Az adóhatóság már dolgozik az adó-visszatérítések kiutalásán, javában tartanak az személyijövedelemadó (szja)-visszatérítések kifizetéséhez kapcsolódó munkák az informatikai rendszerek felkészítésével - mondta az origo.hu-n megjelent interjúban a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) vezető államtitkár.
Befejezte munkáját és utolsó alkalommal ülésezett a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs – derül ki Novák Katalin Facebook-posztjából.
1,9 millió magánszemély örülhet a kormány szja-visszatérítésre vonatkozó bejelentésének, de abba vélhetően csak kevesen gondoltak bele, milyen hatással lesz mindez a nyugdíjcélú megtakarításokra, amelyeknek egyik legvonzóbb eleme éppen az az szja-ból történő adójóváírás, amely a kormány lépése miatt sokaknak nem fog rendelkezésre állni a jövő évi adóbevallásra. Magánszemélyként persze jobban járnak majd a jövő évi szja-visszatérítéssel, az öngondoskodási piacnak azonban nagy érvágás lehet, hogy akár el is maradhatnak a szokásos év végi hajrák a befizetéseknél. Megkérdeztük a piaci szereplőket, ők hogyan látják a nyugdíjcélú megtakarítások helyzetét.
Minden gyermekes szülőnek, aki családi pótlékra jogosult, visszajár a 2021-ben megszerzett jövedelemből levont adó, ekhó, illetve katások esetében a 2021-es tételes adó negyede – hívja fel a NAV annak az összefoglalónak az elején, amelyet az szja-visszatérítés kapcsán adott ki.
Mondhatni az egész ország a kormány által belengetett, több százezer forintra rúgó szja-visszatérítéstől zeng, egyes családok félmillió vagy akár egymillió forintot meghaladó összeget is visszakaphatnak jövőre. Mivel sok pénzről van szó, nem árt azzal okosan bánni, így összegyűjtöttünk pár ötletet, mibe lehetne fektetni az szja-visszatérítést.
Miután megjelent a Közlönyben a jogszabály a családok százezreit érintő szja-visszatérítésről, és egy adószakértő segítségével is tisztáztuk a részleteket, kiadott egy rövid összefoglalót a NAV, amely segít előre kiszámolni, hogy az idén befizetett szja-ból ki mennyit fog várhatóan visszakapni. Frissítés! Cikkünk eredeti verziójában tévesen ehhez a témához kapcsoltuk a NAV oldalán régebb óta elérhető, az éves szja-bevallásnál a családi adókedvezmény pontos meghatározásához hasznos kalkulátorok kérdését.
A gyermeket nevelő magánszemélyek adóvisszatérítéséről címet kapta hivatalosan a kormány által 2022 februárjában kifizetni tervezett szja-visszatérítés. A csütörtök esti közlönyben megjelent rendelettel fontos válaszokat kaptunk a még nyitva lévő kérdésekre. Fajcsák Gábor, az RSM adóüzletágának vezetőjének segítségével ezeket mutatjuk be, hogy az 1,9 millió érintett magánszemély el tudjon igazodni a jogszabályban.
Nem törvényként, hanem a veszélyhelyzetre való tekintettel kormányrendelet formájában jelentek meg a gyermeket nevelő családoknak járó szja-visszatérítés részletszabályai.
A keddi kormányülést követően tartott tájékoztatót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legfontosabb döntésekről. Itt kiderült, hogy eldőlt az szja-visszatérítés jövője, de új béremeléseket is előre vetített.
Minden szülő, aki családi pótlékra jogosult, számolhat az adóvisszatérítéssel, így az is, akinek a gyermeke elmúlt 18 éves, de még középiskolában tanul. Az érintettek többségének semmit nem kell tenniük, 2022. február 15-ig automatikusan kézhez is kapják a nekik járó összeget - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
Már nem kell sokat várni a gyereket nevelő családoknak szánt szja-visszatérítésről szóló törvény szövegének megjelenésére. Hamarosan családok százezrei kezdenek el gőzerővel számolgatni, hogy mekkora összeg is jár nekik vissza, de addig is összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat és feltételeket.
Nagyon fontos részletkérdéseket és alapfeltételeket tisztáztak a héten a kormány képviselői a 2022 februárjában tervezett szja-visszatérítéssel kapcsolatban. Az RSM adószakértőjének segítségével elemezzük a friss bejelentéseket.
Döntött a kormány a családi adóvisszatérítés részleteiről - jelentette be a pénzügyminiszter péntek reggeli videójában. A döntés tartalmaz újdonságokat is.
A korábban vártnál több családot érinthet jövő év elején a személyi jövedelemadó visszatérítése – derül ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfői parlamenti beszédéből. A kormányfő 1,9 millió érintettről beszélt a korábbi 1,5 millióval szemben, ami valószínűleg a kata szerint adózóknak köszönhető elsősorban.
Új konkrétumokkal került elő ismét a nulla százalékos személyi jövedelemadó lehetősége Magyarországon. Fajcsák Gábor, az RSM adóüzletágának vezetője üdvözlendő lépésnek tartja, és egyúttal úgy vélekedett, hogy nem csak átmeneti jelleggel kellene bevezetni az alacsonyabb jövedelmű munkavállalók számára.
A vártnál gyorsabb második negyedéves GDP-növekedés még biztosabbá tette azt a kilátást, hogy idén éves átlagban meglesz az szja-visszatérítéshez küszöbnek meghatározott 5,5%-os növekedés és mivel a tényleges növekedés akár 7-8% közötti is lehet, a nyugdíjprémiumra is bizonyára számíthatnak az érintettek. Ezeket nemcsak mi valószínűsítettük elmúlt hetekbeli cikkeinkben, hanem most Orbán Viktor kormányfő gazdasági főtanácsadója is megerősítette.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint meg kell teremteni a feltételeit annak, hogy mindenki megfelelő megélhetést találjon idehaza, az ember pedig annyira értékes, hogy egyáltalán nem kellene adóztatni azért, mert dolgozik, így a személyi jövedelemadó akár nulla százalékos is lehetne - olvasható a Magyar Nemzet szerdai lapszámában.
A közlöny péntek esti számában megjelent, Orbán Viktor által jegyzett kormányrendelet automatikus és gyorsabb adatszolgáltatást ír elő a NAV felé az államkincstár részéről az szja-tervezetek összeállítása érdekében. Mindez arra utal, hogy a kormány már készül a 2022 elejére meghirdetett jövedelemadó-visszatérítési támogatás kifizetésére.