Egyiptom 67 ókori műkincset szerzett vissza Németországból - jelentette szombati közleményében az egyiptomi külügyminisztérium.
2024. március 2. és június 23. között Damien Hirst a franciaországi Château La Coste egészét beveszi a The Light That Shines című nagyszabású kiállításával. Az 500 hektáros terület mind az öt pavilonját olyan neves építészek tervezték, mint Renzo Piano, Oscar Niemeyer és Richard Rogers. A tárlat mintegy 90 szobrot és festményt foglal magában. Hirst ikonikus sorozatai mellett eddig olyan soha nem látott műveket mutat be, mint például a Natural History, amely különféle konzervált állatokat, például teheneket, madarakat, cápákat sorakoztat fel.
Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Marija Zaharova is megszólalt azzal kapcsolatban, hogy a Kijevben található monumentális Haza Anyácska szoborról eltávolították a sarló-kalapácsos szovjet címert, az emlékművet pedig Ukrajna Anyácskává nevezték át – írja a CNN.
Ukrajna még 2015-ben döntött arról, hogy eltávolítják a szovjet emlékműveket az országból, ugyanakkor Európa legmagasabb szobra, a Kijevben álló Szülőföld emlékmű mindezidáig megúszta az akciót. A múlt hét végén ugyanakkor a kijevi városvezetés elkezdte a szobor átalakítását.
Kedden leszedték a sarló-kalapácsos szovjet címert a Kijev egyik jelképének számító szoborról, a Haza Anyácskáról, hogy majd a háromágú szigonyt ábrázoló ukrán címerrel helyettesítsék – írja a The Kyiv Independent.
Zöld közösségi térrel bővült Józsefváros a Szigony utca és a Tömő utca találkozásánál a Corvin Innovation Campus irodafejlesztés részeként. Az irodaházat megvalósító Futureal a komplexum főbejáratánál alakított ki egy nyilvános emlékparkot, amit a nemzet színésze, Psota Irén után neveztek el.
Szerda este eltávolították Nagy Katalin orosz cárnő szobrát a Fekete-tenger partján található Odessza városából – írja a CNN.
Tojással próbálták megdobálni szerdán a brit uralkodót III. Károly király és hitvesét, Kamillát, mikor az észak-angliai Yorkba látogattak abból az alkalomból, hogy elkészült az uralkodó néhai édesanyja, II. Erzsébet királynő szobra. A rendőrök a tojásokkal dobálózó férfit néhány másodperc alatt legyűrték, őrizetbe vették és elvitték a helyszínről. Kilétéről és indítékairól egyelőre nem hangzott el hivatalos tájékoztatás.
Az utolsó köztéri Lenin-szobrot is eltávolították Finnországban – jelentette a helyi média kedden.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének bónusz epizódja. Ebben az adásban Kállai Jankó, a Forever Hands alapító tulajdonosa volt a vendégünk, akivel az általa felépített kézszobor-készítő szetteket értékesítő vállalkozásról beszéltünk. Többek között szó volt arról, hogy mi pontosan ez a kézszobor-készítő szett, ami már az első három hónapban 30 milliós árbevételt hozott, hogyan nőtte ki magát egy garázsból a cég, mik a jövőbeni tervek, illetve hogyan zajlik a közös munka a Cápák között című műsorban elért sikerek után Balogh Petya angyalbefektetővel és Lakatos Istvánnal, a Bravogroup Holding társalapító-vezérigazgatójával.
Különleges szobrot állítottak fel Kijev központjában szombaton, annak a helynek a közelében, ahol korábban a Szovjetunió alapítójának, Leninnek a szobra állt.
Hétfőn eltávolították az Egyesült Államok 3. elnökének, Thomas Jeffersonnak a szobrát a New York-i városházáról. Döntöttek a 26. amerikai elnök, Theodore Roosevelt New York-i szobrának eltávolításáról is.
Eltávolították Thomas Jefferson szobrát a New York-i önkormányzat épületéből, Donald Trump közleményben reagált. A volt elnök szerint a radikális baloldal megőrült, és súlyosan ártanak az országnak.
A New York-i önkormányzat megszavazta hétfőn, hogy eltávolítják az épületéből Thomas Jeffersonnak, az Egyesült Államok egyik alapító atyjának és harmadik elnökének, a függetlenségi nyilatkozat fő megalkotójának a szobrát amiatt, hogy rabszolgatartó volt. A szobor több mint száz éven át állt a polgármesteri hivatal csarnokában.
Demján Sándor emlékére állított szobrot a Masterplast Sárszentmihályon és parkot is elneveztek a két éve elhunyt nagyvállalkozóról, így tisztelegve az emléke előtt.
Bár a legtöbb cégnél az irodák helyett ezekben a hetekben sokan home office-ban dolgoznak, a járvány elmúltával az irodai tér minősége ismét fontos szerepet kap majd, éppen ezért a most zajló fejlesztéseknél a belső terekre is figyelni kell. A Budapest ONE irodapark már átadott első ütemének közösségi terébe például egyedi szobrok kerültek, amiket most képgalériában nézhetünk meg.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Megnéztük, mit kínálnak most a bankok a lakást vásárlóknak, házat építőknek.
Teljesen átveheti az irányítást Brüsszel a védelmi intézkedéseknél.
Akár másfél millió lakás is megvalósulhat.
Az elkövetkező időszakban sok termékről fog még kiderülni, hogy mikro- és nanoműanyagok vannak bennük.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?
Egyre több országban veti meg a lábát a magyar ételmentő startup.