telekom

Újabb tévés őrület: ezrével tolonganak az előfizetők

A múlt héten beszámoltunk róla, hogy micsoda sikereket ért el a 2008-as évben az IPTV szolgáltatás a közép-kelet európai régióban, most pedig már itt is van a következő sikertörténet. Az immár a Magyar Telekom által is kínált DTH-t zabálják az emberek.

Melegváltás: a Telekom után a UPC-nél szaglásznak az amerikaiak

Vizsgálat kezdődött a UPC magyarországi leányvállalatánál, amely kísértetiesen hasonlít a Magyar Telekomnál folyó vizsgálatra, márcsak abban a tekintetben is, hogy a cég ugyanazt az ügyvédi irodát kérte fel - írja a Figyelő.

Nevető harmadik lett a Vodafone - Azért nem kell transzba esni

Szokatlanul nagy mozgások voltak tapasztalhatók 2008-ban a mobil piacon, a Vodafone nem kevesebb mint fél százalékkal nagyobb piaci részesedéssel rendelkezik a legfrissebb adatok szerint, mint egy évvel korábban. Az ügyfelek leginkább a T-Mobile-tól pártoltak el, de a mozgások persze még mindig inkább csak nagyító alatt látszanak, a kialakult status quo-t nem borította fel a tavalyi év sem. A legtöbb bevételt továbbra is a Vodafone kasszírozza ügyfeleitől, azonban a T-Mobile nyeresége utolérhetetlen.

Nomura: zsákold a Magyar Telekomot! (2.)

A Magyar Telekom vonatkozásában vételi ajánlással és 60%-os felértékelődési potenciált jelentő 860 forintos célárfolyammal kezdte újra a Nomura a régiós távközlési cégek követését tegnap este.

A cég nagyon jó véleménnyel van az egész szektorról, de a TPSA, a Telefónica O2 CR és a Magyar Telekom közül az utóbbi papír a kedvence.

Még egy hónap, és jön a Telekom közgyűlés

Április 2-án 11:00-kor tartja éves rendes közgyűlését a Telekom a Budapest, 1. Krisztina krt. 55. szám alatt. A határozatképtelenség miatti megismételt közgyűlés változatlan helyen és napon 13:00-kor kerül megrendezésre. A befektetők a részvényenkénti 74 forintos osztalékjavaslat elfogadására figyelnek majd, ami a múltbeli tapasztalatok és a tulajdonosi szerkezet alapján majdnem biztosra is vehető.

Felülmúlta a várakozásokat a Deutsche Telekom

A Deutsche Telekom a 2008-as évben felülteljesítette saját célkitűzéseit - derül ki a társaság ma reggel közzétett negyedik negyedéves gyorsjelentéséből. A menedzsment emellett a 2007-es évnek megfelelő osztalékot tervez, valamint közölte, hogy a nettó profit és a szabad cash flow stagnálhat az idei évben.

A TPSA is bukott a zuhanó zlotyn, stabilak a kilátások

A magyar és a cseh szektortársánál lényegesen gyengébb eredményekről számolt be ma a lengyel távközlési óriás, a TPSA. Az eredményeket az elbocsátási költségek mellett a gyengülő zloty miatt elszenvedett veszteségek is sújtották.

A kilátások kissé bizonytalanul hangzottak ugyan el, de azért stabilak és az osztalékfizetés sem csökkent.

A közgyűléssel véget érhet a Telekomnál folyó vizsgálat?

Az éves rendes közgyűlésen, 2009. április 2-án talán vége lehet azoknak a borzalmaknak, amit a White&Case jogi iroda Magyar Telekomnál folyó vizsgálata okoz a részvényeseknek - derül ki a Figyelő mai cikkéből.

Ellenáll a válságnak a Telefónica O2 CR is (3.)

Úgy tűnik nemcsak a Magyar Telekom üzletmenete ellenálló a válságnak, cseh szektortárs, a Telefónica ugyanis tegnap este meglehetősen jó gyorsjelentést tett közzé. A menedzsment a magyar céghez hasonlóan megtartotta a tavalyi osztalékszintet (50 korona) és biztató kilátásokat fogalmazott meg nemcsak az idei, de a következő évre is.

Externet: igen is meg nem is

69%-kal 3.165 milliárd forintra növelte 2008-ban bevételét az Externet, mely elmaradt a menedzsment 3.5-4 milliárd forintos terveitől. Az EBITDA 58%-kal százalékkal 384 millió forintra nőtt, mely megfelel a menedzsment terveknek. "Piaci pozíciónk stabil, a vállalati és lakossági szegmensben is megvalósult a több lábon álló - internet és telefon - szolgáltatási kör - összegezte a tavalyi évet Pórffy András, az Externet elnök-vezérigazgatója.

74 forint! - Itt az osztalékjavaslat a Telekomtól (4.)

Részvényenként 74 forintos osztalék kifizetését javasolja a Magyar Telekom igazgatósága a 2009. április 2-ra tervezett közgyűlésnek - tette közzé a társaság percekkel ezelőtt. A múltbéli gyakorlatot és a tulajdonosi viszonyokat ismerve minden bizonnyal ekkora összeg kifizetésére kerül majd sor.

A Portfolio.hu decemberben készült konszenzusában még 78-79 forintos osztalék fizetését várták az elemzők, mára azonban a Datastream szerint 75 forintra estek vissza a piaci várakozások.

Milyen válság?! - Jelentett a Magyar Telekom (2.)

Meglátásunk szerint igen pozitív gyorsjelentést tett közzé a Magyar Telekom ma hajnalban, nem csak a negyedéves számok érték el, illetve haladták meg a várakozásokat, de a menedzsment 2009-es előrejelzései is igen biztatóak (az EBITDA prognózis 4%-kal magasabb az elemzői konszenzusnál).

A részvényeknek ugyanakkor az állampapír-piaci hozamemelkedés erősen keresztbe tett, azok már egyáltalán nem nevezhetők kiemelkedően olcsónak sem a kötvényekhez, sem a régiós szektortársakhoz viszonyítva.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

  • A mobil szegmens kiválóan teljesített, az összbevétel csak 1.6%-kal csökkent
  • Az elbocsátási költségek a várakozásoknak megfelelően jelentősen visszaestek
  • Folytatódott az értékcsökkenési leírás visszaesése is
  • Új lendületet vettek a vizsgálati költségek
  • Az eladósodottság kiesett a célsávból
  • A menedzsment mindössze 1%-os bevétel csökkenést vár 2009-re, az EBITDA pedig 1-2%-kal zsugorodhat

Többszáz dolgozóját rúghatja ki a Vodafone

Többszáz fős leépítést tervez a Vodafone a piaci pletykák szerint annak érdekében, hogy csökkentse költségeit a globális gazdasági lassulás közepette. Az elbocsátást kedden jelentheti be a társaság és brit tevékenységeit érinti.

Trükkösen robban a Magyar Telekom profitja

Hamarosan közzéteszi 2008. negyedik negyedévi gyorsjelentését a Magyar Telekom, melyben újra csökkenő bevételről számolhat be. A tavalyi és az idei elbocsátási költségek közötti nagy különbség miatt a profitdinamika magasra szökhetett, de ennél sokkal fontosabb kérdésekre kereshetjük majd a válaszokat a beszámolóban...

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hivatalos: Magyarországon is megjelent az új Covid-variáns
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.