Összecsaphat Amerika és Oroszország?
Nagy a kockázata a két nagyhatalom közötti közvetlen összecsapásnak - jelentette ki a TASZSZ állami hírügynökségnek nyilatkozva Anatolij Antonov, Oroszország washingtoni nagykövete.
Nagy a kockázata a két nagyhatalom közötti közvetlen összecsapásnak - jelentette ki a TASZSZ állami hírügynökségnek nyilatkozva Anatolij Antonov, Oroszország washingtoni nagykövete.
A The Guardian értesülései szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mai washingtoni látogatása során jelenti be Joe Biden amerikai elnök, hogy milyen újabb támogatásokat nyújt az Egyesült Államok Ukrajnának.
18 hónappal a lezárást követően ismét megnyílt a forgalom számára a Lánchíd. Ahogy már korábban is megírtuk a hidat elsőkörben csak az autóbuszok, a taxisok, a biciklisek és a segédmotoros kerékpárral közlekedők vehetik igénybe. Az átadást követően szinte azonnal vitahelyzet alakult ki, a Magyar Autóklub közleményt adott ki, és az Index információ szerint az is elképzelhető, hogy 6 milliárd forintnyi támogatástól eshet el a főváros.
Több mint 1 millió eurós befektetést kapott a Volteum, a magyar startup az elektromos járműflották működését optimalizáló szoftvert fejlesztett - közölte a K&H Bank az MTI-vel pénteken.
Ukrajnának modernebb fegyverekre, harckocsikra, több utánpótlásra van szüksége, továbbá az uniós tagállamok támogatásának ki kell terjednie a lég- és rakétavédelmi rendszerekre is - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, az Európai Tanács Brüsszelben zajló csúcstalálkozójára eljuttatott beszédében csütörtökön.
A portugál kormány újabb családtámogatási intézkedésként 240 eurós egyszeri támogatást ad csaknem egymillió családnak a növekvő megélhetési költségek kompenzálására - közölték szerdán hivatalosan.
Zbynek Stanjura pénzügyminiszter, valamint Jozef Síkela ipari és kereskedelmi miniszter szerdán Prágában a kormányülés előtti közös sajtótájékoztatón ismertette, hogy az ársapka bevezetése a nagy csehországi cégek számára olyan intézkedés, amely bebiztosítja a cseh ipar nemzetközi versenyképességét. A cégeknek nyújtott kormánytámogatás mértéke megegyezik a más európai uniós tagállamokban bevezetett támogatásokkal - közölték.
Több mint egy évtizede létezik egy kormányrendelet, amely biztosítja az ingázók számára azt, hogy a munkáltató adó- és térítésmentes plusz juttatásként állja a munkába járás költségeit. Azonban, amíg az üzemanyag ára megsokszorozódott az évek során, a minimum és maximum térítés összege nem változott, így mára a munkáltatók sem tudják finanszírozni munkavállalóik teljes utazási költségeit adómentesen.
Elismerte Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy gondok voltak egyes mozgósított orosz katonai alakulatok felszerelésével, azonban hozzátette: tudomása szerint ezek a problémák megoldódtak.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kijelentette, hogy az ukrajnai háború békés rendezésének feltételei jelenleg nem adottak. A katonai szövetség vezetője ezért Oroszországot okolja, és kijelentette, további fegyverek küldése szükséges az orosz fél tágyalóasztalhoz kényszerítéséhez – írta meg a Financial Times.
Miután tegnap hivatalosan elfogadta az Európai Bizottság a magyar helyreállítási tervet, ma nyilvánosságra hozta a vaskos, 568 oldalas, dokumentumot a kormány, amely 9 fejezetben 85 intézkedés, ebből 54 reform, illetve 31 beruházás segítségével mutatja be, hogy pontosan mire is akar mintegy 2300 milliárd forintot elkölteni 2026-ig. Az a számszerű vállalásokból is jól kirajzolódik, hogy egy erősen reformorientált programról van szó, amely például jelentős mértékben segíti az ország leválását az orosz energiaimportról, de emellett sokféle gazdasági és társadalmi területen is nagymértékű változásokat indukálhat. Így például az oktatás, a gyermekellátás, az áramhálózat fejlesztése, a szélenergia engedélyezése, az adó- és nyugdíjrendszer kapcsán, utóbbit egy ma reggeli külön cikkünkben már részletesen meg is írtunk. A sokféle reformot és beruházást 2026 végéig kell Magyarországnak végrehajtania úgy, hogy pénzt csak azután tudunk lehívni belőle, ha az összesen 27 szuperfeltételt maradéktalanul teljesítjük. Ebből és a 2300 milliárdos keretből is látszik, hogy komoly, és egyúttal ambiciózus tervről van szó, ami az életünk számtalan területén fog változásokat okozni a következő években.
Alexander De Croo miniszterelnök és Hadja Lahbib külügyminiszter szombaton Kijevbe látogatott, és további 37,4 milliós (15,3 milliárd forint) katonai, polgári és humanitárius segélyt ígért Ukrajnának.
A fővárosi lakásrezsi-támogatásra idén eddig benyújtott kérelmek száma elérte a kilencezret - közölte Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes csütörtökön, háttérbeszélgetésen.
Több hasonló kezdeményezés után ismét egy rendkívüli ajánlattal állt elő az egyik olasz kistelepülés. A Puglia tartományban - az olasz csizma sarkában - található Presicce 30 ezer eurót, azaz több mint 12 millió forintot ad annak, aki ott vásárol lakást és ezzel együtt a letelepedést és az ingatlan felújítását is vállalja - írja a CNN.
A kibontakozó energiaválság és a háztartások jelentősen megemelkedő rezsiköltségei miatt a lakóingatlanok energetikai hatékonyságának javítása a közeljövőben kiemelt érdekké vált, mind az ingatlantulajdonosok, mind az állam szempontjából. Mégis, mintha túl kis fényt kapnának az energiahatékonysági beruházások itthon, összehasonlítva magunkat a többi európai országgal. Van felújítási támogatásunk - igaz nincs meghatározva, hogy az fűtéskorszerűsítésre vagy a nappali kissé karcos padlójának a cseréjére megy -, illetve volt fél évig zöld hitelünk, és ott van a napelempályázat is, aminek a sikeressége azon múlik, hogy sikerül-e az EU-s pénzekhez hozzájutni. Mindeközben máshol komoly összegeket, vagy kedvezményes hiteleket kapnak a háztartások az energiahatékony felújításokra. Az MNB Lakáspiaci jelentésében összeszedték, hogy az egyes európai országokban milyen lehetőségek vannak.
Egy minisztérium főosztályvezetője, egy szállodatulajdonos, egy uszoda ügyvezetője és egy polgármester ellen emeltek vádat hivatali vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszéken - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfőn kijelentette, Ukrajnán múlik, hogy eldöntse, milyen feltételek mellett hajlandó tárgyalni az oroszokkal való békéről. A főtitkár figyelmeztetett arra is, hogy az ukrán sikerek ellenére Moszkva erejét nem szabad alábecsülni Kijev legutóbbi harctéri sikerei ellenére sem - írta meg a Reuters.
Néhány nappal azután, hogy az ukrán csapatok felszabadították, Volodimir Zelenszkij elnök meglátogatta Herszon városát, és beszédet mondott az összegyűlteknek - írja a BBC.
A G20-as országcsoport járványalapjának elindítását jelentette be vasárnap és további pénzügyi támogatásra buzdított az országcsoport jövő héten kezdődő csúcstalálkozójának otthont adó Indonézia elnöke.
A válság terheinek enyhítésére szánt három támogatási csomag három év alatt mintegy 135 milliárd euróba kerül majd a német szövetségi költségvetésnek - írja a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete a honlapján szerdán publikált kimutatásában.
Novemberig még sok minden változhat.
Nem csillapodik a szamárköhögés terjedése, ez már hivatalos mércével is lassan járványnak nevezhető.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.