2022 első felében világszinten emelkedett a fintech felvásárlások és összeolvadások (M&A) száma, 591 regisztrált tranzakcióval. A növekedés mögött az áll, hogy a vevők idén kedvezményes áron vásárolhattak - írja a Finextra.
A romló piaci környezet arra sarkallja a vállalkozásokat, hogy a tőkepiacok felé forduljanak, azonban a tőzsdei bevezetés még a belépő szintet jelentő Xtend piacra is alapos felkészülést igényel, ezért a BÉT kötelezi a tőzsdére készülő cégeket, hogy kijelölt tanácsadói segítségét vegyenek igénybe. Hogy miben tudják a tanácsadók segíteni a cégeket és milyen más lehetőségeik vannak a forrásbevonásra, arról a kijelölt tőzsdei tanácsadói státuszt frissen elnyerő Stradamus Zrt. igazgatósági tagjait, Boros Áront és Simon Stellát kérdezte a Portfolio.
Történetének eddigi legnagyobb összegű befektetésével, 5 milliárd forinttal emelt tőkét zárt körben a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett UBM Holding Nyrt-ben az állami tulajdonú MFB Csoporthoz tartozó Hiventures, amely az idei évtől kezdődően már tőzsdei vállalatok beruházásaihoz is hozzájárul - áll a szervezet közleményében. A magyar takarmányipar vezető, regionális szinten is meghatározó szereplője a tranzakció révén több kapacitásbővítő beruházást hoz tető alá idehaza, valamint a román és a szlovák piacokon. A napokban lezárt ügylettel több mint 22 milliárd forintra emelkedik a Hiventures által kezelt vállalati tőkebefektetések összege.
A Klarna Bank a helyzetet ismerő személyek szerint azt fontolgatja, hogy az egy évvel ezelőtti értékeléseknél lényegesen alacsonyabb értékelés mellett vonna be új forrásokat, amely újabb jele annak, hogy mostanában rájár a rúd a technológiai cégekre.
Az Aeroflot orosz állami légitársaság 185,2 milliárd rubel (3 milliárd dollár) tőkebevonást tervez új részvények kibocsátásából - jelentették be kedden.
A legfrissebb értesülések szerint a SpaceX 1,7 milliárd dollárnyi új finanszírozást kíván felvenni, amivel a magáncég értékét körülbelül 127 milliárd dollárra emelkedhet.
A Fehér Nyúl Sörfőzde nemcsak prémium söreivel, de jellegzetes grafikai illusztrációival is nevet szerzett magának a sörkedvelők körében, most pedig egy merőben szokatlan tőkebevonási módszerrel, közösségi finanszírozással teremtenék meg további növekedésük alapjait. A lépéssel bevallottan nemcsak a forrásbevonás a céljuk, amire más, hagyományos csatornák is rendelkezésükre állnának, hanem egy olyan közösségépítés, melynek keretében fogyasztóik még közelebb kerülnek a sörfőzés és a különleges főzetek világához, miközben maguk is részesednek egy nagy növekedési potenciállal működő társaság üzleti sikereiből, sőt, a távlati célok között a tőzsdére lépés lehetősége is felsejlik.
Milyen kiaknázatlan lehetőségeket rejt a HR és a belső kommunikáció digitalizációja egy vállalatnál? Összehangolhatók-e a kék és a fehérgalléros munkavállalók esetében a kommunikációs folyamatok? Hogyan fejleszthető a vállalati elköteleződés és a dolgozók megtartása? Egyebek mellett ezekről a kérdésekről is beszéltünk Barathi Tamással, a belső kommunikációval foglalkozó Blue Colibri alapítójával a Portfolio Business podcast új epizódjában. A műsorban szóba került még, hogy magyar startupként milyen kihívásokat jelent akár a hazai, akár e nemzetközi piac, hogy érdemes-e tisztán hazai startupot indítani, illetve hogy mikor érdemes startupként elgondolkodni a tőkebevonáson.
Magyarországon regionális és európai összehasonlításban is arányában kevés cég élt eddig a tőkepiaci forrásbevonás lehetőségével, jellemzően hitelekkel finanszírozták működésüket, bővülésüket. Azonban a kifejezetten tőkepiaci jogra specializálódott AegisLegal Ügyvédi Iroda alapítói, Simon Stella és Perger Gábor úgy látják, hogy a BÉT elmúlt években bevezetett tőzsdefejlesztési programjai mára beértek, és már a tavalyi évben is több tőzsdei bevezetés volt az Xtend piacon, de a Standard kategóriában is. Mindez egy új korszak kezdetét is jelentheti a vállalati finanszírozásban.
Egymilliárd dolláros tőkebevonást hajtott végre a tőzsdei bevezetésre készülő médiavállalat, melyet Donald Trump volt amerikai elnök alapított – írja a BBC a cég bejelentésére hivatkozva.
Külső befektetőnek adná el a Gyulahús Kft. legfeljebb 49 százalékát a város önkormányzata, hogy így finanszírozzák a húsipari cég mintegy 13 milliárd forintos fejlesztési elképzeléseit. A tranzakció révén a jelenlegi, elavult szárazáru-üzem kiköltözne a városból, és modern, hatékony új létesítményben működne a jövőben. A jelentős kapacitásbővítéssel is járó beruházás megőrizné a munkahelyeket, és növelné a cég versenyképességét is. A külső befektetőknek szóló felhívás már október elején megjelenhet.
A német magánbérlakás-piacon aktív hollandiai társaság, az ARGO Properties nyilvános részvényibocsátást hajtott végre, amelyben – nemzetközi terjeszkedési stratégiája részeként – a Cordia International is részt vett.
Március végén olvashattunk a pletykáról, miszerint a Microsoft tárgyalásokat folytat a Discorddal, a közösségi platform több mint 10 milliárd dolláros felvásárlásáról. Az akvizíció létrejötte esetén a Discord prémium szolgáltatását, a Nitrot a Microsoft az Xbox-féle előfizetős szolgáltatásába, a GamePassba integrálhatta volna, most azonban úgy néz ki, hogy meghiúsul az üzlet.
A 2011 óta működő ViVeTech 2021 második felében tervezi részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsdén. Ehhez most 40 millió forint, 50 százalékos intenzitású, vissza nem térítendő támogatást nyert el a BÉT Mentoring Programjától, a BÉT és a Pénzügyminisztérium közös, kis- és középvállalatok tőzsdei megjelenését, felkészülését elősegítő pályázatán. A cég saját fejlesztésű szoftverével és ahhoz kapcsolódó új szolgáltatáscsomagjával készül belépni a nyugat-európai piacra és a tőkebevonással ezt kívánja finanszírozni.
A home office, a vállalati rendszerek új igényekre szabása és a koronavírus miatti változások helyzetbe hozták a digitalizációs forradalom miatt egyébként is jó pozícióban lévő IT-cégeket. A Portfolio az egyre nagyobb szereplőnek számító, a Budapesti Értéktőzsdén is jelen lévő OTT-ONE elnök-vezérigazgatóját, Májer Bálintot kérdezte az online videóplatformok és az adatbiztonság területén folytatott fejlesztésekről, a társaság tőkepiaci jelenlétéről, illetve az egészségügyi beszállításokkal kapcsolatos tervekről.
33,9 milliárd dollárnyi befektetői tőke áramlott a világ fintech-startupjaiba tavaly, amely kevesebb, mint az a 40,8 milliárd dollár, amely 2018-ban célozta meg a szektort. Kevesebb ügylet is született: 2018-ban 2049, 2019-ben viszont csak 1912 tőkebevonást bonyolítottak le sikeresen – derül ki a CB Insights legfrissebb kutatásából.
14 millió dollárnyi kockázati tőkét vont be a FintechOS, egy román startup, amely abban segít a bankoknak, hogy tudják tartani a lépést a fintechcégek digitális termékeivel – írja a TechCrunch.
150 millió dollárnyi tőkét vont be az Ualá személyes pénzügyekkel foglalkozó alkalmazást üzemeltető startup - írja a TechCrunch. A tőkebevonást a Tencent és a SoftBank Latin-Amerikára szakosodott befektetési alapja vezényelte le. Az Ualá egy Revoluthoz, a Monzóhoz és a Nubankhoz hasonló mobilalkalmazás és hitelezési platform, amely nem szeretne univerzális bankká válni.
8,5 millió dollárnyi befektetői tőkét vont be a kaliforniai Altruist nevű startup. A tőkéből egy digitális platformot hozna létre a cég pénzügyi tanácsadóknak - írja a Los Angeles Business Journal.
2,5 millió euró (kb. 831 millió forint) kockázati tőkebefektetés befogadásáról írt alá megállapodást a Lead Ventures és az MFB csoporthoz tartozó Hiventures alapkezelőkkel a Neticle, egy intelligens szövegelemző megoldásokat nyújtó startup. A cég a termékeinek fejlesztésére és regionális terjeszkedésre használja majd a befolyt összegeket - áll a társaság közleményében.