Richard Blumenthal amerikai szenátor csatlakozott azokhoz a demokrata törvényhozókhoz, akik aggodalmukat fejezték ki Joe Biden elnökjelöltsége kapcsán. Szerdán újságíróknak nyilatkozva Blumenthal kifejtette, hogy komolyan fél attól, hogy Bident nem fogják újraválasztani és Donald Trump lesz az elnök, ami egzisztenciális válságba sodorhatja Amerikát.
Az amerikai Lindsey Graham republikánus szenátor vasárnap este adott interjút a CBS News Nation című műsorának, amelyben az ukrajnai háborúval kapcsolatban is kifejtette a véleményét - szemlézte a Newsweek.
Miután Joe Biden demokrata elnökjelölt kampánya a feketék lenézésével támadta be Donald Trump volt amerikai elnököt, Tim Scott dél-karolinai republikánus szenátor a CNN-nek adott interjújában arról beszélt, hogy Biden gazdaságpolitikája az egyetlen dolog, ami visszatartja a fekete lakosságot a felemelkedéstől - számolt be a The Hill.
Hétfőn kezdődött Bob Menendez, New Jersey-i demokrata szenátor büntetőtárgyalása, akit többek közt kémkedéssel, kenőpénz elfogadásával, zsarolással és az igazságszolgáltatás akadályozásával vádolnak. A szövetségi ügyészség szerint Menendez az egyiptomi kormánnyal játszhatott össze busás juttatásokért cserébe: a hivatalához továbbra is ragaszkodó politikus otthonában aranyrudakat és egy luxus Mercedest is felleltek, amelyeket az arab országtól kaphatott.
A Bloomberg beszámolója szerint Donald Trump volt amerikai elnök a hétvégén a floridai Palm Beachen fog többnapos adománygyűjtő eseményt tartani, amely egyben meghallgatásként is szolgál a lehetséges alelnökesélyesek kiszűrésére.
Az NBC News értesülései szerint Donald Trump 2016-os előválasztási ellenfele, Marco Rubio is magasan szerepel a volt elnök idei alelnökesélyeseit felvonultató listáján. A floridai szenátorral a legfőbb probléma viszont az, hogy Trumppal azonos államban rendelkezik bejegyzett lakcímmel.
Felvette a szélsőséges és terrorista tevékenységet folytató személyek listájára Lindsey Graham amerikai szenátort kedden az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring).
Csalódottak az amerikai szenátorok, hogy a magyar kormányból senki nem akart velük találkozni - írja a 444. A kétpárti, vagyis demokrata és republikánus szenátorokból álló amerikai küldöttség a müncheni biztonságpolitikai konferencia után érkezett Magyarországra, ahol svéd miniszterekkel is egyeztettek arról, mikor ratifikálja végre a magyar parlament a svéd NATO-csatlakozást.
Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje egy Fox Newsnak adott interjúban több nevet is bedobott, hogy kikkel az oldalán futna neki szívesen a novemberben esedékes elnökválasztásnak. Korábban mindkét említett politikus kifejezte, hogy támogatják Trump újraválasztását.
Visszalépett a republikánus elnökjelöltségért folytatott versenytől vasárnap este Tim Scott amerikai republikánus szenátor, ezzel újabb politikus szállt ki a kampány korai szakaszában.mti
Hosszú politikai csatározásnak a végére tettek pontot Washingtonban, miután a republikánus ellenállás miatt hónapokig nem tudták megszavazni az hadsereg legfontosabb vezetőit. Történelmi döntést is hoztak, először fogja nő vezetni az amerikai haditengerészetet – számolt be a DefenseOne.
Őrizetbe vettek a hongkongi hatóságok egy amerikai állami szenátort, amiért egy pisztolyt vitt be a poggyászában a városba – írja a CBS News.
Az amerikai állami intézmények költségvetési finanszírozásának fenntartásáról kezdett politikai vitát a nyári szünet után kedden összeülő amerikai törvényhozás.
Lengyelországban október 15-én tartják a parlamenti választásokat - jelentette be a lengyel államfő hétfőn, miután aláírta a vonatkozó határozatot.
Egy republikánus politikus nyilvánosságra hozott egy korábban titkosított FBI-dokumentumot, melyben egy besúgó ukrán korrupciós üggyel hozza összefüggésbe Joe Biden családját és talán magát az elnököt is.
A thaiföldi parlament szerdán megszavazta, hogy a májusi választások győztese, Pita Limdzsaronrat ne lehessen a délkelet-ázsiai királyság új kormányfője.
Jövő pénteken kezdődnek, és augusztus 11-éig tartanak a XXXIII. nyári olimpiai játékok.
Itt a soha vissza nem térő alkalom?
Az ukrajnai háború tapasztalatai alapján döntött a törvényhozás.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.
Az egyetemi professzor, volt jegybankár a Checklist vendége volt.
Nőtt-e a volt elnök újraválasztási esélye az ellene elkövetett merénylettel?