török

Durva a helyzet - Háború robbanhat ki Oroszország és Törökország között

Zárt ajtók mögött ülésezik közép-európai idő szerint péntek este 9 órától az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT), amely Oroszország kérésére a szíriai konfliktusról tanácskozik majd - derült ki az orosz külügyminisztérium közleményéből.
Moszkva azért kezdeményezte a testület összehívását, mert nyugtalanítja, hogy Törökország szárazföldi katonai műveletet helyezett kilátásba Szíriában.

Újra engedélyezték a Twittert Törökországban!

Törökországban a helyi internetet felügyelő hatóság újra engedélyezte a Twitter használatát, amelyet két héttel ezelőtt tiltottak be az országban. Az indok szerint a szólásszabadságot sértette a korábbi lépés - számolt be a döntésről a Reuters.

Betiltották Törökországban a Twittert!

Betiltotta Törökországban a Twittert az internetet felügyelő hatóság nem sokkal azután, hogy a miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan azzal fenyegetőzött, hogy kiírtja a közösségi oldalt. A választásokig mindössze 10 nap van hátra.

Erősebb szintre kapaszkodott a forint

A tegnapi jelentõs gyengülés, majd nap végi erõsödés után ma viszonylag jó formában vágott neki a forint a napnak, és dél körül határozott erõsödést produkált. Ezzel az euróval szembeni jegyzések 295,5-ig süllyedtek, amelyet délután újra tesztelt az árfolyam. Tegnap még 301-nél is járt a kereskedés, azaz intenzív kilengéseknek vagyunk szemtanúi. Ezek az elõttünk álló napokban is fennmaradhatnak, mivel a külföldi hangulatban is nagy kilengések látszanak. Ennek oka egyrészt az, hogy a Fed felõl várt monetáris politikai változás még hozhat pozícióátrendezéseket, másrészt a török feszültség egyelõre beláthatatlan következményekhez vezethet, harmadrészt a német alkotmánybírósági meghallgatások mai körében is elhangozhatnak fontos üzenetek az EKB kötvényvásárlási programjával kapcsolatban.

Durvul a helyzet Törökországban - Esik a török index

Technikai hiba miatt nem a megszokott időben kezdődött a kereskedés az isztambuli tőzsdén. Isztambuli idő szerint 9:15-9:30 között került sor az ajánlatgyűjtésre, és 9:30-tól pedig elindult a kereskedés is. A kezdő gong után az ISE-100 közel 2 százalékkal került lejjebb, mellyel a régió leggyengébb tőzsdemutatója.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Leleplezték a kormány digitális mestertervét -
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.