Pénzcentrum: sokak számára vált luxussá a temetés
Az elmúlt egy évben jelentősen nőttek a temetkezési költségek Magyarországon, akár koporsós, akár hamvasztásos temetést nézünk – írt róla a Pénzcentrum.
Az elmúlt egy évben jelentősen nőttek a temetkezési költségek Magyarországon, akár koporsós, akár hamvasztásos temetést nézünk – írt róla a Pénzcentrum.
Tavaly az átlagnál nagyobb mértékben érintette a jövedelmi szegénység a munkanélkülieket, a legfeljebb alapfokú végzettségűeket, a nyugdíjasokat és az egyszülős háztartásokat a KSH kiadványa szerint.
Tavaly 20% fölé került a a szegénységnek vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya Magyarországon.
Az elmúlt években a nyugati elemzők egyre inkább hazai kérdésként kezelték az egyenlőtlenséget. Bár erős érvek szólnak a fejlett országok szociális hálóinak megerősítése mellett, a kérdés ezen felfogása figyelmen kívül hagyja a világszerte még mindig mélyszegénységben élő több százmillió ember sorsát.
Elképzelhető, hogy nem lehet egyszerre küzdeni a klímaváltozás ellen, és egyben erősíteni a középosztályt a fejlett gazdaságokban, valamint csökkenteni a szegénységet világszerte. A jelenlegi politikai irányvonalak mellett úgy tűnik, hogy két cél bármilyen kombinációja a harmadik cél rovására megy.
A svéd kormány országos koldulási tilalom bevezetését fontolgatja, ami heves vitákat váltott ki a politikai és civil szférában egyaránt. A jobbközép koalíció, a szélsőjobboldali Svéd Demokraták támogatásával, kilenc hónapos vizsgálatot jelentett be a lehetséges tilalom megvalósíthatóságáról - írta meg a The Guardian.
Az elmúlt évtizedben megtorpant a fejlődő országok felzárkózása a gazdagabb nemzetekhez képest. Az Economist magazin elemzése szerint a szegényebb országok jóléti mutatói lassabban javulnak, mint ahogy a fejlett gazdaságok gyarapodnak. Ez a trend ellentétes az 1990-es évek közepétől kezdődő húszéves időszakkal, amikor a globális szegénység csökkenő tendenciát mutatott - közölte az Infostart.
Egyre többet hallani arról, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkánkat – és míg számos szakma esetében ez jelenleg nagyon messze van a realitástól, addig valóban akadnak olyan területek, ahol egyre kevesebb emberi erőforrásra lesz szükség. Hogy mégis milyen változásokra kell felkészülni a munkaerőpiacon a következő évtizedben, ahhoz jó iránymutató lehet az amerikai Munkaügyi Statisztikai Hivatal (BLS) adatsora: nézzük, kinek van félnivalója!
Az újrahasznosítható palackok visszaváltása egyre népszerűbb Magyarországon, különösen a rászorulók körében. A közterületi szemetesekből gyűjtött palackokból akár napi 30-50 ezer forintot is megkereshetnek azok, akik időt és energiát szánnak erre. A visszaváltható palackok forgalmazására és visszaváltására vonatkozó rendszer júliusi bevezetése óta sokan, különösen hajléktalanok, fedezték fel ezt a pénzszerzési lehetőséget.
A brit parlament megszavazta a téli tüzelőanyag-támogatás csökkentését, ami jelentős változásokat hoz a nyugdíjasok életében. A döntés értelmében a jövőben csak a legalacsonyabb jövedelmű idősek részesülhetnek a 200-300 font értékű juttatásban - tudósított a The Guardian.
A nyugdíjasok relatív elszegényedése ismét gyorsulni látszik, a friss kereseti adatok szerint a nyugdíjak növekedése egyáltalán nem képes lépést tartani a keresetek emelkedésével. Egyre többen süllyednek a keresetekkel többé-kevésbé együtt mozgó szegénységi küszöb alá. Már közel 950 ezer nyugdíj összege kisebb, mint a 2024-ben valószínűsíthető 175 ezer forintos szegénységi küszöb. A cikkemben különböző mutatók alapján azt a kérdést vizsgálom meg, hogy valóban fenyegeti-e tömegesen a nyugdíjasokat a szegénység, a mélyszegénység, a társadalmi kirekesztődés kockázata.
Az elmúlt években Európa-szerte több tízezer ember vesztette életét a rendkívüli hőség miatt. A kutatók megállapították, hogy a szélsőséges hőmérséklet aránytalanul nagy mértékben sújtja a szegénységben élőket - közölte a The Guardian.
Az emelkedő jelzáloghitel-kamatok Nagy-Britanniában valószínűleg mintegy 320 ezer embert taszítottak szegénységbe, ami majdnem 100 ezerrel több, mint amennyit a hivatalos statisztikák sugallnak - derült ki egy csütörtökön közzétett jelentésből a Reuters szerint.
Sok év után tavaly megállt a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek arányának csökkenése Magyarországon – derül ki az Eurostat 2023-as adatokat összesítő jelentéséből. A tavalyi 19,7%-os hazai ráta 1,3 százalékponttal haladja meg a 2022-es adatot, azonban az így is alacsonyabb az EU 21,4%-os átlagánál.
A nemzetközi kereskedelmet széttöredezés, blokkosodás fenyegeti a fokozódó geopolitikai feszültségek miatt - jelentette ki az ENSZ főtitkára szerdán Genfben, a világszervezet Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának (UNCTAD) 60 éves fennállása alkalmából tartott ünnepségen.
Az Európai Unióban 94,6 millió embert, a lakosság 21 százalékát fenyegette szegénység vagy társadalmi kirekesztés 2023-ban, a számok enyhe csökkenést mutatnak a 2022-es, 95,3 milliós (22 százalék) adatokhoz képest - közölte szerdán az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
A National True Cost of Living Coalition megbízásából nemrégiben készült felmérés szerint a középosztálybelinek tartott amerikaiak csaknem kétharmada gazdasági nehézségekkel küzd, és nem számítanak arra, hogy ez életük hátralévő részében megváltozna.
A szegénységben élő ukránok száma 2020 óta 1,8 millióval nőtt, a lakosság mintegy 29%-a sorolható ebbe a kategóriába a Világbank friss jelentése szerint.
Nem tudnak mit kezdeni a határon átjáró fegyveres csoportokkal Pakisztán, ez pedig egyre nagyobb biztonsági problémát jelent az országban - írja a Voa News.
Április 4-én csütörtökön elhunyt Ferge Zsuzsa, ismert magyar szociológus.
Egy űrlapot kell kitölteni.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Kudarcba fulladt a misszió.
Egyre súlyosabb a helyzet a lángba borult térségben.
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?