Először Fehéroroszország felé indultak el a Crocus City Hallban gyilkoló tádzsik terroristák – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök az AFP szerint. A fehérorosz elnök ezzel nyíltan ellentmondott az orosz FSzB vezetőjének, aki szerint Ukrajnába indultak a merénylők.
Az orosz állami média szombaton videókat tett közzé arról, amint a bűnüldöző szervek ügynökei kihallgatnak három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy előző este elkövették az oroszországi terrortámadást - írja a Moscow Times.
Az orosz hatóságok szerint a tegnapi moszkvai merényletekkel összefüggésben letartóztatott négy gyanúsított nem rendelkezik orosz állampolgársággal, és bár hivatalosan nem erősítették meg, de feltételezések szerint tadzsikisztániak lehetnek - közölte a BBC.
Hétfőn váratlanul pakisztáni légicsapásokról számoltak be Afganisztán területén, amelyre szinte azonnal meg is érkezett a válasz a táliboktól. A hirtelen csapásváltás meglepte a világot, pedig valójában egy nagyon régóta forrongó konfliktusról van szó. A két ország közötti rivalizálás már évtizedek óta tart, és nem is valószínű, hogy a közeljövőben véget ér. Az elemzésben azt vesszük górcső alá, hogy mi áll a mostani események hátterében, és hogy lehet-e számítani egy elsöprő háborúra a térségben.
Miután kedden elfogták a hírhedt Vörös Hadsereg Frakció (RAF) egyik utolsó, még szabadon élő tagját, Daniela Klettét, a berlini rendőrség speciális alakulatai most nagy erőkkel vonultak ki Berlinben, hogy kézre kerítsék még szökésben lévő két társát – írja a Tagesschau.de.
Az orosz biztonsági erők vasárnapra virradó éjjel tűzharcba keveredtek állítólagos fegyveresekkel az észak-kaukázusi Ingusföldön – írja a Reuters. Frissítés: hat terrorista halt meg az összetűzésben.
A lengyel hatóságok letartóztattak egy orosz állampolgárt, akit azzal vádolnak, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet tagja – írja a Reuters.
Elfogták kedden Németországban a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) egykori hírhedt terrorcsoport egy évtizedek óta szökésben lévő tagját, a 65 éves Daniela Klettét – közölték a német hatóságok.
Törökország légicsapásokat indított a Szíriában és Irakban található kurd fegyveresek ellen. Az offenzíva közvetlen válasz volt az Irakban található török katonai támaszpontok elleni támadásra. A török védelmi minisztérium 29 célpont megsemmisítéséről számolt be, amelyek között bunkerek, óvóhelyek, barlangok és olajlétesítmények voltak - írta a Politico.
A török hatóságok 189 embert vettek őrizetbe szombaton az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezettel való feltételezett kapcsolata miatt egy 37 tartományra kiterjedő, összehangolt műveletben - jelentette be Ali Yerlikaya belügyminiszer.
Közös hadgyakorlatot tartottak az orosz és az algériai haditengerészet hajói a Földközi-tengeren – közölte pénteken az orosz Fekete-tengeri Flotta sajtószolgálata.
Az iszlamista Hamász terrorszervezet fokozatosan elveszti az ellenőrzést a Gázai övezet északi része felett. Az izraeli csapatok az övezet északi részén lévő Badr erődítményért folytatott hétvégi csatában mintegy százötven palesztin fegyverest öltek meg, köztük a terrorszervezet magasabb rangú vezetőit is. A menekülttábor közelében, lakóépületek mellett fekvő erődöt a légierő, a harckocsizó és a tüzérségi egységek közös támadásával vették be. A harcokban megtaláltak és megsemmisítettek egy lőszergyártó műhelyt, rakétakilövő-állomásokat és egy föld alatti alagúthálózatot - jelentette a helyi média vasárnap a katonai szóvivő közlése alapján.
Iszmail Haníje, a Hamász vezetője kijelentette, hogy a palesztinok nem fogják elhagyni a Gázai övezetet vagy Ciszjordániát, hogy Egyiptomba vándoroljanak, annak ellenére, hogy az izraeli hadsereg erre szólítja fel őket.
Szaúd-Arábia szünetelteti az Izraellel való kapcsolatok normalizálására irányuló diplomáciát az izraeli erők és a Hamász közötti erőszak fellángolása után, ami súlyos csapást jelent Joe Biden amerikai elnök közel-keleti ambícióira – írja a Bloomberg.
Mohammed Deif neve csak a bennfentesek számára csengett ismerősen a Hamásszal összefüggésben. A szombat óta tartó háborúban azonban rendre felmerül a neve, mivel ő vezeti a palesztin radikális mozgalom katonai szárnyát, az al-Kasszám Brigádokat (IQB). Személyét azonban nagy titok övezi, nem gyakran tűnik fel a neve a médiában.
Tavaly a leghidegebb hónapokban az oroszok rendszeresen lőtték a kritikus infrastruktúrát Ukrajnában. Az ukrán hírszerzés szerint most Moszkva felderíti a lehetséges célpontokat, hogy az idei évben újra az energetikai létesítményekre mérhessenek csapásokat.
Nagyot javult egy hét alatt.
Villámgyorsan fordult át a piaci hangulat.
Érdemes tudatosan bankot választani, ha pénzre van szükségünk.
Indul a Digitális Állampolgárság Program.
Fontos változások jöhetnek, ha Trump lesz az elnök.
Nem véletlen az időzítés.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.