Nyugati és kínai emigráns források szerint harcjárműveket vezényelt a Kínai Kommunista Párt Hszücsou utcáira. Bár egyes források szerint mindez jele annak, hogy a KKP erőszakkal készül elfojtani a koronavírus-korlátozások elleni tüntetéseket, egyelőre ennek nincs jele.
Újabb listát publikált az Oryx haditechnikai szakportál: ezúttal azokról a fegyverrendszerekről, melyeket Oroszország külföldről szerzett be a február 24-én indult, Ukrajna elleni invázió kezdete után. A listán mindössze két ország transzferjei szerepelnek: az egyik, Irán, ami széles körben ismert, a másikról viszont kevés szó esik: az Oryx szerint Fehéroroszország is folyamatosan tölti fel az orosz haderő tartalékait.
Egészen ritkán látni az orosz-ukrán háborúból olyan felvételeket, ahol harckocsik ütköznek meg egymással: mindkét oldal elsősorban tüzérségre, gyalogságra és gyalogságot támogató eszközökre támaszkodik. A harckocsizóknak tehát az elsődleges kihívást a tüzérség, a páncéltörő fegyverekkel felszerelt lövészrajok és a drónok okozzák, nem pedig az ellenséges páncélosok. Ettől függetlenül néha fel-fel bukkannak olyan felvételek, ahol harckocsik mérkőznek meg egymással – összegyűjtöttünk öt olyan videót, ahol „tankcsata” zajlik.
Nemrég kiszivárgott egy drónvideó az oroszországi Belgorod megyéből, melyen egy frissen létrehozott orosz harcjármű-temető és talán javítóüzem látható.
Nemrég drónvideó került fel egy orosz harckocsizó-alakulat ukrán állások ellen indított támadásáról. A 4-6 tankból álló formáció heves tüzérségi tűz alatt indul rohamra, aztán belefutnak egy lesben álló rakétagránátvetős alakulatba.
Mára szinte közhellyé vált, hogy a NATO támogatása nélkül Ukrajna Oroszország ellen viselt védekező háborúja közel sem állna ilyen jól. A Javelin, NLAW, Carl Gustaf páncéltörők nélkül jó eséllyel nem sikerült volna ilyen hatékonyan megállítani a háború elején indult tankrohamot, a Stinger vállról indítható légvédelmi rakétavetők nélkül sokkal nagyobb pusztítást tudott volna végezni az orosz légierő, a HIMARS-ek, Panzerhaubitzék nélkül nem lett volna ilyen sikeres az ukrán ellentámadás, most pedig az IRIS-T, NASAMS és Gepard légvédelmi rendszerek védik a nagyvárosokat az energiaellátást pusztító Sahed-drónoktól és cirkálórakétáktól. Az kétségkívül kijelenthető, hogy nem csupán jók a NATO-fegyverek, de az ukránok jól is használják őket, a háborúnak azonban nincs vége, a konfliktus intenzitása és elhúzódása miatt pedig a nyugati haditechnikai eszközök három hatalmas kihívással néznek szembe.
Nagyon úgy tűnik, hogy az ukrán fegyveres erők egy nem modernizált, 1960-as évek óta lényegében változatlan állapotban lévő T-62-est zsákmányoltak az oroszoktól.
Folyamatosan szivárognak a videók az ukrán haderő által felszabadított Herszon város térségéből, ahonnan az oroszok a napokban vonultak ki. Úgy tűnik, a tegnap talált lőszerkészlet után ma egy járműdepót is találtak az ukránok, az itt hagyott katonai eszközök azonban láthatólag nincsenek használható állapotban.
Bár a háború korai szakaszában ritkaságszámban mentek az ilyen felvételek, mostanában egyre több olyan videót lehet látni Ukrajnában, melyen orosz és ukrán harckocsik ütköznek meg egymással. Nemrég két T-72-es csatájáról került ki Telegramra és Twitterre egy videó.
Sosem látott videó került fel pár órája az ukrajnai háborúból, melyen az látható, hogy egy orosz harckocsi mindössze néhány méterről lő ki egy óvatlanul közelítő ukrán tankot.
Igencsak merész rajtaütést hajtott végre egy ukrán deszantos egy orosz harckocsi ellen: az ukrán katona megvárta, amíg az orosz tank elhalad mellette és utána, szinte közvetlen közelről küldött bele egy páncéltörő rakétát vagy rakétagránátot a jármű hátsó részébe.
A fegyveres konfliktusok történetében nem ritka az, hogy a katonák maguk barkácsolnak a harctéren különféle fejlesztéseket a járműveikre. Az ilyen trükkök gyakran kifejezetten hatékonyak tudnak lenni, elég csak az első világháború lövészárokharcaiban használt hidegfegyverekre gondolni, így a fehérorosz harckocsizók (akik Minszk álláspontja szerint nem terveznek Ukrajnában harcolni) is úgy döntöttek, megpróbálják kicselezni a szomszédban népszerű tankelhárító fegyvereket.
Érdekes fényképek jelentek meg a német Bundeswehr néhány Puma gyalogsági harcjárművéről, egy Münster térségében lefolytatott hadgyakorlatról. A harcjárműveket a tréningen résztvevő páncélgránátosok egy többek közt ukrajnai háborúban gyakran látott megoldással próbálták álcázni: mindenféle szeméttel, rongyokkal, és raklapokkal pakolták őket tele.
Úgy néz ki, módosítják az oroszok a T-72-es harckocsit is az ukrajnai háború tapasztalatai alapján: az újabb modernizáció megerősített páncélzatot és plusz aktív védelmet kap – szúrták ki szemfüles Twitterezők.
Egészen kaotikus videó került ki az internetre, melyet egy ukrán harckocsizó alakulat készített. A videónak mind az oroszok, mind az ukránok eltérő módon vágott verzióját terjesztik, de egy biztos: teljes a káosz, az ukrán harcjárművek és az orosz járművek gyakorlatilag pár méterre egymástól száguldanak el, miközben egymásra lövöldöznek.
Valahol Oroszország területén levideóztak egy vasúti szerelvényt, tele T-90M harckocsikkal. Ez jelenleg a legmodernebb hadrendben lévő orosz tank, amíg a T-14 Armatát nem rendszeresítik.
Az elmúlt órákban egyre több közösségi oldal kezdett el megosztani egy videót, melyet állítólag Ukrajnában készített egy ukrán katona. A felvételen a férfi egy út mellett parkoló harckocsit és egy látszólagos ellenőrzőpontot videóz; első blikkre nagyon úgy tűnik, mintha egy második világháborús német Panther tank lenne a videón. A felvétellel azonban több dolog sem stimmel.
Sokszor kerültek elő sérült harcjárművekről szóló felvételek az orosz-ukrán háborúban, azonban az ritkább alkalom, hogy sérülésüket követően még működőképesek maradjanak, és valószínűleg a személyzetük irányítása nélkül folytassák útjukat. A most előkerült felvételen azonba még ennél is furcsább helyzetbe került egy orosz T-80-as harckocsi.
Eleinte hazug propagandának nevezte az orosz, oroszpárti közösség az első ukrán jelentéseket arról, hogy Oroszország az 1960-as, ’70-es években gyártott T-62-es harckocsikat tervez az ukrajnai háborúba küldeni. Azután pedig, hogy kikerültek az első felvételek, melyek hitelesítik a híradást, zseniális taktikai lépésként kezdték el jellemezni a manővert. Most ott tartunk, hogy a „szupermodern,” T-14 Armatával a fél világot egykor megijesztő Orosz Föderáció 800 darab T-62-est modernizál és állít vissza rendszerbe a következő három év során. Az ukrajnai fronton pedig 29 ilyen harckocsi veszett már el, többségében egy puskalövés nélkül feladták őket kezelőik. Bármennyire is szeretnék azt hinni az oroszfanok, hogy a T-62-esek reaktiválása része egy zseniális „4D sakknak,” melyet az orosz haderő játszik a világgal, az igazság az, hogy a harckocsik újbóli szolgálatba kerülése lesújtó képet ad mind az orosz haderő, mind pedig az orosz hadiipar jelenlegi állapotáról.