt a bevételek bázishoz képest jelentősen emelkedtek. A részvények árfolyama több mint 1 százalékkal emelkedik.

Itt az újabb jel: menekülőre fogták a befektetők

Egyre nő a kockázatkerülés a részvénypiacokon, ennek újabb jele, hogy a leginkább shortolt részvények az utóbbi időszakban elkezdtek alulteljesíteni. Azt, hogy a befektetők vonakodnak a kockázatoktól, több más indikátor is megerősíti, a kispapírok továbbra is lemaradók, a bóvli kötvényeket két kézzel szórják, a volatilitás pedig több éves csúcsra ugrott.

Ismét főhet a fejük a befektetőknek - Jókora csalódást okozott az Amazon

Továbbra is várat magára a nyereség az Amazonnál. Bár a társaság a harmadik negyedéves gyorsjelentésében bevétel soron csak minimálisan maradt el az elemzők várakozásától, a veszteség jóval nagyobb lett a vártnál. A befektetőknek ráadásul a menedzsment folyó negyedéves prognózisa is csalódást okozott. Így nem is annyira meglepő, hogy több mint 10 százalékot zuhant a részvények árfolyama.

Tényleg a gatyánk is rámegy az internetadóra?

Újabb adót vet ki a távközlési cégekre a kormány, azaz mégsem, egy korábbit terjeszt ki az internetezésre, ami 20 milliárdot hozhat a költségvetésnek, de lehet, hogy 200-at, de az csődbe vinné az internetszolgáltatókat, akkor legyen inkább csak 20-25 milliárd az adóteher, de akkor kellene egy felső korlát, mondjuk nagyjából ezer forintos, vagy legyen inkább csak hétszázas?

Sok itt a kérdés, úgyhogy jöjjön az internetadó szájbarágó!

Egész nap zsákolták a részvényeket

Jó hangulatban telt a nyugat-európai részvénypiacokon a kereskedés, miután az eurozóna feldolgozóipari bmi-je kedvező képet festett. A jó hangulatot az amerikai vállalati gyorsjelentések tovább fokozták, így a tengerentúlon is vették a részvényeket.

Rekord kínai értékesítésről számolt be a General Motors

Csütörtökön jelentett a General Motors, mely árbevétel soron elmaradt, de egy részvényre jutó eredmény soron felülteljesítette az elemzői konszenzust. A társaság Észak-Amerikában jól teljesített, és Kínában is rekord értékesítésről számolt be.

Brazil választások: hogy tudod megjátszani?

Nagy izgalmakat tartogatnak az elkövetkező napok, illetve hetek, de akár hónapok is, hétvégén ugyanis lezajlik a brazil elnökválasztások második fordulója. Az eredményen nagyon sok múlik, a következő évi makrogazdasági kilátásokat nagyban befolyásolja, hogy a jelenlegi elnök, Dilma Rousseff marad-e hatalmon, vagy a piacbarát politika mellett elkötelezett kihívója, Aécio Neves. Azoknak, akik arra számítanak, hogy befektetői szempontból kedvező kimenetel valósul meg a választásokon (hiteles gazdaságpolitika, felzárkózás), rövid távon a rubel dollárral szembeni vásárlásán érdemes leginkább gondolkodni a Morgan Stanley szerint, míg hosszabb távon a brazil állampapírokban és részvényekben lehet ebben az esetben komoly érték.

Ilyen nincs: már megint tévedett a Tesco

Ismét mellélőtt a Tesco. A brit kiskereskedelmi áruház nem is olyan rég arra figyelmeztett, hogy a vártnál mintegy 250 millió fonttal kevesebb lehet az első féléves profit. Nem kellett sokat várni, és kiderült, hogy megint tévedett a menedzsment. Az újabb hibát követően lemond a társaság elnöke. A részvényeseket azonban ez sem vigasztalja, a papírok árfolyama több mint 5 százalékkal zuhan.

Meglepte az elemzőket a svájci nagybank

Csütörtök reggel tette közzé a Credit Suisse a harmadik negyedéves gyorsjelentését, melyben a vállalat emelkedő bevételek és több mint duplázódó profitról számolt be, sőt az elemzői konszenzust is sikerült felülteljesítenie.

Ma és holnap zárva a budapesti tőzsde

Az 1956-os forradalomra való emlékezés miatt a Budapesti Értéktőzsdén nem lesz kereskedés csütörtökön és pénteken. A régiós és a nyugati börzéken ugyanakkor a megszokottak szerint lehet majd kereskedni.

Eséssel zárt Amerika

Az amerikai részvénypiacokon az elmúlt napok menetelését követően eséssel zárták a szerdai kereskedést. Fontos, piacbefolyásoló makrogazdasági adat nem látott napvilágot és a vállalati hírek sem ösztönözték vásárlásra a befektetőket.

Keresztbe tett az internetadó a Magyar Telekomnak

Bár a nyugati piacokon ma mérsékelten optimista hangulatban telt a délelőtt, a BUX gyengén teljesített. Igaz az összes blue chip lejjebb került, a Magyar Telekom a tegnap bejelentett internetadó miatt látványosan alulteljesítette társait, a papírok árfolyama több százalékot zuhant.

Veszik a repülőket, örül a Boeing

Megemelte az idei évre vonatkozó profitvárakozását a Boeing azt követően, hogy közzétette ma a harmadik negyedéves gyorsjelentését, amelyben a vártnál jobb számokat közölt. A részvények mégis kisebb eséssel indították a kereskedést.

Az internetadó még sapkával is nagyon durva

Az internetadó tegnap bejelentett első változata igencsak durván hangzott, a szolgáltatókra akár több mint 200 milliárd forintos terhet rótt volna. Azóta észbe kaptak a kormánypárti politikusok, Rogán Antal ma már egy a távközlési adónál látotthoz hasonló felső korlát bevezetéséről beszélt. Ez a lépés töredékére csökkenti az internetes cégek adófizetési kötelezettségét, a teher azonban még mindig elképesztően magas.

Reagált a Magyar Telekom

A 2015-ös adótervezet ismertetését követően megszólalt a Magyar Telekom is. A távközlési vállalat szerint a tervezett adó veszélyezteti a hazai szélessávú hálózatok fejlesztését.

Pusztító lehet az internetadó

Első ránézésre ijesztő törénytervezetet tettek közzé tegnap: a kormány internetadó bevezetését tervezi, amely az eddig megjelent sarokszámok alapján brutális mértékű adóterhet jelentene az internetszolgáltatást nyújtó cégeknek. Persze a nyilatkozó politikusok máris finomították az elképzeléseket, Rogán Antal tegnap már egy felső korlát bevezetéséről beszélt, igaz, ennek pontos mértéke egyelőre nem ismert. Az alábbiakban azt vizsgáltuk meg, hogy hogyan hathat a hazai távközlési piac legnagyobb szereplőjére, a Magyar Telekomra az új adó.

Kifakadt a Citi korábbi vezére a kivonulás miatt

A Citigroup korábbi elnöke és társ-vezérigazgatója, John Reed kemény hangnemben kritizálta a bank jelenlegi menedzsmentjét: azzal nem ért egyet, hogy a bank 11 lakossági piacról vonul ki - írja a Financial Times.

Durván elszámolhatta az NGM - 220 milliárdos internetadó jöhet!

Minden megkezdett gigabyte adatforgalom után 150 forintos adót vetne ki a kormány, az NGM számításai szerint 20 milliárd forint adó folyhat be, az internetadóból. Csakhogy a magyarországi internetforgalmi statisztikák alapján ennél jóval nagyobb összeg adódna, az adóteher akár a 200 milliárd forintot is meghaladhatja, véli Kis Gergely, az eNet partnere.

Nagyot nyert a Yahoo az Alibabán

Felrobbant a Yahoo nyeresége a harmadik negyedévben, ami az Alibaba-részvények értékesítésének volt köszönhető. Viszont az egyszeri tételektől tisztított eredmény is jelentősen meghaladta az elemzői konszenzust, aminek örülnek a befektetők, a papírok több mint 3%-ot erősödtek zárás után.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

  • A várt csökkenéssel szemben minimális, 1%-os bevételnövekedést ért el a Yahoo a harmadik negyedévben
  • Eredményszinten magasan az elemzői konszenzust felülmúló számokat közölt a cég: egy részvényre jutó eredménye 70%-kal haladta meg a várakozásokat az egyszeri tételek nélkül
  • Az Alibaba-részvények eladásának köszönhetően a Yahoo nettó eredménye az egy évvel ezelőtti 300 millió dollárról 6,8 milliárd dollárra emelkedett
  • A mobil hirdetésekből már 200 millió dolláros bevétele volt a negyedévben a Yahoo-nak
  • A display-hirdetések bevételei 6%-kal estek
  • A Yahoo piaci részesedése csökkenhet idén az internetes hirdetések piacán

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.