Szerda délben robbanás rázta meg a Niagara Fallsnál található kanadai-amerikai határátkelőt. Washington kezdetben terrortámadásra gyanakodott, most azonban módosítottak az álláspontjukon - Írja az MTI.
Csütörtökig mintegy 14 millió megtekintést értek el a TikTok közösségimédia-platformon olyan videók, melyeken többnyire Z generációs fiatalok a hírhedt terrorvezér, Oszama bin Laden egy több mint két évtizede írt leveléről beszélnek, amellyel az általa eltervezett 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat akarta megindokolni. De miért pont most, 12 évvel a terrorista halála után kezdett el virálisan terjedni a levél azon generáció tagjai között, akik jobbára nem is éltek a World Trade Center elleni támadások idején?
2001. szeptember 11-én megváltozott a világ. Csak ehhez a változáshoz hasonlítható, ami október 7-én Izraelben történt. Ha nem is az egész világ, de a világ biztonsági helyzetében kiemelkedően fontos szerepet játszó Közel-Kelet 1948 óta nem látott mértékben megváltozott. Először fordult elő Izrael állam létrejötte óta, hogy ellenséges katonák nagy számban Izrael földjére léptek, ott izraeli állampolgárokat, zsidókat gyilkoltak meg, ejtettek túszul. Egyben arra kényszerítették az izraeli hadsereget, hogy közvetlen csatározásba lépjen velük izraeli földön, ezzel Izrael legyőzhetetlenségének, sérthetetlenségének mítosza megdőlt. Megdőlt az is, ami Izrael állam létezésének egyik legfontosabb racionáléja: ez az állam ugyanis azért jött létre, hogy biztonságos otthont nyújtson a zsidóknak, azt kínálva nekik, hogy ebben az államban biztonságban lesznek, mert az állam minden ellenségtől megvédi őket.
Bostjan Poklukar szlovén belügyminiszter a határellenőrzés meghosszabbítását javasolja a horvát és a magyar határon, miután az eredeti tíznapos időszak hétfőn lejár - közölte a szlovén közszolgálati televízió.
Japán hagyományosan óvatosan kezeli a közel-keleti kapcsolatait, igyekszik távolságot tartani a helyi konfliktusoktól. A South China Morning Post beszámolója szerint Tokió erős gazdasági és politikai kapcsolatokat ápol a térségben, amelyeket most megpróbálhat felhasználni a feszültség enyhítéséhez.
Két héttel ezelőtt példátlan terrortámadást hajtott végre a radikális iszlamista Hamász Izrael állam ellen, a brutális merénylet után pár nappal landolt az első amerikai fegyverszállítmány a megtámadott országban, és ezzel együtt két amerikai repülőgép-hordozó is elindult a térségbe. Közben sorra érkeznek az amerikai politikusok Izraelbe, a miniszterek és szenátorok mellett nemrég még Joe Biden elnök is tiszteletét tette az országban. Miközben Amerikában hetek óta vitáznak a politikusok azon, hogy Ukrajna milyen fegyvereket, pénzügyi támogatást kapjon, Izrael olyan gyors és sokrétű segítséget kap, melyről Kijev még csak álmodni sem mer. Ez a döntéshozói dinamika nem véletlen, és az Egyesült Államok Izraelnek nyújtott támogatása nem kizárólag Izraelről szól: Amerika most éppen Iránnal, sőt Kínával szemben is erőt demonstrál.
Az Egyesült Államok az erőszakos cselekmények megnövekedett kockázata miatt az egész világra kiterjedő biztonsági figyelmeztetést adott ki csütörtökön a külföldön tartózkodó állampolgárai számára.
Megvétózta az Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) benyújtott azon határozattervezetet, amely humanitárius tűzszünet elrendelésével biztosítaná a segélyszállítmányok eljutását a Gázai övezetbe.
Szolidaritási látogatást akart tenni Izraelben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, de az izraeli kormány arra kérte, hogy egyelőre ne jöjjön – írja több izraeli lap.
Számos csatornán keresztül dolgozik az ENSZ azért, hogy tűzszünetre tudja bírni az izraeli haderőt és a Hamászt – mondta Ravina Shamdasani, a szervezet emberjogi szóvivője.
Jelentős csapatösszevonásokat hajtott végre az izraeli haderő a Gázai övezet melletti kerítés körül, egyebek mellett páncélozott járműveket is nagy mennyiségben csoportosítottak a térségbe. A kerítés mellett folyamatosak a harcok.
A brazil külügyminisztérium közölte, hogy rendkívüli ülésre hívja össze az ENSZ Biztonsági Tanácsát az Izrael elleni támadást követően. A Biztonsági Tanács vasárnap ülésezik.
Elhúzódó harcokra készül a Hamász a mai támadás után, a csoport egyik magasrangú vezetője szerint a frontok ki fognak bővülni, és már minden forgatókönyv lehetséges - beleértve egy szárazföldi inváziót Izrael részéről.
Bár csak jövő novemberben lesz az amerikai elnökválasztás, a kampány már most érezhetően erősebb fokozatra kapcsolt. Donald Trump korábbi republikánus elnök ellen eljárások sora zajlik, amit a párt több keményvonalas képviselője egyértelműen politikai indíttatásúnak tekint. Emiatt súlyos lépésekkel fenyegetnek, például megszüntetnék az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) támogatását a jövőben - írja a Reuters.
Lecsapott a Hezbollah tagjaira az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma, szankciókat vezetnek be a terrorszervezet dél-amerikai ágának pár szereplőjére. Olyan is van a büntetett személyek között, akit súlyos terroristatámadással gyanúsítanak - írja a Middle East Eye.
Szergej Markov, orosz politológus és Vlagyimir Putyin elnök korábbi közeli tanácsadója is megírta, mi történhetett Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér gépével, és ki a felelős a zsoldosvezér haláláért.
Vasárnap támadás ért egy kínai mérnököket szállító konvojt a délnyugat pakisztáni Hvadar városánál. A hasonló incidensek egyre gyakoribbak a pekingi érdekeltségeket építő munkások ellen, mivel a térségben a gyarmatosítást látják bennük visszatérni. A hasonló lépések ráadásul felerősítették a régió függetlenségpárti hangjait is, a mostani támadást is egy szeparatista fegyveres alakulat vállalta magára - írja a CNN.