A Vatikán 49 alkalmazottja tett panaszt a rossz munkakörülmények miatt - ismertette vasárnap a Corriere della Sera című olasz lap a dolgozók követeléseit tartalmazó dokumentumra hivatkozva.
A gazdatüntetések Rómát körbevevő traktoraiból tíz jármű hajthat be a városba a péntekre kitűzött megmozdulásra - közölték a hatóságok szerda este. A tüntetők fel akarnak szólalni a Sanremói Dalfesztivál színpadán is.
Az olasz főváros körül traktorokkal tüntető gazdák a szabad ég alatt töltötték az éjszakát, és nem hajlandóak távozni annak ellenére, hogy egyelőre nem kaptak engedélyt a Rómába való belépésre.
Traktorokkal vették körbe az olasz fővárost az egész országból érkező tüntető gazdák, akik több ponton elfoglalták a Rómába bevezető országutakat hétfőn.
Ferenc pápa, a katolikus egyház vezetője szombaton enyhe influenzaszerű tünetek miatt kénytelen volt lemondani minden tervezett programját - jelentette a Vatikán.
Egy nő életét vesztette, egy másik megsérült az Olaszországra lecsapó heves viharok következtében - jelentette az olasz média szombaton.
Az elmúlt órákban ért véget az az evakuációs művelet, amely során egy magyar állampolgárt is kimenekítettek a Száheli-övezet kulcsországából - közölte szerdán a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
A 2014 óta változatlan idegenforgalmi adó emeléséről határozott Róma városának képviselő-testülete – írja a Turizmus.com.
Rendkívüli biztosági intézkedések léptek életbe szombaton Rómában Volodimir Zelenszkij ukrán elnök látogatása miatt, aki az olasz vezetőkkel folytatandó megbeszélései után a Vatikánban a háború kirobbanása óta először találkozik Ferenc pápával.
A 86 éves Ferenc pápát még szerdán szállították be a római Gemelli kórházba, miután légzési nehézségekre panaszkodott. Csütörtökön Matteo Bruni, a Római Kúria Szentszéki Sajtóirodájának igazgatója elmondta, hogy az egyházfő kipihente magát, és már kórházi szobájából dolgozott. A pápát végül három nap után szombat reggel engedték haza - jelentette a Sky News.
Ferenc pápát kórházba kellett szállítani Rómában, olasz médiaértesülések szerint szívproblémákkal és légzési nehézségekkel küzd. A Vatikán szóvivőjének nyilatkozata szerint légúti fertőzésről van szó, amely több napos kórházi kezelést igényel, a Covid-19 gyanúját viszont a teszt kizárta.
Adrian Cozma román parlamenti képviselő szerint Szatmárnémeti magyar vezetősége meggyalázta a románság latin gyökereit, mivel túl közel került egy közvécé az anyafarkas emlőiből táplálkozó Romulusz és Rémusz szobrához. A városi önkormányzat azonnal lépett, és hozzátették: a kivitelező hibája, hogy oda került a vécé, ők változtatták meg az eredetileg kijelölt helyet.
A római kormány teljes támogatásáról biztosította Volodimir Zelenszkijt Giorgia Meloni, aki telefonon egyeztetett az ukrán elnökkel kedden az olasz miniszterelnöki hivatal közlése szerint.
Az olasz fővárosra a vasárnapra virradó éjszaka újabb heves vihar csapott le, és a nagy mennyiségű csapadék elszigetelte a szicíliai Messina teljes térségét is. A polgári védelem egészen hétfőig meghosszabbította az időjárási riasztást.
A új olasz jobboldali miniszterelnök, Giorgia Meloni első nemzetközi találkozóját a francia elnökkel, Emmanuel Macronnal tartotta, akivel egy római szállodában találkozott vasárnap este.
Sergio Mattarella olasz államfő csütörtökön elindítja a konzultációt a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról - jelentette be az elnöki palota sajtóirodája szerda este. A Giorgia Meloni vezette kormány akár már hétvégén leteheti esküjét. Nyilvánosságra került egy Silvio Berlusconinak tulajdonított feljegyzés, mely többek között arrogánsnak nevezte Giorgia Melonit. A két párt vezetője "béketalálkozón" rendezte az ellentéteket, utána azonban újabb feszültséget teremtett Berlusconi újságíróknak tett nyilatkozata, amelyben barátjának nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnököt.
A közútkezelő az ünnepek alatt várhatóan megnövekedő forgalomra is figyelmeztet.
A megválasztott elnök megfenyegette Panamát.
Miután egy tizenéves halálra késelte egy társát.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
A Moszkvának szóló segítségkérések egyelőre süket fülekre találtak.
Az eddig tudottak fényében nem iszlamista motívum állhat a háttérben.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?