Gulyás Gergely mai szavai szerint 23 milliárd forinttal támogatja a kormány a hazai önkormányzatokat a kieső adóbevételek miatt, de úgy tűnik, Budapest ebből egy forintot sem kap.
A kormány 5,6 milliárd forintot biztosít a ferencvárosi egészségügyi szolgáltatóközpont fejlesztésére az Egészséges Budapest Programban (EBP), jelentette be közösségi oldalán az emberi erőforrások minisztere.
Azzal, hogy a kormány egyelőre lemondott az uniós helyreállítási programból járó bő 9 milliárd eurónyi hitelről, és csak a 6 milliárd eurónyi vissza nem térítendő támogatást kéri, lényegében egy teljesen új Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervet (HET) kell készítenie, hogy a kisebb összegbe is beleférjenek az elképzelések, amelyek egyúttal továbbra is megfelelnek az uniós elvárásoknak – rajzolódik ki friss sajtóinformációkból. Fontos tudni, hogy mivel 2022-ben úgyis hozzá kell nyúlni minden tagállam helyreállítási tervéhez, ezért például akkor, vagy akár 2023-ban is lehet még élni a most elengedett hitel (egy részének) lehetőségével.
A digitális oktatásban tanuló diákok, családjaik és tanáraik számára elérhetővé tett ingyenes internet szolgáltatásra eddig mintegy 280 ezer igény érkezett. A kisebb szolgáltatók mától nyújthatnak be egyedi támogatási kérelmet kiesett bevételük kompenzációjára - hívta fel a figyelmet keddi közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Egy változó világban az országok közötti szolidaritás fontossága állandó marad - mondta Krisztalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője kedden a dél-kínai Hajnan szigetén fekvő Boao városban rendezett ázsiai gazdasági konferencia (Boao Forum for Asia - BFA) nyitó plenáris ülésén videokapcsolaton keresztül.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakmai támogatásával újra megnyílnak az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) ösztöndíjpályázatai – közölte a tárca. A program 4 milliárdos keretösszegére 2021. május 20-ig, elektronikus úton pályázhatnak az alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló hallgatók, fiatal oktatók és kutatók. Idén is külön kiírás szólítja meg a tehetséges doktorvárományosokat és posztdoktorokat, ezzel téve teljessé a kutatói életpálya támogatását.
Az Európai Bizottság pénteken jóváhagyta azt az 50 millió eurós (mintegy 18 milliárd forintos) magyar programot, amely a koronavírus-járvány által sújtott cégeknek hivatott támogatást nyújtani.
Egyszerűbb feltételek mellett, még többen igényelhetik a január 1-jén bevezetett otthonteremtési és otthonfelújítási támogatásokat - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter Facebook-bejegyzésében pénteken.
Az agrárium hitelállománya tovább fog gyarapodni a következő években, a vidékfejlesztési program részeként érkező hatalmas forrás pedig a magyar agrárium versenyképességét is növelheti - mondta a Portfolio-nak Harnóczi György, az OTP Agrár főosztályvezetője. A szakember kiemelte: ha az elmúlt öt évet vizsgáljuk, az agrár hitelpiac 2016 és 2020 között összességében 592 milliárd forinttal növekedett, ennek 62%-a a mezőgazdasági szektorban, 38%-a az élelmiszeriparban történt.
Youngart néven indult online galéria azzal a céllal, hogy összekösse a fiatal tehetséges művészeket a műkedvelő nagyközönséggel, segítse műveik népszerűsítését és értékesítését, anyagi jellegű támogatást nyújtson. Az alapítók szándéka szerint egyfajta művészeti közösséget is építenek, ami által többszáz műalkotásból álló kollekcióval várják a műkedvelőket. Az online platform áprilisban hirdeti meg első képzőművészeti ösztöndíj programját.
Közel háromszor több pénz jut a következő időszakban a magyar mezőgazdaság és vidék fejlesztésére, a támogatási összegek ilyen mértékű emelkedése pedig a korábbinál jóval nagyobb mozgásteret biztosít az agrárvállalkozások számára – mondta a Portfolionak Harnóczi György, az OTP Agrár főosztályvezetője. Hozzátette, a nagy összegű forrás által az agrárium fejlődése dinamizálható lesz, ami különösen fontos az olyan nagy tőkelekötésű ágazatokban, mint az állattenyésztés és a kertészet. A szakemberrel emellett arról is beszélgettünk, hogyan alkalmazkodik az OTP Agrár ehhez a „megerősített” vidékfejlesztési programhoz, mik a várakozásaik, illetve mit látnak, a zöldítés tekintetében milyen kihívások várhatók a következő években.
Idéntől már fél év helyett egy teljes éven át igénybe vehető a Mentor Program, amely a kezdő vállalkozásoknak segít az adózási szabályok megismerésében - közölte az MTI-vel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) uniós pénzügyi alap jelenleg nyitva lévő kiírásában március végéig nyújthatnak be közlekedésfejlesztési projekteket a tagállamok. Magyarország a kormány döntése alapján két nemzetközi jelentőségű vasúti hálózatbővítés előkészítésének folytatásához kér összesen 2,8 milliárd forint támogatást. A forrást a Budapest-Varsó nagysebességű vasút magyarországi szakasza és a Kelenföld-Nyugati pályaudvar között tervezett új vasúti összeköttetés környezetvédelmi munkarészeire fordítaná - derül ki az
Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményéből.
Elsősorban azoknak lehet jó megoldás a közelmúltban újraindult 0%-os hitel igénybevételével háztartási napelemes rendszert telepíttetni, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak részt venni az otthonfelújítási támogatási programban – mondja Székely András, az Optimum Solar Home System Kft. ügyvezetője, aki szerint a központi régión kívül még többen lehetnek, akik igényt tartanának rá energetikai beruházásuk finanszírozásához.
Automatikusan meghosszabbítják a lejáró gyes, gyed és gyet jogosultságokat - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter a közösségi oldalán szombaton.
Intelligens városi közlekedésirányítási rendszert fejleszt stratégiai együttműködésben a Gamax Informatikai és Munkaerő-kölcsönző Kft., a BME Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék valamint a Racionet Zrt. - közölte a Gamax Kft. az MTI-vel.
Az eddigieken felül, további 49,4 millió forintot biztosít a kormány a budai fonódó villamoshálózat második ütemének megtervezésére - írja a Magyar Közlöny. A tervezett vonalhosszabbítás a Szent Gellért tértől a Műegyetem rakpart és az Infopark irányában, majd a Dombóvári útra befordulva a Kopaszi-gát és a mellette épülő új lakó- és irodanegyed irányában valósul meg.
Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook-videójában kommentálta a meglepően jó mai GDP-adatot, amely elmondása szerint sokkal jobb az uniós átlagnál. Elmondta azt is, hogy várakozásai szerint a második negyedévben növekedési pályára áll a magyar gazdaság, két számjegyű növekedés jöhet.
A falusi kisboltok működését, fejlesztését, valamint a korábban bezárt boltok újranyitását támogatja a Magyar falu program idén induló negyedik pillére. A támogatásból a kétezernél kevesebb lakosú települések részesülhetnek - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.