Ilyet még nem láttunk: északról jut amerikai LNG-hez Szlovákia
Gazdaság

Ilyet még nem láttunk: északról jut amerikai LNG-hez Szlovákia

Portfolio
Többek között amerikai eredetű cseppfolyósított földgázhoz jut Szlovákia a lengyel Orlennel kötött, hétfőn bejelentett gázszerződés nyomán. Ez az első alkalom, hogy északi szomszédunk északi irányból szerez be gázt az új infrastrukturális adottságok segítségével.

Az Orlen Group közleménye szerint gázszállítási szerződést kötött a szlovák ZSE Group leánycégével, amelynek keretében a ZSE Energia éves gázértékesítésének mintegy egyharmadát fogja a lengyel cég szállítani 2025. január és december között. Nagyon érdekes a közleményből az is, hogy jelzi: a szerződés keretében küldött gáz többek között amerikai eredetű, konkrétan cseppfolyósított földgázt (LNG-t) szerez be az Orlen, majd azt egy LNG-terminálon visszagázosítás nyomán a lengyel gázvezeték rendszerbe juttatja, onnan pedig a lengyel-szlovák interkonnektoron át a szlovák gázrendszerbe.

Ez az első alkalom, hogy egy szlovák cég (amely egyébként a második legnagyobb a szlovák gázkereskedők közül) északi irányból szerez be gázt, amelynek eredete bevallottan többek között amerikai. A közlemény jelzése szerint a gázszállítási szerződést és az árazást piaci feltételek mellett köti a két fél.

A legnagyobb szlovák gázszolgáltató, az SPP, a minap azt jelezte, hogy egy friss szlovák jogszabályi változás mellett védve érzi magát attól, hogy lefoglalják azokat az átutalásokat, amelyeket európai gázvásárlók térítenének el a Gazprom felé küldött kiutalásaiból.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Kezdődnek a megszorítások

Lementek a választások, úgyhogy ma reggel bejelentette a kormány, hogy a hozzá nem értő, ostoba gazdaságpolitikája miatt a háborús helyzet miatt adóemelések lesznek, hogy a költségvetésen

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hivatalos: Magyarországon is megjelent az új Covid-variáns
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Private Health Forum 2024
2024. szeptember 26.
Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
korminfo