Az egész NATO elleni támadásnak minősítené néhány amerikai szenátor azt, ha Oroszország Ukrajna elleni katonai akciói miatt radioaktív sugárzás éri a szövetség országainak területét – írja több amerikai és ukrán lap.
Oroszország elfogatóparancsot adott ki Lindsey Graham amerikai szenátor ellen, miután megjelent egy szerkesztett videó, amelyen az orosz csapatok halálát ünnepli. A politikus azt mondta, hogy a parancsot "becsületjelvényként" fogja viselni - írja a BBC.
Oroszország komolyan felháborodott Lindsey Graham amerikai szenátor megjegyzésén, aki azt mondta, hogy az Egyesült Államok sosem költött még olyan jól el pénzt, mint azt az összeget, amit Ukrajnának adtak, mert "oroszok halnak meg" Amerika támogatásával.
Richard Blumenthal amerikai szenátor a mesterséges intelligenciáról szóló meghallgatást egy olyan hangfelvétellel nyitotta meg, amelyen a feltörekvő technológia kockázatait ismertette, ám a szöveget nem ő, hanem a chatGPT írta, és egy alkalmazás olvasta fel az ő hangján- írja a Reuters.
Joe Biden fehér házi főtanácsadója vezeti az elnök 2024-es újraválasztási kampányát, amelyet a Delaware állambeli Wilmingtonból irányítanak majd - közölték Washingtonban kedden, egy időben azzal, hogy Joe Biden egy videóban hivatalosan is bejelentette, elindul újraválasztásáért.
A pénteken Alaszka felett, majd a hétvégén Kanada felett lelőtt ismeretlen repülő tárgy is egy-egy légballon volt – mondta Chuck Schumer demokrata szenátor az ABC-nek.
Mike Lee, Utah állam szenátora nem tudja kizárni, hogy igaz, amit Seymour Hersh oknyomozó újságíró ír tegnap megjelent, nagy vihart kavart cikkében, melybe azt állítja: az Egyesült Államok robbantotta fel az Északi Áramlat vezetékeit.
Három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a párizsi büntetőbíróság csütörtökön Michel Mercier volt francia igazságügyi minisztert, amiért szenátorként fiktív állásban foglalkoztatta a feleségét és az egyik lányát 2005 és 2014 között.
Lehet, hogy egészen december 6-ig kell arra várnunk, hogy kiderüljön, hogy mely párt került többségbe a szenátusban, mivel nagyon úgy tűnik, hogy Georgiában ismételni kell a választást.
Magyar idő szerint kedden délután 1-kor megkezdődtek a félidős választások az Egyesült Államokban. A választókerületekben meglepően magas részvételi arányokról beszélnek. Különböző okokból valószínűleg több államban is csúszni fog az eredmények összesítése, az előzetes közvélemény-kutatások azonban valószínűsítik azt, hogy a republikánusok mind a két házban többségbe kerülnek. A választással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról itt, a legfrissebb pollokról pedig itt írtunk bővebben. Választási híreink percről percre.
Hosszú ideje meghatározza az amerikai politikát a két nagy párt, a demokraták és a republikánusok küzdelme, azonban idén egy újabb párt is megpróbál ringbe szállni, a korábbi elnökjelölt, Andrew Yang által alapított Forward Party, amely ismételten megpróbálja megcélozni a nagy pártokból kiábrándult szavazókat. Amikor korábban újabb pártokat alapítottak az Egyesült Államokban, legtöbbször olyan időszakokban történt ez, amikor nem igazán volt erre társadalmi igény. Mostanra azonban jelentősen emelkedett azoknak a számaránya, akik szerint elég a kétpárti rendszerből, és más lehetőség is kell. Az idei évben vannak olyan jelöltek, akik jelentős változás hozhatnak a mostani kiélezett helyzetben, néhányan közülük reális eséllyel indulnak még a győzelemért is.
Az Egyesült Államok legtöbb államában reggel van, a választók pedig több olyan államban is megkezdték a szavazatok leadását, ahol az előzetes pollok nem tudtak egyértelmű esélyeseket megnevezni. A CNBC összegyűjtötte a legfontosabb olyan államokat, ahol már zajlanak a szavazások, vagy hamarosan kezdődnek.
A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) elnöke szerint a Tesla Autopilot néven ismert vezetőtámogató rendszer a működésével kapcsolatos aggályok miatt a célkeresztjükbe került.
Anthony Fauci nemrég „bolondnak” nevezte Roger Marshall szenátort egy vitává alakuló meghallgatás során, amely arra irányult, hogy elérhetőek-e a nyilvánosság számára a Fehér Ház vezető egészségügyi tanácsadójának pénzügyi információi.
Nevetség tárgyává vált Ted Cruz amerikai szenátor, amiért tweetjében összekeverte Washington amerikai államot Nyugat-Ausztráliával, miközben annak koronavírus-korlátozásait kritizálta - számolt be a Guardian.
Elizabeth Warren és Cory Booker is elkapta a koronavírust, a politikusok a Twitteren számoltak be erről. A befolyásos demokrata szenátorok megkapták az emlékeztető oltást, így csak enyhe tüneteik vannak - írja a Reuters.
Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója kedden vette célba Elizabeth Warren szenátort, miután a politikus azt állította a világ leggazdagabb emberének számító Muskról, hogy nem fizet adót, és mások lehúzásából él.
Elhunyt 98 éves korában Robert Dole volt amerikai szenátor és republikánus párti elnökjelölt, aki 1996-ban az akkor hivatalban lévő Bill Clinton elnök ellen szállt harcba - közölte vasárnap Elizabeth Dole, a politikus felesége Twitter-oldalán.
Az Egyesült Államok honatyái mostanában elég kevés dologban találnak egymásra, de úgy tűnik a Facebook visszás tevékenységei kapcsán mindig nagy köztük az egyetértés. A Wall Street Journal múlt heti cikke nyomán kirobban Instagram-botrány egy bizottsági meghallgatásba torkollott, ahol a szenátorok közel három órán keresztül faggatták a Facebook biztonsági igazgatóját az alkalmazás és a fiatalkorúaknál tapasztalt pszichés zavarok közti összefüggésekről, valamint a tervezett Instagram Kids projektről.