Csődbe mehet a világhírű Globe Színház a koronavírus miatt
Állami segítség nélkül a koronavírus-járvány miatti bezárást nem fogja tudni átvészelni a londoni Globe Színház - figyelmeztetett a teártum a kormányhoz eljuttatott dokumentumában.
Állami segítség nélkül a koronavírus-járvány miatti bezárást nem fogja tudni átvészelni a londoni Globe Színház - figyelmeztetett a teártum a kormányhoz eljuttatott dokumentumában.
Hétfőig 526 beruházó jelentkezett versenyképesség-növelő támogatásért, összesen 254 milliárd forint értékű befektetést vállaltak - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután három magyarországi cégnek versenyképességi támogatásról szóló okiratokat adtak át.
Nagy erőkkel próbálja újraindítani gazdaságát a kínai Vuhan városa. A település, amelyet az új típusú koronavírus kiindulópontjaként tartanak számon, jelentős kedvezményeket ad lakosainak, ha azok új, helyben gyártott járműveket vásárolnak.
Bár már korábban is rámutattunk, hogy a 9000 milliárd forintosra, a GDP 18-20%-ára hirdetett gazdaságvédelmi akcióterv költségvetést érintő része valójában sokkal kisebb, a GDP talán 2%-át éri el, de most, hogy kiszivárogtak a kormány intézkedéseinek pontosabb részletei, ez még inkább helytálló. Látszólag nagy intézkedéshalmazról van szó, de belőle a tényleges támogatások összege kevés, inkább a hitelek dominálnak és sok helyen korábban már meglévő terveket, bejelentett intézkedéseket csomagoltak bele, vagy valószínűleg a lazábban felhasználható EU-s pénzekkel finanszírozzák majd.
Négy hónappal meghosszabbíthatja a bértámogatások fizetését a brit kormány, szerintük őszig szükség lehet a kormányzati programra – jelentette be a szigetország pénzügyminisztere kedden. A brit kormány jelenleg a bér 80 százalékára nyújt támogatást havi 2500 fontos jövedelemig.
Az amerikai szenátus elfogadta kedden a 484 milliárd dolláros pénzügyi csomagtervet, amely révén segítséget kapnak a többi között a kisvállalkozások és a kórházak a koronavírus-járvány okozta nehézségek leküzdéséhez.
Több mint hatvan strand újul meg idén a Balatonnál - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
Kimerült az a 350 milliárd dolláros hitelkeret, amit a kis- és közepes vállalatok bértámogatására hoztak létre az USA-ban. Így egyelőre nem fogadnak be további igényléseket, amíg a kongresszusi képviselők nem jutnak dűlőre a finanszírozásról.
Az Európai Bizottság jóváhagyta azt az 50 milliárd forint összegű magyar támogatási programot, amely a koronavírus-járvánnyal összefüggésben hivatott a magyar gazdaság működését segíteni. A támogatási programot a Bizottság az állami támogatásokra vonatkozóan nemrég elfogadott ideiglenes keretszabálya alapján hagyta jóvá - derül ki az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének közleményéből.
A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében az Appeninn két leányvállalatának, a PRO-MOT HUNGÁRIA Ingatlanfejlesztő Kft., valamint a Solum-Invest Kft. a Kisfaludy Balatoni e-kikötő fejlesztési konstrukcióban korábban benyújtott pályázata is pozitív elbírálásban részesült - derült ki az Appeninn közleményéből.
Alig egy hónap alatt csaknem félmillió vállalkozás jelentkezett Németországban állami bértámogatásért a koronavírus-járvány miatt kedden ismertetett kormányzati adatok szerint.
Nyolc ország, köztük Magyarország is arra kéri az EU-t, hogy enyhítsenek a kamionsofőröknek tervezett szigorúbb munkafeltételeken most, hogy van éppen elég gond a koronavírus miatt – számol be a hírről a Reuters.
Az Európai Unió több százmillió euróval támogatja a nyugat-balkáni országokat és a keleti partnerállamokat a koronavírus-járvány elleni küzdelemben - hangzott el az Európai Bizottság hétfői, videokonferencia keretében tartott sajtótájékoztatóján Brüsszelben.
Ideiglenesen elérhető állami támogatási lehetőségekre vonatkozó keretszabályozást tett közzé az Európai Bizottság a koronavírus-járvány által okozott gazdasági változásokra reagálva. Az új szabályozás lehetővé teszi, hogy a tagállamok támogatást nyújtsanak a koronavírus-járvány miatt nehézségekkel küzdő KKV-k és nagyvállalatok számára. A Deloitte szakértői foglalták össze a vissza nem térítendő támogatás, adóintézkedések, garanciatámogatás és kamattámogatás részleteit.
Fontos gyakorlati tanácsokat osztott meg ügyfeleivel pénteki hírlevelében az OTP Hungaro-Projekt Kft. a koronavírus miatti veszélyhelyzet idején javasolt lépésekről az EU-pályázatok terén. Mivel a helyzet most tényleg rendkívüli a gazdaság minden területén, és a tanácsok mindenkinek jól jöhetnek, ezért az alábbiakban megosztjuk ezeket olvasóinkkal is, hogy ezzel is segítsük a sokféle, most felmerült dilemma és nehézség enyhítését.
Korábban ezer dolláros támogatásról lehetett hallani, most azonban az egyik republikánus szenátor 1200 dolláros támogatásról beszélt. Ezt az összeget minden amerikai állampolgár megkapná, akinek évi 75 ezer dollárnál kevesebb jövedelme van.
A CIB Bank is támogatja a kormány által bejelentett intézkedéseket, emellett bejelentette, hogy 20 millió forint azonnali támogatási keretet biztosított egészségügyi eszközök beszerzésére a Szent László Kórház számára.
Az Európai Unió minden szükséges támogatást meg fog adni Görögországnak a migrációs válság kezeléséhez, és csalódnak azok, akik éket próbálnak verni a közösség tagjai közé - jelentette ki kedden az Európai Bizottság elnöke.
Egyértelműen nem piaci alapú játékos, amely az olcsó árakkal, lopással és gengszterséggel akarja a piaci versenyt aláásni, így úgy működik, mint egy maffia – ezeket állította névtelenséget kérve Donald Trump amerikai elnök egyik vezető tisztségviselője a CNBC-nek. A kínai cég kikérte magának ezeket a kijelentéseket, amelyek szerinte teljességgel alaptalanok.
A magyar, vagy EU-s vissza nem térítendő támogatást elnyert cégek mintegy 80%-a bízik abban, hogy ez pozitív hatással lesz a vállalkozására, miközben a kis- és középvállalkozások 60%-a tervez idén 50 millió forint körüli, vagy afeletti beruházást – derül ki a Via Credit pályázati tanácsadó kérdőíves felméréséből.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Joe Biden visszalépését követően.
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.